bélyeg|360px|A bolsevik kormányzat által ellenőrzött terület 1919-ben (sötéttel, Moszkva körül); a fehér erők támadási irányai (fehér nyilak); külföldi intervenciók (fekete nyilak)
Az oroszországi polgárháború idején összesen 14 külföldi állam hajtott végre katonai intervenciót Oroszországban.
Az intervenció célja az antant és a központi hatalmak részéről egyaránt az ő országaik társadalmi berendezkedését is fenyegető 1917-es októberi orosz forradalom leverése volt, valamint területszerzés, illetve gazdasági érdekeik érvényre juttatása, Anglia és Franciaország „érdekszféráinak” megőrzése a láthatóan bomlásnak indult Oroszország területén.
A külföldi intervenció része volt a fehérek nagyszabású támogatása is, pénzzel, fegyverrel, lőszerrel, ami elnyújtotta a polgárháborút. A vörösök uralma alatt álló országrészt viszont az antant gazdasági blokád alá vonta, ami önmagában is háborús cselekménynek számított.
A humanitárius katasztrófa miatt külföldről érkező bizonyos segélyeket mindkét fél politikai, hatalmi, katonai kérdésként kezelte.
A külföldi katonai beavatkozások végül sikertelenek maradtak az intervencióban résztvevő országok hazai lakosságának háborús fáradtsága és főleg a külföldiek által támogatott fehéreknek az oroszországi polgárháborúban elszenvedett katonai veresége miatt.
Előzmények Az 1917-es februári orosz forradalom lemondásra kényszerítette II. Miklós orosz cárt cárt és polgári demokratikus rendszert hozott létre. A létrejött orosz Ideiglenes Kormány biztosította antant szövetségeseit, hogy folytatja a küzdelmet az első világháború keleti frontján a központi hatalmak ellen.
Az antant hatalmak a háború kezdete óta szállítottak hadianyagokat az orosz háborús erőfeszítések támogatására Arhangelszk, Murmanszk (1915-ben építették ki), és Vlagyivosztok kikötőjén át. 1917 áprilisában az Egyesült Államok is belépett a háborúba és szintén megindította hadianyagok szállítását az Ideiglenes Kormány számára.
A kimerült orosz hadsereg azonban egyre kevésbé volt harcképes a keleti fronton. A Kerenszkij-offenzíva súlyos kudarcba torkollott, a keleti front összeomlott, az orosz katonák lázadoztak. Kornyilov lett az új főparancsnok, de ő angol támogatással (egy brit páncélkocsi-egység vett részt az akcióban, orosz egyenruhába öltöztetett katonákkal) – végül sikertelenül – puccsot kísérelt meg a Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormány ellen.Intervention and the War by Richard Ullman, Princeton University Press, 1961, 11–13. o.
A társadalmi elégedetlenség végül az 1917-es októberi orosz forradalomba torkollott; a bolsevikok átvették a hatalmat.
Története A bolsevik forradalom azonnal kiváltotta a nyugati hatalmak aggodalmát. Megindult a katonai beavatkozás tervezése. William Henry Chamberlin írta erről:
Az oroszországi intervenció célja az antant és a központi hatalmak részéről egyaránt az ő országaik társadalmi berendezkedését is fenyegető orosz forradalom leverése volt, valamint területszerzés, illetve gazdasági érdekeik érvényre juttatása a láthatóan bomlásnak indult Oroszország területén. Erich Ludendorff német tábornok 1920-ban, Horthy Miklóshoz intézett levelében így fogalmazott:
1918 elején a központi hatalmak csapatai folytatták az előretörést az egykori Orosz Birodalom óriási területein. Lenin mielőbbi békekötést akart a forradalom életben tartása érdekében, de nehezen tudta keresztülvinni akaratát a bolsevik párt vezetőségében. Végül 1918. március 3-án tudták aláírni a breszt-litovszki békét, amelyben a szovjet fél az ország területének, lakosságának, gazdaságának hatalmas részéről volt kénytelen lemondani a központi hatalmak javára. Az antant ezt a lépést árulásnak tekintette, ami megerősítette őket abban a törekvésükben, hogy mielőbb megdöntsék a rendszert és megelőzzék egy német bábállam kialakulását az orosz területeken.
Nagy-Britannia és Franciaország azért fokozták a fehéreknek nyújtott segítséget, hogy védelmezzék jelentős oroszországi beruházásaikat.
R. H. Bruce Lockhart fiatal brit követ és egyben a Secret Intelligence Service munkatársa francia kollégájával együtt 1918 elején kezdetleges összeesküvésbe bonyolódott Moszkvában a bolsevik hatalom megdöntése céljával. A Cseka gyorsan leleplezte a szervezkedést és nagy kirakatpert rendeztek belőle, de Lockhartot hamarosan kicserélték a Londonban bolsevik propaganda terjesztéséért letartóztatott Makszim Makszimovics Litvinovra.John W. Long, "Plot and counter-plot in revolutionary Russia: Chronicling the Bruce Lockhart conspiracy, 1918." Intelligence and National Security 10#1 (1995): 122–143.
Nagy-Britanniában Winston Churchill ekkoriban hadfelszerelési, majd hadügyi és légi miniszterként legfőbb feladatának az intervenció támogatását tartotta. Vehemens ellenfele volt a szocialista mozgalomnak általában, a bolsevizmust pedig a szocializmus legrosszabb formájának tartotta. Kijelentette, hogy azt „a bölcsőjében kell megfojtani”. A brit sajtó túlnyomó része is aktív beavatkozás-párti volt.
Wilson amerikai elnök a csapatok szűkében lévő angolok és franciák kérésére 1918 júliusában 5000 katonát küldött Arhangelszkbe,E.M. Halliday, When Hell Froze Over (New York City, ibooks, inc., 2000), p. 44 további 8000 főt pedig Vlagyivosztokba.Robert L. Willett, Russian Sideshow, pp. 166–167, 170
Brit birodalmi erők keretében kanadai, ausztrál, indiai csapatok is érkeztek Szibériába és Észak-Oroszországba. A Brit Királyi Haditengerészet flottaegységet küldött a Baltikumba és csapatokat, hadianyagot tettek partra a bolsevikok elleni harc céljaira.
Japán küldte a legnagyobb erőt Oroszországba, 70 ezer főt, mivel ütközőállamot szerettek volna létrehozni Szibériában.Humphreys, The Way of the Heavenly Sword: The Japanese Army in the 1920s, p. 25 A japán beavatkozást a birodalom bővítésének céljai mellett a kommunizmussal szembeni különösen erős ellenszenv is motiválta.
Olaszország különleges expedíciós erőt („Corpo di Spedizione”) hozott létre olasz hegyivadász más néven alpesi csapatokból 2500 fővel, akiket kezdetben Tiencsin olasz koncessziós területén állomásoztattak.
Románia részéről Ion I. C. Brătianu kormánya 1918 januárjában döntött a besszarábiai beavatkozásról. A román csapatok bevonultak Kisinyovba, majd jelentős csatát vívtak a vörösökkel Bender (Tighina) városánál, ahol a románok nagy veszteségek árán arattak győzelmet. További komoly összecsapásra került sor Vilkovo városánál, ahol a románok hajókat és számos ágyút zsákmányoltak.Ion Nistor, Istoria Basarabiei, page 284. Humanitas publishing house, 1991. Stanescu Marin, Armata română şi unirea Basarabiei şi Bucovinei cu România: 1917–1918, pp. 105–107Stanescu Marin, Armata română şi unirea Basarabiei şi Bucovinei cu România: 1917–1918, pp. 115–118
Az antant szövetségesek végül 1920-ban kivonták csapataikat Oroszország területéről. A japán hadsereg azonban egészen 1922-ig az orosz Távol-Keleten maradt illetve folytatta Észak-Szahalin megszállását 1925-ig, amikor is aláírták a szovjet–japán alapegyezményt, és visszatértek az 1905-ös orosz–japán háborút lezáró portsmouthi szerződés rendelkezéseihez.League of Nations Treaty Series, vol. 34, pp. 32–53.
Észak-oroszországi hadszíntér
A központi hatalmak előretörése olyan mértékben veszélyeztette Oroszországot és egyben a bolsevikok hatalmát is, hogy 1918 március 1-jén a mensevik–eszer összetételű murmanszki szovjet Trockij egyetértésével elfogadta a brit ajánlatot a város megvédésére a németek és a fehér finnek támadásával szemben.. Az első brit csapatok (170 fő) 1918 március 4-én, a breszt-litovszki béke aláírásának másnapján szálltak partra Murmanszkban. Május 2-án került sor az első harci cselekményekre, amikor fehér finnek foglalták el Pecsenga városát. A brit expedíciós erők a vörösök csapataival együtt harcoltak a németbarát fehér finnek ellen a város visszafoglalásáért, veszteségeket is szenvedtek. A szovjetek és az antant közötti kapcsolatok az intervenció más térségekben is folyó kiszélesedése, a csehszlovák hadtest lázadása miatt azonban gyorsan romlottak. Moszkva egyre határozottabban követelte a murmanszki szovjettől az antanttal folytatott együttműködés megszüntetését. Amikor erre a helyi szovjet elnöke, Alekszej Mihajlovics Jurjev nem volt hajlandó, 1918 június végén a nép ellenségének nyilvánították.. A bolsevikok egy egysége a Petrográd–Murmanszk vasútvonalon érkezett a térségbe, hogy átvegye az ellenőrzést a város felett, de az antant szövetségesek visszaverték őket. Ez volt az első igazi összecsapás a vörösökkel.
1918 szeptemberében 1200 olasz katona és kisebb kanadai, francia egységek érkeztek a térségbe. A brit csapatok létszáma 6000 főre nőtt. 1918 augusztus 2-án brit és francia támogatással orosz antibolsevik erők vették át az irányítást Arhangelszkben és helyi kormányt alapítottak Nyikolaj Vasziljevics Csajkovszkij eszer politikus részvételével.
A murmanszki fronton egy brit tengerészgyalogos zászlóalj 1918 augusztus 28-án parancsot kapott a támadásra délre, Karélia felé. Összecsapásaik kudarcba fulladtak, veszteségeket szenvedtek. Másnap az újabb támadásra kapott parancsot az egyik század megtagadta és visszavonult egy közeli barátságos faluba. Ennek az zendülésnek a nyomán a brit hatóságok 93 tengerészgyalogost halálra, sokukat pedig kényszermunkára ítéltek. 1919 decemberében a londoni kormány, számos képviselő nyomására, visszavonatta a halálos ítéleteket és enyhítette a többi elítélt büntetését is.Obituary: Brigadier Roy Smith-Hill, The Times, August 21, 1996
1918. szeptember 4-én három amerikai zászlóalj szállt partra Arhangelszkben 4500 fővel. Egy brit folyami hajós egység is érkezett A British River Force of 11 monitorral, aknászhajókkal, amelyekhez (fehér) orosz ágyúnaszádok is csatlakoztak a Vaga és az Északi-Dvina összefolyásánál. A bolsevikok mintegy 30 ágyúnaszáddal vették fel velük a harcot. Szeptember végére az amerikai és skót egységek megtisztították a Dvina a Vaga háromszögét, számos falut elfoglaltak és sok foglyot ejtettek. Október 27-én a szövetségesek egyik egysége csapdába került, mintegy 27 fő elesett, sok volt a sebesült. Egy lengyel egység tüntette ki magát a a harcokban, fedezte a visszavonulást.
A bolsevik támadások fokozatosan visszaszorították a szövetséges erőket, az utóbbiak által tartott területek összezsugorodtak. A vörösök legnagyobb támadásukat 1918 november 11-én, az első világháborúnak véget vető nyugati tűzszünet napján indították. Amikor megérkezett a tűzszünet híre, a brit katonák Arhangelszkben erősen reménykedni kezdtek gyors kivonásukban Észak-Oroszországból, de csalódniuk kellett.
A telet a szövetségesek kiserődökben töltötték, csak járőröztek.A. Michael Brander, Famous Regiments Series: The Royal Scots (The Royal Regiment), London: Leo Cooper, 1976, , pp. 75–78. 1918. december 11-én küldték először harcba a britek a hozzájuk csatlakozott fehéreket, de azok fellázadtak. Vezetőiket Edmund Ironside brit tábornok agyonlövette.
1919 elején a bolsevikok két alkalommal vegyi fegyvert is bevetettek a szövetségesek ellen, ami a brit sajtóban nagy visszhangot váltott ki. E támadások hatékonysága azonban korlátozott maradt.
A murmanszki szektorban a britek arra a következtetésre jutottak, hogy a bolsevik hatalom megdöntéséhez a legjobb út egy nagy fehér hadsereg felállítása. Toborzási, sorozási erőfeszítéseik azonban nem eredményeztek elég nagy létszámot. Ezért 1919 februárjában megkezdték előrenyomulásukat dél felé, hogy a sűrűbben lakott területeken eredményesebben sorozhassanak katonákat. Szegezsa városánál nagy ellenállást kellett leküzdeniük. A védekező vörösök helyőrségének fele elesett vagy fogságba került, és a szövetségesek folytatni tudták támadásukat. Február 20-ra mintegy 3000 négyzetmérföld területet foglaltak el.
A szövetséges csapatok 1919 elején jutottak a legtávolabbra délre, amikor elfoglalták a stratégiailag fontos Senkurszk városát, 373 kilométerre délre Arhangelszktől.