A Minardi PS01 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Minardi csapat tervezett és versenyeztetett a 2001-es Formula–1 világbajnokság. Pilótái Tarso Marques és Fernando Alonso voltak, illetve a szezon végén az utóbbit váltó Alex Yoong.
Áttekintés Ez volt a csapat első autója, amely már az új tulajdonos, Paul Stoddart felügyelete alatt készült, ezt jelképezte a típusmegjelölésben a PS rövidítés. Az ügyletre alig két hónappal a szezon kezdete előtt került sor, miután a halálos beteg Gabriele Rumi eladta a Minardiban meglévő érdekeltségét.
Ennek köszönhetően a PS01 rohamtempóban készült el, és nem is volt egészen készen a szezonnyitóra, Marques autóját például még szerelték az ausztrál nagydíjon. A Gustav Brunner által tervezett autó letisztult, áramvonalas kialakítású volt, a tesztelés hiánya és az elavult motor miatt azonban hátrányból indult a csapat. A motorok a Ford VJ Zetec-R erőforrások voltak, azonban átcímkézték őket European-re, Paul Stoddart vállalkozása, az European Aviation után.
Mindennek ellenére meglepően versenyképesnek mutatkoztak, és adott esetben a középmezőnnyel is tudtak csatázni, általában Alonso. Pontot azonban egész idényben nem tudtak szerezni, és az is nagy csapásként érte őket, hogy Brunner az év közben átigazolt a Toyota alakulóban lévő csapatához. Marques nem is húzta ki a szezon végéig, a helyére a maláj támogatókkal a háta mögött álló Alex Yoong ült, aki Malajzia első Formula–1-es pilótája lett.
A belga nagydíjtól kezdve használták a B-specifikációjú autót, amely átdolgozott hátsó részt és új váltót kapott.
A festésük is megváltozott: a Telefonica és a Fondmetal távozásával az addigi zöldessárga színvilágot felváltotta a fekete-fehér.
Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891011121314151617PontokHelyezés200122px European Minardi F1EuropeanAUSMALBRASMRESPAUTMONCANEURFRAGBRGERHUNBELITAUSAJPN011. Tarso MarquesKI149KI16KIKI9KI15nkKIKI13 Alex YoongKIKI16 Fernando Alonso1213KIKI13KIKIKI1417†1610KIni13KI11 † – nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát
Jegyzetek
Kategória:2001-es Formula–1-es autók Kategória:Minardi