alt=Cristina Fallarás|bélyegkép Cristina Fallarás (Zaragoza, 1968. március 18. –) spanyol feminista újságíró."El dramático testimonio de Cristina Fallarás", Telecinco, November 2012. Ő hozta létre a #Cuéntalo mozgalmat a közösségi oldalakon, amelynek a célja nők elleni erőszak és a zaklatás tényeinek nyilvánosságra hozatala.
Életpályája Információtudományt tanult a Barcelonai Autonóm Egyetemen, és újságíróként dolgozott a Cadena Ser, El Mundo, El Periódico de Catalunya, RNE (Ràdio4) folyóiratoknál.
Részt vett a Grupo Planeta tulajdonában álló ADN folyóirat szerkesztési koncepciójának kidolgozásában; a lapot társalapítóként hozta létre, és 2008-ig igazgatóhelyettesként dolgozott ott. 2006. november 27. és 2012. február 19. között blogot vezetett, amelyben megosztotta gondolatait és tapasztalatait.
2016 szeptembere és 2017 februárja között a Diario 16 digitális kiadásának igazgatója volt. Twitter-oldalán jelentette be lemondását, arra hivatkozva, hogy a vállalatnál uralkodó munkakörülmények elfogadhatatlanok voltak.
2018 júliusában – a Podemos párt felkérésére – jelölték az RTVE igazgatótanácsának tagjává, ám végül nem került a testületbe. Az elmúlt években különböző televíziós műsorokban szerepelt elemzőként.
Díjai, elismerései Hammett-díj (2012)
Művei La otra Enciclopedia Catalana, Belacqua, 2002 Rupturas, Urano, 2003 No acaba la noche, Planeta, 2006 Así murió el poeta Guadalupe, Alianza, 2009 Las niñas perdidas, Roca Editorial, 2011 Últimos días en el Puesto del Este, DVD ediciones, 2011 A la puta calle: Crónica de un desahucio, Bronce Editorial, 2013 Honrarás a tu padre y a tu madre, Anagrama, 2018 Ahora contamos nosotras, Anagrama, 2019 Posibilidad de un nido, Esto No Es Berlín, 2020 El evangelio según María Magdalena, Penguin Random House, 2021
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Zaragozaiak Kategória:Spanyol újságírók