A római-katolikus Kisboldogasszony-templom Győr-Moson-Sopron vármegyében, Beled településen a Rákóczi Ferenc utca 90. szám alatt, a település központjában, a főút mentén található. A Boldogságos Szűz Mária születésének (szeptember 8.) ünnepéről kapta a nevét, amelyet a népi hagyomány Kisboldogasszonyként említ.
2018-ban a szélsőséges időjárás miatt komoly károk keletkeztek a templomban. 2021 szeptemberére fejeződött be a teljes belső és külső felújítása, így az épület megújult állapotban fogadhatja a híveket.
Elhelyezkedése A kisváros főutcáján, a Rákóczi utcában, a városközpontban helyezkedik el.
Története Beled templomának első említése 1308-ból való. A Kisboldogasszony tiszteletére szentelt mai plébániatemplomot a korábban leégett régi helyén építették a kegyurak (a Cziráky és az Esterházy család) támogatásával késő klasszicista stílusban, 1861 és 1863 között neogót-romantikus stílusban átalakították, ekkor kapta meg végleges formáját a templom.
Jellege A templom egyhajós félköríves záródású szentéllyel. A szentély északi oldalán sekrestye, déli oldalán oratórium csatlakozik. Alapterülete: 540 négyzetméter, tornya 28 m magas. A főhomlokzatot négy fiatorony díszíti. A homlokzatok, ívsorral és pilaszterekkel tagoltak. Az oldalhomlokzaton két oldalt három-három klasszicizmusra jellemző körszeletíves, illetve kettő-kettő hosszú félköríves ablak látható. A sekrestyén és az oratóriumon egy-egy egyenes záródású bejárat nyílik. A templom déli homlokzatán szintén egyenes záródású bejárat nyílik. A bejárati kapuzata csúcsíves, felette szegmentíves, zsalugáterezett ablak, és e főlé helyezkedik el a körablak, amely szintén zsalugáteres. A főhomlokzati, nyolcszög formájú torony összes oldalán ugyancsak csúcsíves, zsalugáterezett hosszúkás ablak helyezkedik el. A torony tetejét csürlős gúlasisak fedi. A torony alján három oldalt fehér számlapos óra helyezkedik el.
Belseje A főoltárképen az újszülött Máriát karjaiban tartó apa (Szent Joachim) és mellette az édesanya (Szent Anna) láthatók. A főoltár két oldalán Szent Antal és Nepomuki Szent János szobrai állnak. A mellékoltárok képei az „Angyali üdvözlet” jelenetét és Szent Józsefet ábrázolják. A belső tér legrégebbi ékessége a barokk Madonna-szobor. Az orgona 1864-ben Bécsben készült Carl Hesse gyárában.
Harangjai A templom 28 méter magas tornyában három harang lakik, amelyeket Seltenhofer Frigyes és fiai öntötték Sopronban, az 52 kg-os (gisz" hangú) lélekharang 1890-ben, a 300 kg-os (h' hangú) középharang 1882-ben, az 527 kg-os (g' hangú) nagyharang viszont 1938-ban készült.
Jegyzetek
Források Kisboldogasszony római katolikus templom Oroksegnapok.gov.hu Beled SacraVelo.eu Beled Magyar katolikus lexikon
Kategória:Kisboldogasszony-templomok Kategória:A Győri egyházmegye templomai, kolostorai Kategória:Győr-Moson-Sopron megye katolikus templomai, kolostorai