A Dallara F190 egy Formula–1-es versenyautó, melyet a BMS Scuderia Italia csapat versenyeztetett az 1990-es Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Andrea de Cesaris és Emanuele Pirro voltak, illetve az utóbbit betegsége miatt az első két futamon helyettesítő Gianni Morbidelli.
Áttekintés Az új autó az előző évi továbbfejlesztett konstrukciója volt, és az előző évi jó eredmények ismeretében a csapat a még jobb folytatásban bízott. Kezdetben ez jól is alakult, mert bár Morbidelli nem tudott kvalifikálni, de Cesaris a szezonnyitó amerikai nagydíjon a harmadik helyen is haladt, míg meghibásodás miatt ki nem esett. Brazíliában Morbidelli tizennegyedik lett, de Cesaris pedig egy baleset miatt már a rajtnál kiesett.
Ezt követően azonban mélyrepülés következett be, és a szezon feléig a csapat autói mindössze háromszor értek célba, hol balesetek, hol műszaki meghibásodások miatt. A francia nagydíjról de Cesarist kizárták, mert az autója össztömege a minimum alatt volt. A szezon második felében hasonlóan csapnivaló teljesítményt nyújtottak, így végül nulla pontot gyűjtöttek, amiért az idény végén nem is rangsorolták őket.
Eredmények (félkövér jelöli a pole pozíciót, dőlt betű a leggyorsabb kört) ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1990BMS Scuderia ItaliaFord DFRUSABRASMRMONCANMEXFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS0NRGianni MorbidelliNK14Emanuele PirroKIKIKIKIKI11KI10KIKI15KIKIKIKIKIKIKIKI13KIZKINKKIKI10KIKIKIKI
Forráshivatkozások
Kategória:1990-es Formula–1-es autók