Irán történelme (perzsául: تاریخ ایران ) felöleli az egykori Perzsia területén végbemenő fejleményeket a történelem előtti időktől napjainkig. Az emberiség történetének legrégebbi civilizációi egyikével rendelkezik.
Kezdetek (i. e. IV. évezred – i. e. 625) thumb|200px|Kora bronzkori pecsétlenyomók (i. e. 2200-1800) Történelem előtti régészeti lelőhelyek tucatjai szerte az Iráni-fennsíkon mutatják, hogy az i. e. 4. évezredben már ősi kultúrák és városias települések léteztek, évszázadokkal a közeli Mezopotámia legkorábbi civilizációi előtt. Az elámi civilizáció, a négy legrégebbi civilizáció egyike (Mezopotámia, az Indus-völgy és Egyiptom mellett) a mai Irán legnyugatibb és délnyugati részén kezdődik.
Az indoirániakból akkoriban váltak el az előiráni népek. Az árja (előiráni) törzsek az i. e. III. és II. évezredben érkeztek az Iráni-fennsíkra, valószínűleg több hullámban. Ők nomádok voltak akkoriban. Később az előirániak nyugati és keleti csoportra váltak szét. Az i. e. I. évezredben a nyugati csoporthoz a médek, perzsák, baktriaiak és a pártusok tartoztak, míg a kimmerek, szarmaták és alánok (a jászok elődei), szkíták a Fekete-tengertől északra lévő pusztákon éltek. Más törzsek keleten telepedtek le, szállásterületük messze benyúlt az indiai szubkontinens északnyugati hegyvidéki határterületére egészen a mai Beludzsisztánig. Megint más törzsek messze nyugaton a Balkánon éltek, mint a szkíták, vagy messze keleten, Hszincsiangban.
I. e. 1250 körül Untash-Napirisha, Elam királya megépítette a Csogá Zanbil zikkurat komplexumot a mai Huzesztán tartomány területén.
Zoroaszter próféta valamikor az i.e. 1500 és i.e. 1000 közötti időszakban élhetett. Az avesztainak nevezett keleti óiráni nyelven írták a zoroasztrista vallás szent iratát, az Avesztát i. e. 1000 körül. Ez himnuszokat és törvényeket tartalmaz. A zoroasztrizmus lett az Akhaimenida Birodalom és az azt követő iráni birodalmak államvallása, egész a 7. századig.
Az i.e. 7. században a perzsák kezdték elűzni az ansáni elamitákat Szúza felé.Yarshater, Ehsan (2021). "Chronological Table of Events in Iranian History". In Yarshater, Ehsan (ed.). Encyclopædia Iranica, Online Edition. Encyclopædia Iranica Foundation
A méd törzsek egy része már az I. e. 1. évezred elején kezdett letelepedni a Zagrosztól keletre fekvő területeken; majd Daiakku megalapozta a méd államot.
Ókor (i. e. 625 – i. sz. 651) thumb|180px|left|I. Dareiosz palotájának rekonstruált rajza A hatalmas Méd Birodalom még igen laza államalakulat volt, s különféle törzseket és félig független területeket foglalt magába.
A médek egyesítették először Iránt (i. e. 625–559), legnagyobb királyuk, Nagy Kürosz pedig a médek és perzsák egyesítésével létrehozta az Akhaimenida (Óperzsa) Birodalmat (i. e. 559–330). Kürosz halála után legidősebb fia, II. Kambüszész folytatta a hódításokat. Egyiptomot is meghódította. Kambüszész halála után trónviszály tört ki, amelyből a királyi család távoli rokona, I. Dareiosz (i. e. 522–486) került ki győztesen. Őt tekintik az ókori Irán legjelentősebb uralkodójának.
bélyegkép|jobbra|250px|Perszepolisz romjai még 2500 év után is lenyűgözőek
Kürosz és Dareiosz uralkodása alatt a Perzsa (Iráni) Birodalom az addigi történelem legnagyobb és leghatalmasabb birodalma volt. A birodalom határai keleten az Indus és Amu-darja folyókig, nyugaton a Földközi-tengerig terjedtek, beleértve Anatóliát (a mai Törökországot) és Egyiptomot. I. e. 494-ben az athéniak támogatták a milétosziak lázadását, az eredmény Szardeisz kirablása lett. Ez váltotta ki a perzsák görögök elleni hadjáratait az i. e. 5. század első felében – a görög–perzsa háborúkat. Ezekben a háborúkban a perzsák értek el jelentékeny sikereket, még Athént is lerombolták i. e. 480-ban, de végül a görögök győztek és visszavonulásra kényszerítették a perzsákat. A harcok i. e. 449-ben értek véget.
Nagy Sándor i. e. 334-ben támadta meg az Akhaimenida Birodalmat, utolsó uralkodóját i. e. 333-ban győzte le az isszoszi csatában. Ezt követően i. e. 328–327-ben elfoglalta teljes területét. A birodalom részeinek élére saját tisztjeit állította, ezzel előkészítve a birodalom szétesését, ami halála után következett be. Az újraegyesítésre majdnem 700 évet kellett várni. Nagy Sándor birodalmának utódállamait, így a szeleukidák majd az őket követő arszakidák államát is, a vazallus uralkodók rendszere jellemezte.
thumb|230px|Pártia vagy a Pártus Birodalom (más néven: Arszakida Birodalom) Kr.e. 247-től Kr.u. 226-ig állt fenn. thumb|230px|A Szászánida Birodalom kiterjedése II. Huszrau idején
Az i. e. 3. század végétől kezdve az arszakida dinasztia által vezetett Pártus Birodalom legyőzte a szeleukida birodalmat és uralma alatt egyesítette az iráni felföldet, majd uralma alatt tartotta Mezopotámiát i. e. 150 és i. sz. 224 között. Ez volt az ókori Irán harmadik bennszülött dinasztiája, öt évszázadon át maradt hatalmon. Média, Asszíria, Babilónia és Elám meghódítása után a pártusok megszervezték birodalmukat. Ezekben az országokban a korábbi elit görög volt, az új uralkodók átvették szokásaikat, ha az célszerűnek látszott uralmuk szempontjából. Végeredményben a városok megtartották korábbi jogaikat és a polgári közigazgatás többé-kevésbé sértetlenül került pártus irányítás alá.
Parthia a Római Birodalom ősellensége volt keleten, megakadályozta a rómaiak terjeszkedését kelet felé. A pártusok páncélozott nehézlovasságot (kataphrakt lovasság) és könnyebb felszerelésű, de mozgékonyabb lovas íjászok alkalmazásával 300 éven át álltak ellent Rómának. I. e. 36-ban nevezetes római hadvezér, Marcus Antonius katasztrofális hadjáratot vezetett a pártusok ellen. veszített el. Augustus római császár idején Róma és Parthia bizonyos vitás kérdéseket diplomáciai úton rendezett. Ekkor szolgáltatta vissza Parthia azokat a légiójelvényeket, amelyeket Marcus Antoniustól, illetve i. e. 53-ban a katasztrofális carrhaéi csatában Crassustól zsákmányolt.
A Pártus Birodalom 224-ben bukott el, amikor a rosszul szervezett birodalom utolsó királya vereséget szenvedett saját vazallusától, Ardasírtól. I. Ardasír a Szászánida Birodalom alapítója. Megkezdte a birodalom gazdasági és katonai újjászervezését. A Szászánida Birodalmat az akhaimenida mintájára szervezték újjá. A birodalmat az „Árják birtokának” hívták, fővárosa Ktésziphón volt (a mai Irak területén). A rómaiakkal változó eredménnyel vívott háborúkat.
632-ben kezdték az Arab-félszigetről érkező portyázók támadni a Szászánida Birodalmat.
A Pártus, majd a Szászánida Birodalom idején a Selyemúton folyó kereskedelem jelentős szerepet játszott Kína, Egyiptom, Mezopotámia, Perzsia, az indiai szubkontinens országai és Róma fejlődésében, ezáltal elősegítette a modern világ megalapozását. Bizonyos párthus intézményekben kimutatható a klasszikus görögség befolyása és keletivé alakítása. A pártusok építészeti újításai befolyásolták az európai román stílusú építészetet. A szászánidák idején Irán kapcsolatai Kínáig értek, virágzott a művészet, a zene és az építészet.
Középkor (652–1501) thumb|200px|Bam citadellája Az iszlám hódítás után Iránt az Omajjád Kalifátusba tagolták be. Az iszlamizáció mélyreható változásokat okozott a kultúrában, a tudományban és az iráni társadalom szerkezetében: a felvirágzó perzsa irodalom, filozófia, orvostudomány és művészet az újonnan alakuló muszlim civilizáció lényeges eleme lett. Kulturális, politikai és vallási téren az iráni hozzájárulás az új muszlim civilizációhoz rendkívül fontos. Mindezek következménye Irán muszlim aranykora.
Egy iráni hadvezér, Abu Muszlim elűzte az Omajjádokat Damaszkuszból és segítette az abbászida kalifákat Bagdad meghódításában. Az abbászida kalifák vezíreket neveztek ki az irániak fölé, ezek az iráni kormányzók jelentékeny autonómiára tettek szert. 822-ben Khoraszán kormányzója, Tahir függetlenné nyilvánította magát és megalapította a táhiridák új perzsa dinasztiáját. Az ezt követő számánida érában Irán megvédte és megerősítette függetlenségét. A 9. századra az Abbászida uralom hanyatlásnak indult, mivel a birodalom távoli sarkaiban regionális vezetők jelentek meg, hogy szembeszálljanak az Abbászida kalifátus központi hatalmával.Az Abbászida kalifák elkezdték toborozni a mamelukokat, a törökül beszélő rabszolga státusú harcosokat, akik már a 9. században költöztek Közép-Ázsiából Transzosziánába. Röviddel ezután az Abbászida kalifák valódi hatalma hanyatlásnak indult; végül vallási vezetőkké váltak, míg a harcoló rabszolgák vették át a politikai hatalmat. Hasonló államrendszerek jöttek létre a muszlim világban a törzsi rendszerek megdöntésével. Iránban sohasem sikerült az arabizálás. Volt erre törekvés, de az csak megerősítette az irániak elszántságát, hogy megóvják függetlenségüket az arab hódítóktól. A nemzeti dinasztiák alatt kulturális virágzás a 9. és 10. században tartott. E korszak legjelentősebb hatása, hogy folytatódott a perzsa nyelv használata, amely a mai napig Irán hivatalos nyelve. Firdauszí, Irán legjelentősebb eposzának szerzője, mindmáig a legfontosabb személy a perzsa nyelv fenntartásában. Az iszlám hódítás utáni iráni filozófia kapcsolatban állt az óiráni, az ógörög és a fejlődő muszlim filozófiával. Perzsia e korból származó filozófiai hagyománya az okkult és transzcendentális filozófia.
A 11. században, Mahmúd al-Gazní megalapította a kiterjedt Gaznavida Birodalmat, amelynek fővárosai Iszfahán és az afganisztáni Gazna (ma Gazni) voltak. Utódai, a szeldzsukok a Földközi-tenger és a Közép-Ázsia közötti térség legjelentősebb hatalma voltak. Ebben az időszakban tudósok százai jelentősen hozzájárultak a műszaki ismeretek, a tudomány és az orvoslás fejlődéséhez. Ez a későbbiekben befolyásolta az emelkedő Európa tudományát a reneszánsz korig. A 10. század elejére az Abbászidák majdnem elvesztették az irányítást a növekvő perzsa frakcióval, a Bujidák-dinasztia (934–1062) ellenében. Mivel az Abbászidák közigazgatásának nagy része amúgy is perzsa volt, a Bujidák csendben átvették a valódi hatalmat Bagdadban. A Bujidákat a 11. század közepén legyőzték a szeldzsuk törökök, akik továbbra is befolyást gyakoroltak az Abbászidákra, miközben nyilvánosan hűséget fogadtak nekik. A szeldzsukok, akik a gáznavidákhoz hasonlóan perzsa kultúrához kötődőek és török eredetűek voltak, a 11. század folyamán lassan meghódították a mai Iránt. A dinasztia eredete a közép-ázsiai türkmén törzsi konföderációkban keresendő, és a török hatalom kezdetét jelentette Nyugat-Ázsiában. A 11. és 14. század között szunnita muszlim központot hoztak létre Közép- és Nyugat-Ázsia egyes részein. Létrehozták a szeldzsuk birodalmat, amely nyugaton Anatóliától keleten Nyugat-Afganisztánig és északkeleten a mai Kína nyugati határáig terjedt.
Ma őket tekintik a nyugati törökök, Törökország, Azerbajdzsán és Türkmenisztán mai lakóinak kulturális őseinek, és a perzsa kultúra, művészet, irodalom és nyelv nagy mecénásaiként emlékeznek rájuk. A hatalmi központ Bagdadban megmaradt – az Abbászidák csak névleg voltak hatalmon – egészen az 1258-as mongol invázióig, amely kifosztotta a várost és végleg véget vetett az Abbászida dinasztia uralkodásának."The Islamic World to 1600". The Applied History Research Group, University of Calgary. Archived from the original on 5 October 2008. Retrieved 26 August 2006 1218-ban a keleti tartományokat elpusztította Dzsingisz kán betörése. Ez volt a mongol hódítás kezdete. 1220 és 1260 között Irán lakossága 2 500 000-ről 200 000-re csökkent a tömeges kivégzések és az éhínség következtében. Dzsingisz kán unokája, Hülegü kán azt állította IX. Lajos francia királyhoz írt levelében, hogy betörése Iránba és a Kalifátusba 200 000 halottat okozott. A pusztulás akkora volt, hogy sok város a 20. századig nem érte el a mongol betörés előtti lakosságát, vagyis nyolc évszázadon át. De Hülegü kán, Timur Lenk és utódaik átvették a meghódítottak szokásait és intézményeit, fennmaradt a különálló perzsa kultúra.