Gradiška (, korábban Bosanska Gradiška), város és községközpont Bosznia-Hercegovinában, Bosanska krajina területén, a Szerb Köztársaságban.
Fekvése Bosznia-Hercegovina északi részén, Banja Lukától légvonalban 40, közúton 50 km-re északra, a Száva-folyó jobb partján fekszik. Gradiška község területe két különböző domborzati egységhez tartozik. Nyugati és délnyugati része Prosara és Kozara domb- és hegyvidéki régiójához tartozik, míg az északi és északkeleti rész a Lijevče polje hatalmas síkságából áll. A Lijevče polje a Száva és az Orbász (Vrbas) folyók felé enyhén lejtő síkság, 90–100 m tengerszint feletti magasságban. A község legalacsonyabb pontja (89 méter) a Száva folyónál van, Orubica településtől keletre. A legmagasabb pont a Kozara-hegységben található, 863 méter magas. Legfontosabb vizei a Száva folyó és mellékfolyói: a Jablanica, a Vrbaška és a Lubina.
Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb3575341863Bosnyák158517580Horvát3417826Jugoszláv331176Egyéb16421382Összesen5997451727
A város népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb650211122Bosnyák71882408Horvát781294Jugoszláv178838Egyéb582506Összesen1684114368
Története Az őskortól a középkorig A régészeti kutatások megállapításai szerint Gradiška, mint lakott hely legrégebbi magja a mai park- és kórházegyüttes területe volt. A kórházépület alapozása során számos régészeti réteget azonosítottak: őskori, ókori-római, kora-középkori, valamint késő-középkori és törökkori rétegeket. A Száva-folyó erdőkben és vizekben gazdag melléke már a legkorábbi időkben vonzó volt az emberi letelepedés számára. Az egykori lakosok az erdőket vadászatra, fáit épületek, erődítmények, valamint csónakok és nagyobb hajók építéséhez használták. A térség szisztematikus régészeti kutatása a 19. század végén kezdődött. A legrégebbi és leghíresebb régészeti lelőhely ezen a területen Donja Dolina. Donja Dolina a kiváló cseh származású osztrák tudósok, Franja Fijala és Ćira Truhelka munkássága révén vált Európaszerte ismertté, akik egy darabban ástak ki egy nagy, 3000 éves fából készült csónakot, valamint sírokban számos más őskori tárgyat találtak. Mindezt a szarajevói Nemzeti Múzeumban őrzik, de rengeteg Donja Dolinából származó szerszám, fegyver és edény található a Banja Luka és Gradiška múzeumaiban is.
A rómaiak idejében a mai város helyén volt a Municipium Servitium település, amely a Balkántól keletre és délre tartó utak fontos kereszteződésében állt. A római folyami flottának kikötője volt itt, ami sokat mond a település akkori stratégiai fontosságáról. A város tágabb területén is előkerültek ókori régészeti leletek, köztük római épületek maradványai. A települést és az itt álló erődöt a 2. és 7. század közötti időben említik. Ptolemaiosz Geográfiájában a 2. században „Serbinon” vagy „Serbinum” néven szerepel. Az Itinerarium Antonini a 2-3. században Servitiumként említi. A 4. századból származó Tabula Peutingerana térképen „Seruitio” néven szerepel. A 400 körüli Notitia dignitatum című műben „Servitti” néven említik. Az Anonymi Ravennatis Cosmographia 7-8. századi részében a „Serbitium” név szerepel.
A szlávok a 7. században érkeztek erre a vidékre. A 7-12. században a szórványtelepülések mellett kerek földvárakat is építettek. A kör alaprajzú települések általában fennsíkon, többnyire fa építésű, legtöbbször körben sorakozó házakkal épültek. A fennsík körül egy mélyebb árok volt, és minden település körül egy földből épített, kerek sánc húzódott. Eddig több mint 30 ilyen települést fedeztek fel Potkozarjében. Gradiška közvetetten először 1295-ben (700 évvel ezelőtt) szerepel oklevélben „Gradiška Brod” néven, ami olyan helyet jelöl, ahol átkelnek a Száván. Ezen a formán kívül csak „Gradische” alakban szerepel, 1330-ban pedig már szabad királyi város „libera villa de Gradisca”. Gradiška a középkorban elsősorban mint szávai átkelőhely volt ismert.
Az oszmán uralom 250px|bélyegkép|A tekijai mecset A történészek szerint Gradiška 1535 és 1537 között került oszmán uralom alá. Az oszmánok egészen 1878-ig (közben 1688-1693, 1716-1741 és 1789-1797 között Habsburg uralom alatt volt), Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar megszállásáig maradtak ezeken a területeken. Az oszmán hadvezetés a további északi irányú hódításaihoz már 1532-ben hídfőt létesített Kobaš mellett. Abban az időben történt, hogy Beriszló István (Stjepan Berislavić), a vidék hűbérúra átállt az oszmánok oldalára és ottomán vazallus lett, ahol továbbra is megtarthatta birtokait, de azzal a feltétellel, hogy elismeri az új uralmat és részt vesz a hadműveletekben. Egy feljegyzés szerint 1535-ben Pozsega ispánját, Bánfi Györgyöt nevezték ki a gradiškai vár védelmének irányítójává, amelyet aztán megerősített és felfegyverzett, és megvédte az oszmánok ellen. A szöveg kitér arra is, hogy valamivel később az oszmánok megtámadták a várat, és „a törököknek volt dolguk, amikor meghódították és haragjukban a földdel egyenlővé tették”. Más források szerint Gradiška még abban az évben oszmán fennhatóság alá került. A katonai műveletet 1535-ben Gázi Huszrev boszniai szandzsákbég vezette, és a szultán vazallusa, Beriszló István is részt vett benne. Ebből az alkalomból konfliktus támadt közöttük, ami Beriszló megszökésével ért véget. Ezt követően Gázi Huszrev bég hadai rövid időn belül elfoglalták Kobašt, Bródot, Gradiškát és más helyeket, ami azt jelenti, hogy Gradiška és a szomszédos helyek valószínűleg 1535-ben (de 1537-ben már biztosan) oszmán uralom alá kerültek.
Az oszmán hódítás után erről a vidékről Horvátországba, Szlovéniába, sőt Ausztriába és Magyarországra is menekültek az emberek. A maradók jelentős része elfogadta az iszlámot. A tömeges iszlamizáció abban az időben Boszniában a társadalmi folyamatok része volt, és Gradiska térségében különösen hangsúlyos volt Cernik térségében. Simon zágrábi püspök szerint akkoriban 40 000 katolikus helyi lakos fogadta el az iszlámot. Ezekből az adatokból arra lehet következtetni, hogy a lakosság elfogadta az új uralmat. Ebben valószínűleg közrejátszott a helyi feudális uraknak az oszmánok érkezése előtti erőszakossága, de az is, hogy az oszmánok békés és biztonságos életet biztosítottak. A parasztok biztonságot élveztek, nagyobb volt a béke és a rend, mint korábban. A kötelezettségek nem voltak olyan súlyosak, mint korábban. Nem voltak rablások és pusztítások, megszűntek az állandó konfliktusok a hazai feudális urak között egészen addig, míg valamikor a 17. század közepén az Oszmán Birodalom gyengülni nem kezdett.
Közben a gradiskai várat többször újjáépítették és lebontották. Evlija Cselebi 1660 körül Gradiškában említ egy palánkvárat, azaz egy fából készült erődöt, míg a törökök által Berbirnek nevezett régi Serbinona helyén, Gradiškában csak 1767-ben építettek kővárat, amelyet a törökök Berbirnek neveztek, és amelyet 1875-ben lebontottak. Az erőd 1918 után teljesen eltűnt. A történelmi dokumentumok 1553-ban is említik Gradiškát, amikor Sziszek kapitánya, Erdődy Péter porig égette. A szlavóniai rabló testvérpár, Marko és Mato Lapsanović ugyanezt tették 1600-ban. A 17. század olyan időszak volt, amikor a háborús tevékenység csökkent, és a vallási tolerancia megnőtt. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy II. Mehmed (1451-1481) Bosznia meghódítása után engedélyt adott ki a boszniai ferenceseknek, hogy akadálytalanul végezhessenek vallási tevékenységet. Toma Ivković 1630-as jelentése szerint a visokói ferencesek az oszmán hatóságoktól teljesen háborítatlanul végezték az egyházi igazgatást Gradiškában és másutt.
Az osztrák-magyar uralom 250px|bélyegkép|jobbra|A Városi Múzeum épülete A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz, ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia része lett. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a településnek 897 háztartása, 1232 ortodox szerb, 2552 muszlim, 439 római katolikus és 3 izraelita lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 38. o. 1910-ben a Prijedori járáshoz tartozó településen 782 háztartást, 1153 ortodox szerb, 2337 muszlim, 559 római katolikus és 19 görög katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 164. o. A jól szervezett osztrák-magyar közigazgatás tette lehetővé, hogy ez a terület Európa részévé váljon. Az új uralom alatt Európa több részéből települtek be családok. Északnyugat-Németországból bevándorolt családok alapították például Vindthorst települést. A betelepülők legtöbben csehek, lengyelek, olaszok és hollandok voltak, akik a krajinai agáktól és bégektől vettek földet nagyon alacsony áron. 1879-től 1898-ig a telepesek hat új települést hoztak létre a gradiškai községhez tartozó Lijevče polje területén: Nova Topola, Vrbaška, Dubrave, Ćelinovac, Trošelji és Miljevačka Kozara. Ezek a települések a legfejlettebbek voltak, hiszen a telepesek korábban ismeretlen eszközöket, gépeket (vasekék, boronák, fűkaszák), valamint új terményeket (eper, zöldségek, szőlő, lóhere, repce), valamint a legtermékenyebb állatfajtákat hozták magukkal.
E terület fejlődését számos változás befolyásolta. A leglassúbb változások a mezőgazdaságban következtek be. A szpáhirendszer lassan megszűnt, de feudális rendszer és a jobbágykötelezettségek csak 1911-ben szűntek meg. A 19. század végét és a 20. század elejét a muszlim lakosság fokozatos kivándorlása Törökországba és a keresztény lakosság bevándorlása jellemezte. Ez jelentősen megváltoztatta e terület etnikai struktúráját. Összességében Ausztria-Magyarország végrehajtotta az első részletes népszámlálást, földmérést és meliorációt, korszerűsítette és intenzívebbé tette a mezőgazdasági termelést, kereskedelmet, kézművességet, közlekedési kapcsolatokat, különös tekintettel a Banja Luka – Gradiška irányra, amely a Száván és Bosznia-Hercegovinán keresztül kötötte össze Ausztria-Magyarország egyes részeit. Kulturális szinten az új iskolák megnyitásával történtek változások.
Jugoszlávia részeként A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része. 1921-ben 892 háztartása és 4157 lakosa volt.Popisa stanovnistva u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca 1921. godine – izdanje Državne Statistike u Beograd u, Sarajevo, 1924. 105. o. Az első világháború és a Jugoszláv Királyság 1918-as létrejötte után Gradiška városa az osztrák-magyar időszakban megkezdődött változások nyomán folytatta fokozatos fejlődését. Ez a terület továbbra is elsősorban mezőgazdasági terület volt. A primitív mezőgazdaságot fokozatosan felváltotta egy modernebb, amely nemcsak a saját szükségletek kielégítésére, hanem a termékek feldolgozására, értékesítésére is épült. Gradiška a vidék központi települése volt, amely a lakosságot közigazgatási, kereskedelmi, kézműves, oktatási és egészségügyi alapszolgáltatásokkal látta el.
Jugoszlávia megszállása után a település a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború (1941-1945) nagy demográfiai és anyagi pusztításhoz vezetett, különösen a Potkozarjei régióban. Ebben az időszakban több mint 11 500 ember halt meg a Jasenovac, Stara Gradiška és Mlaka fogolytáboraiban. 1945-től a település a szocialista Jugoszlávia része lett. Az ország újjáépítése és a szocialista építkezés során Gradiška városa teljes gazdasági és társadalmi átalakuláson ment keresztül. Három szövetkezet is szerveződött: asztalos, szabó és cipész. Idővel ezek a szövetkezetek nagy gyárakká és vállalatokká nőtték ki magukat. Új utcák, települések épülnek, számos lakó-, oktatási, kereskedelmi, közlekedési és hasonló épületet alakítottak ki.
A boszniai háború és következményei