A 2024-es WTA Finals a WTA által évente megrendezett, világbajnokságnak is nevezett tenisztorna, amelyen az aktuális WTA-világranglista első hét helyezettje, valamint a 8–20. hely valamelyikén álló, adott évi Grand Slam-tornagyőztes vehet részt. A torna a versenyévad záró eseménye, amelyet 1972 óta rendeznek meg. Egyéniben ez az 53. verseny, míg a párosok ebben az évben 48. alkalommal mérkőznek. A tornára 2024. november 2–9. között Szaúd-Arábiában, Rijádban kerül sor.

Oroszország és Fehéroroszország versenyzői az országuk ellen életbe léptetett szankciók miatt csak saját nevükben indulhatnak a tornákon, az ország feltüntetése nélkül.

A tornára az egyéni világranglista első hét helyezettje, valamint a 8–20. hely valamelyikén álló, adott évi Grand Slam-tornagyőztes szerzett kvalifikációt. Párosban a világranglista első hét párja, valamint a 8–20. hely valamelyikén álló, adott évi Grand Slam-tornagyőztes-pár kapott meghívást. Sérülés vagy egyéb okból távolmaradás esetén a világranglista következő helyezettje kap jogot a részvételre. A győztes a jelentős pénzdíjazás mellett egyéniben a Billie Jean King-trófeát, párosban a Martina Navratilova-trófeát kapja.

2024-ben a torna összdíjazása amerikai dollár, amely jelentősen meghaladja az előző évi dolláros díjalapot.

Jasmine Paolini és Cseng Csin-ven először vesz részt egyéniben az év végi világbajnokságon. Jasmine Paolini egyéniben és párosban is kvalifikálta magát a tornára.

A címvédő egyéniben a lengyel Iga Świątek, aki a 2023. évi döntőben 6–1, 6–0 arányban győzött az amerikai Jessica Pegula ellen. Świątek ebben az évben már a csoportkörből nem jutott tovább. A győzelmet az amerikai Cori Gauff szerezte meg, aki a döntőben 3–6, 6–4, 7–6(2) arányban legyőzte a kínai Cseng Csin-vent. A cím megszerzése során legyőzte a világranglista első és második helyezettjét, Szabalenkát és Świąteket is.

A párosok versenyén a címvédő a német Laura Siegemund és az orosz Vera Zvonarjova párosa volt. Ebben az évben azonban nem szereztek kvalifikációt a tornára. Ebben az évben a győzelmet a Gabriela Dabrowski–Erin Routliffe kanadai–új-zélandi páros szerezte meg, miután a döntőben 7–5, 6–3 arányban legyőzték a cseh Kateřina Siniaková és az amerikai Taylor Townsend párosát.

A kvalifikáció Az egyéni versenyre az a hét játékos szerezhetett indulási jogot, aki az adott versenyév folyamánA női teniszben a versenyév az előző évi WTA Finals végétől a folyó évi WTA Finals kezdetéig tart. a WTA pontversenyén az előzetesen meghatározott 16 tornát figyelembe véve a legtöbb pontot szerezte. A 16 tornába az alábbiak számítottak bele: a négy Grand Slam-torna, a négy kötelező WTA 1000 torna, az öt nem kötelező WTA 1000 torna közül a két legjobb eredmény, valamint a többi versenyen szerzett pontok közül a hat legjobb. Ennek az úgynevezett race pontversenynek a győztese ebben az évben Arina Szabalenka lett, ő az egyéni verseny első kiemeltje. Nyolcadik versenyzőként a világranglista 9–20. helyezettje között legmagasabban rangsorolt, az évben Grand Slam-tornát nyert versenyző kapott meghívást.

A páros versenyen az év során az adott pár által elért 11 legjobb eredményt vették figyelembe. Az egyéni kvalifikáció szabályaival ellentétben a párosoknál nem volt kötelező sem a Grand Slam-tornák, sem a WTA 1000 versenyek beszámítása. A párosoknál is a világranglista első hét helyezett párosa indulhat, nyolcadik párosként a ranglista 9–20. helyezettje között legjobb helyezést elért, az évben Grand Slam-tornát nyert páros kapott meghívást.

A lebonyolítás formája Az egyéni versenyen a nyolc résztvevőt két négyes csoportba sorsolják, ahol körmérkőzést játszanak egymással. A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe. Az elődöntőben a csoportelsők a másik csoport második helyezettjével játszanak a döntőbe jutásért. A döntőt a két elődöntő győztese vívja. A párosok versenye ugyanabban a formában zajlik, mint az egyéni verseny.

A helyezések eldöntése holtverseny esetén a körmérkőzéses szakaszban Az első két helyet érintő helyezések az alábbi sorrend figyelembevételével dőlnek el két vagy három játékos holtversenye esetén: 1. Három játékos holtversenye esetén aki csak két mérkőzést játszott, automatikusan kiesik a továbbjutásból. 2. A szettgyőzelmek magasabb száma. 3. A játszmagyőzelmek magasabb száma 4. A megnyert szettek magasabb százaléka dönt. 5. Ha ez is egyenlő, akkor a megnyert játszmák magasabb százaléka dönt.

A díjalap és a ranglistapontok A 2024. évi WTA Finals díjalapja amerikai dollár, amely az előző évit 69,4%-kal haladja meg. A díjalap elosztását, valamint a versenyen szerezhető pontokat a táblázat mutatja.

EredményEgyéniPárosA pénzdíjak csapatonként értendől.PontokGyőztes KM1 + $2 500 000 KM + $520 000 KM + 900 Döntős KM + $1 270 000 KM + $255 000 KM + 400 Körmérkőzéses szakaszban győzelmenként +$350 000 +$70 000 +200 Részvételi díj minden résztvevőnek (maximum) $335 000 +$140 000 Részvételi díj tartalékoknak (maximum) $250 000 +$106 000 1 KM – a körmérkőzések során szerzett díjakat, illetve pontokat jelzi.

A fentiek alapján ha a torna győztese veretlenül, minden mérkőzését megnyerve szerzi meg az elsőséget, akkor egyéniben dollárt, párosban a csapat dollárt kap, illetve személyenként 1500 ranglistapontot szerez.

A részvételi díj lejátszott mérkőzésenként arányos, ha valaki a torna folyamán visszalép: 1 mérkőzés egyéniben , párosban ; két mérkőzés egyéniben , párosban ; három mérkőzés egyéniben , párosban dollár.

A tartalékok esetében is differenciálás van attól függően, hogy sor kerül-e a játékukra, vagy nem. Ha nem játszanak egyetlen mérkőzést sem, akkor egyéniben , párosban dollárt kapnak; 1 mérkőzés esetén egyéniben , párosban ; 2 mérkőzés esetén egyéniben , párosban dollár a díjazásuk.

Egyéni Kvalifikációt szerzett versenyzők #VersenyzőPontKvalifikáció dátuma1 Iga Świątek 9016 augusztus 6.2 Arina Szabalenka 7970 szeptember 5.3 Cori Gauff 5230 október 14.4 Jasmine Paolini 5144 október 14.5 Jelena Ribakina 4971 október 14.6 Jessica Pegula 4705 október 14.7 Cseng Csin-ven 4540 október 16.8 Barbora Krejčíková 2814 október 16.

Arina Szabalenka 2024-es főbb eredményei: 4 tornagyőzelem, 3 döntő, 1 elődöntő és 5 negyeddöntő. Győzött az Australian Openen és a US Openen, a WTA 1000-es Cincinnati Open és a Wuhan Openen; döntőt játszott a WTA1000-es Madrid Openen, az Italian Openen és a WTA 500-as Brisbane International tornákon. Elődöntős volt a Citi Openen, és negyeddöntőt játszott a Roland Garroson, a WTA 1000-es Canadian Openen, a China Openen, valamint Stuttgartban és Berlinben.

Iga Świątek 2024-ben 5 tornagyőzelem, 1 döntő, 2 elődöntő és 1 negyeddöntő. Győzött a Roland Garroson, és négy WTA 1000-es tornán: Indian Wellsben, Madridban, Rómában és Dohában. Döntőt játszott a United Cupon, elődöntős volt a WTA 1000-es Cincinnati Openen és Dubajban. A negyeddöntőben szerepelt a US Openen.

Cori Gauff 2024-es főbb eredményei: 2 tornagyőzelem, 6 elődöntő és 1 negyeddöntő. Győzött a WTA 1000-es China Openen és Aucklandban. Elődöntős volt az Australian Openen és a Roland Garroson, WTA 1000-es tornákon Indian Wellsben és Rómában, valamint Vuhanban és Berlinben. A negyeddöntőig jutott Dubajban..

Jasmine Paolini 2024-ben 1 győzelem, 2 döntő, 1 elődöntő, 2 negyeddöntő. Győzött egy WTA1000-es tornán Dubajban. Döntős volt a Roland Garroson és Wimbledonban, elődöntőig jutott Eastbourne-ben, és negyeddöntős volt Vuhanban és Stuttgartban. Először kvalifikálta magát a WTA Finals versenyzői közé.

Jelena Ribakina 2024-ben: 3 tornagyőzelem, 2 döntő, 2 elődöntő, 4 negyeddöntő. Győzött Brisbane-ben, Abu Dzabiban és Stuttgartban. Döntőt játszott WTA 1000-es tornákon, a Miami Openen és Dohában. Elődöntős volt Wimbledonban és Madridban. Negyeddöntőt játszott a Roland Garroson, Dubajban, Adelaide-ben és Berlinben.

Jessica Pegula 2024-es főbb eredménye 2 győzelem, 2 döntő, 3 elődöntő és 1 negyeddöntő. Győzött a WTA 1000-es Canadian Openen, valamint Berlinben. Döntőt játszott a US Openen és Cincinnatiban. Elődöntős volt Adelaide-ben, San Diegóban és Charlestonban. Negyeddöntőt játszott a WTA 1000-es Miami Openen.

Cseng Csin-ven 2024-es eredménye 2 győzelem, 2 döntő, 1 elődöntő és 4 negyeddöntő. Megnyerte az oszakai és a palermói tornát, döntőt játszott az Australian Openen és Vuhanban. elődöntőt játszott a WTA 1000-es China Openen. Negyeddöntős volt a US Openen, a WTA 1000-esen Rómában, valamint Dubajban és a United Cup-on. Először kvalifikálta magát a WTA Finals versenyzői közé.

Barbora Krejčíková 2024-es főbb eredményei: 1 győzelem és 4 negyeddöntő. Megnyerte a wimbledoni teniszbajnokságot, a negyeddöntőig jutott az Australian Openen, Abu Dzabiban, Ningpóban és Birminghamben. Csak 13. a világranglistán, de wimbledoni trófeája révén meghívást kapott. Először vesz részt ténylegesen a WTA Finals tornán, az előző évben tartalékként volt jelen, de nem jutott játéklehetőséghez.

Negyedszer kvalifikálta magát az év végi világbajnokságra Iga Świątek és Arina Szabalenka; harmadik alkalommal vesz részt a tornán Jessica Pegula és Cori Gauff, második alkalommal résztvevő Jelena Ribakina, és első alkalommal indulhat a világ legjobb nyolc teniszezőnőjének egyéni versenyén Jasmine Paolini, Cseng Csin-ven és Barbora Krejčíková. Utóbbi az előző évi tornán tartalékként vehetett részt, de játékára nem került sor.

Egymás elleni eredmények {| class="wikitable" style="text-align:center;" |+ Egymás elleni eredmények a versenyig (egyéni) ! !! Versenyző!! Szabalenka!! Świątek!! Gauff !! Paolini!! Ribakina!! Pegula!!Cseng!!Krejčíková!! Össz. !! Idei eredm. |- | 1||align=left | Arina Szabalenka||bgcolor=#DCDCDC| ||4–8||4−4||2−2||6−3||6−2||4−0||6−1||32–20||54–12 |- | 2||align=left | Iga Świątek||8−4|| bgcolor=#DCDCDC| ||11−1||3–0|| 2−4||6–4||6−1||2−2||38–16||58–8 |- | 3||align=left | Cori Gauff||4–4||1−11|| bgcolor=#DCDCDC| ||2−0||1−0||1–4||1–0||0–1||10–20||50–16 |- | 4||align=left | Jasmine Paolini||2−2||0–3||0−2|| bgcolor=#DCDCDC| ||2−2||0–5||0−3||0−2||4–19||37–17 |- | 5||align=left | Jelena Ribakina||3−6||4−2||0−1||2−2|| bgcolor=#DCDCDC| ||1−3||2−0||0–3||12–17||41–9 |- | 6||align=left | Jessica Pegula||2−6 ||4−6 || 4−1 || 5−0 || 3−1 || bgcolor=#DCDCDC| ||1−0||1−1||20–15 ||39–14 |- | 7||align=left | Cseng Csin-ven||0−4||1−6||0–1||3−0||0–2||0−1|| bgcolor=#DCDCDC| ||1−0||5–14||47–16 |- | 8||align=left | Barbora Krejčíková|| 1−6||2–2||1−0||2−0||3−0||1–0||0–1||bgcolor=#DCDCDC| ||10–10||19–14

Döntők

Lila csoport

Narancs csoport

”Helyezések eldöntése: 1. győzelmek száma; 2. mérkőzések száma; 3. két játékos esetén egymás elleni eredmény; 4. három játékos esetén: (a) a szettgyőzelmek százalékos aránya (b) a játszmagyőzelmek százalékos aránya (c) WTA világranglista-helyezés.''

Párosok versenye Kvalifikációt szerzett párosok #VersenyzőkPontKvalifikáció dátuma1 Ljudmila Kicsenok Jeļena Ostapenko 5948 szeptember 12.2 Hszie Su-vej Elise Mertens 5130 szeptember 16.3 Gabriela Dabrowski Erin Routliffe 5425 október 7.4 Sara Errani Jasmine Paolini 5045október 7.5 Kateřina Siniaková Taylor Townsend 3221 október 7.6 Caroline Dolehide Desirae Krawczyk 4363 október 14.7 Csan Hao-csing Veronyika Kugyermetova 3818október 18.8 Nicole Melichar-Martinez Ellen Perez 4020 október 18.

A Ljudmila Kicsenok–Jeļena Ostapenko ukrán-lett kettős 2024-ben 3 tornagyőzelmet ért el, emellett 1 döntőbe jutottak be, 1 elődöntőt és 5 negyeddöntőt játszottak. Megnyerték a US Opent, első helyet szereztek Eastbourne-ben és Brisbane-ben. Döntőt játszottak az Australian Openen és elődöntősök voltak Adelaide-ben. Negyeddöntőt játszották Wimbledonban, WTA 1000-es tornán Dubajban, Indian Wellsben, Madridban és Rómában.