Brazíliai lengyelek (portugálul: polono-brasileiros, lengyelül: Polonia brazylijska), azok a brazil állampolgárok, akik részben vagy egészben lengyel származásúak. Becslések szerint 1,5 és 3 millió fő közötti a lengyel származású brazilok száma.

Történetük Az első lengyel bevándorlók 1869. augusztusában érkeztek Santa Catarina állambeli Itaja kikötőjébe. A hajóval 78 lengyel érkezett, akik mind Dél-Sziléziából származtak.

Kevesebb lengyel érkezett mint portugál vagy olasz bevándorló, de sok lengyel végül letelepedett Brazíliában. Az akkor érkező lengyelek pontos számát azért is nehéz meghatározni mert a három részre felosztott Lengyelország területéről attól függően a lengyelek honnan származtak "orosz" vagy "német" állampolgárként érkeztek. Így 1872 és 1959 között mintegy 110 ezer "orosz" érkezett Brazíliába.Uma história oculta: a imigração dos países da Europa do Centro-Leste para o Brasil

A legtöbb 1870–1920 között Dél-Brazíliába érkező lengyel katolikus volt és többségük Paraná államban telepedett le ahol földművesként dolgoztak, a többi lengyel a szomszédos államokba Rio Grande Do Sulba és Santa Catarinaba és São Pauloba vándorolt.

Az 1920-as évek után számos lengyel zsidó érkezett Brazíliába menekültként és többségük São Paulo államban telepedett le, manapság a legtöbb brazíliai zsidó lengyel származású. Ebben az időben jöttek létre az első lengyel iskolák, ahol a gyerekek anyanyelvükön tanulhattak.

Az 1930-as években a Getúlio Vargas elnöksége fémjelezte asszimilációs időszak rosszul érintette a lengyeleket is: azokat az iskolákat, ahol nem a portugál volt a tanítási nyelv bezáratták. Ez komoly hatással volt a lengyel közösségre, hisz sokuk nem beszélt portuglálul és az asszimiláció miatt a következő generációs lengyelek elvesztették a kapcsolatukat az anyaországgal.

Lengyel kultúra Brazíliában Brazíliában Paraná államban van a legnagyobb lengyel közösség, ami miatt a lengyel kultúra erős befolyása döntően meghatározta a szövetségi államot. Számos kisvárosnak a többségi lakossága rendelkezik lengyel felmenőkkel és sokuk lengyelül is beszél, habár a legtöbb brazíliai lengyel ma már portugálul beszél.

Paraná állam fővárosa, Curitibá rendelkezik a világ második legnagyobb lengyel diaszpórájával, amiben csak Chicago előzi meg az Egyesült Államokból. A lengyel zene, gasztronómia és kultúra meghatározza a régiót. Curitiba város arculatát a lengyel zsidó származású Jaime Lerner polgármestersége meghatározta.

Híres brazíliai lengyelek Alessandra Ambrosio, szupermodell. Erechimben, Rio Grande do Sul államban született. Alexandre Herchcovitch, divatterző. Ortodox zsidó családban született São Pauloban. Angélica Ksyvickis, Litván, ukrán és lengyel származású, Rede Globónál televíziós műsorvezető, színésznő és énekesnő. Edson Zwaricz, labdarúgó. Henrique de Curitiba, született Zbigniew Henrique Morozowicz, zeneszerző. Curitibaban született. Jaime Lerner, politikus. Curitibaban született és a város polgármestere majd Paraná állam kormányzója volt. Letícia Wierzchowski, regényíró és forgatókönyvíró. A Brazíliában népszerű "A Casa das Sete Mulheres" című folytatásos, történelmi regény írója. Mizuho Lin énekes, a Semblant melodic death metal együttes tagja. Maurício Waldman, környezetvédő. Paulo Leminski, költő és író. Paulo Szot, Tony-díjas operaénekes és színész. São Pauloban született. Xuxa, Német, osztrák, olasz és lengyel származású népszerű televíziós műsorvezető, Rede Globo számos műsorát vezette és Latin Grammy díjas énekes. Santa Rosa, Rio Grande do Sul-ban született. Serginho Groisman, Édesanyja lengyel, A Globo "Altas Horas" talkshowjának házigazdája. Francisco Lachowski, modell, apja révén lengyel. Samuel Klein, Casas Bahia alapítója, üzletember és filantróp, Holokauszt túlélő. Ricardo Lewandowski, Brazília igazságügyi minisztere. Thaís Pacholek, színésznő. Thiago Rangel Cionek, labdarúgó. Vicente Mickosz, rádiós műsorvezető. Filipe Luís Kasmirski, labdarúgó. Leandro Narloch, újságíró és író. Rudolf Komorek, misszionárius vezető Ariane Lipski, küzdősportoló. Zbigniew Marian Ziembiński. Színházi dráma színész és rendező valamint televíziós és filmes rendező és színész .

Jegyzetek

Kategória:Brazilok