bélyegkép|263px| A hatodik század előtti idősebb futhark leleteinek eloszlása A Idősebb futhark (vagy fuþark), más néven ősi futhark, ó-futhark vagy germán futhark, a rúnaírásos ábécék legrégebbi formája. A germán népek által a népvándorláskorban az északnyugati germán nyelvjárásokban használt írásrendszer volt. A feliratok az 1. századtól a 9. századig terjedő időszakból származó tárgyakon, köztük ékszereken, amuletteken, tányérokon, szerszámokon és fegyvereken, valamint rúnaköveken találhatók.
Skandináviában a 8. század végétől kezdődően ezt az írást az új futharkra egyszerűsítették, míg az angolszászok és a frízek ehelyett kiterjesztették, így alakult ki az angolszász futhark. Mind az angolszász futhark, mind az új futhark használatban maradt a kora, illetve a értett középkorban, de a idősebb futhark olvasásának ismerete feledésbe merült egészen 1865-ig, amikor Sophus Bugge norvég tudós megfejtette..
Leírás A idősebb futharkban (az első hat rúnanév kezdőhangjáról kapta a nevét: F, U, Þ, A, R és K) 24 rúna van, gyakran három nyolc rúnából álló csoportba rendezve; minden csoportot ætt-nek neveznek (pl. ættir; jelentése 'klán, csoport', bár néha úgy gondolják, hogy nyolcat jelent). Az alábbi táblázatban minden rúna a szokásos átírással szerepel: keretnélküli|34x34pxf keretnélküli|34x34px u keretnélküli|34x34px þ keretnélküli|34x34px akeretnélküli|34x34px r keretnélküli|34x34px kkeretnélküli|34x34px gkeretnélküli|34x34px wkeretnélküli|34x34px hkeretnélküli|34x34px n keretnélküli|34x34px i keretnélküli|34x34px jkeretnélküli|34x34px ïkeretnélküli|32x32px pkeretnélküli|34x34px zkeretnélküli|34x34px skeretnélküli|34x34px tkeretnélküli|34x34px bkeretnélküli|34x34px ekeretnélküli|34x34px mkeretnélküli|34x34px lkeretnélküli|34x34px ŋkeretnélküli|34x34px dkeretnélküli|34x34px o þ zöngés nélküli [θ] -nak megfelel vagy egy zöngés [ ð ]- nek (fonetikusan: "th" hang).
Az ï-t æ-ként is átírják, és lehetett akár egy diftongus, akár egy [ɪ] vagy [æ] közeli magánhangzó. A z a protogermán [z] volt, és a proto-norvég /r₂/ hanggá alakult, és szintén ʀ-ként írják át. A többi átírás megfelel a hozzávetőleges értékük IPA-szimbólumának.
Az ábécé legkorábbi ismert szekvenciális felsorolása Kr. u. 400-ból származik, és a gotlandi Kylver-kőn található, [ᚠ] és [ᚹ] csak részben feliratozott, de széles körben hitelesített: [ᚠ] ᚢ ᚦ ᚨ ᚱ ᚲ ᚷ [ᚹ] ᚺ ᚾ ᛁ ᛃ ᛈ ᛇ ᛉ ᛊ ᛏ ᛒ ᛖ ᛗ ᛚ ᛜ ᛞ ᛟ [f] u þ a r k g [w] h n i j p ï z s t b e m l ŋ d o Egy másik korai felirat két példányát találták meg a két Vadstena és Mariedamm brakteátán (6. század), amelyeken a három ættára való felosztás látható, a ï, p és az o, d helyzete a Kylver-kőhöz képest megfordítva:
f u þ a r k g w ; h n én j ï p z s ; t b e m l ŋ o d
A Grumpan-brakteáta egy 500-tól kezdődő felsorolást mutat be, amely megegyezik az előző brakteátákon találhatóval, de hiányos:
f u þ a r k g w ... h n én j ï p (z) ... t b e m l (ŋ) (o) d
Eredetek A latin betűkből való származtatás A idősebb futhark rúnákról általában úgy vélik, hogy az ó-itáliai írásmódokból származnak: vagy egy észak-itáliai változatból (etruszk vagy raeti ábécé), vagy magából a latin ábécéből. A görög ábécéből való származtatás a bizánci görög kultúrával való gótikus kapcsolat révén a 19. században népszerű elmélet volt, de mióta a Vimose-feliratok a 2. századra datálódtak (miközben a gótok csak a 3. század elejétől álltak kapcsolatban a görög kultúrával), ez az elmélet kizárt. Ezzel szemben a görög eredetű, 4. századi gót ábécében valóban van két, rúnákból származó betű, keretnélküli|16x16px (a jer j-ből) keretnélküli|16x16px és (az uruz u-ból).
A rúnák szögletes formái, amelyek feltehetően a fába vagy fémbe való metszéshez alkalmazkodtak, nem germán újítás, hanem olyan tulajdonság, amely más korai ábécékkel, köztük az óitáliaiakkal is közös (vö. például a Duenos-felirat). A Kr. e. 4. századi Negau sisakfelirat egy germán nevet, Harigastiz-t tartalmaz, észak-etruszk ábécével, és a germán nyelvűek legkorábbi kapcsolatáról tanúskodhat az ábécés írással. Hasonlóképpen, az 50-es meldorfi felirat a latin ábécé germán nyelvűek általi „proto-rúna” használatának tekinthető. Különösen a bolzanói rovásírásos ábécé tűnik jól illeszkedőnek a betűformákhoz.. A Kr. u. 200-ra datált koveli lándzsahegy, amelyet néha a rovásírásos ábécé sajátos gótikus változatának bizonyítékaként hoznak fel, olyan tilaridok feliratát viseli, amely valójában inkább ó-itáliai, mint rovásírásos ábécé lehet, jobbról balra haladva egy T-vel és egy D-vel, amely közelebb áll a latin vagy etruszk, mint a bolzanói vagy rovásírásos ábécéhez. Talán egy „eklektikus” megközelítés hozhatja a legjobb eredményt a rúnák eredetének magyarázatára: a betűk legtöbb alakját meg lehet magyarázni, ha több különböző észak-itáliai írásrendszerből vezetjük le őket: A p rúnának van párhuzama a kamunai ábécében, míg azt állították, hogy a d a leponti san (= ś) betű alakjából származik, ahol úgy tűnik, hogy a /d/ hangot jelképezi.
A g, a, f, i, t, m és l rúnák nem mutatnak eltérést, és általánosan elfogadott, hogy azonosak a régi olasz vagy latin X, A, F, I, T, M és L betűkkel. Szintén széles körű egyetértés van abban, hogy az u, r, k, h, s, b és o rúnák közvetlenül megfelelnek a V, R, C, H, S, B és O betűknek.
A fennmaradó tíz bizonytalan eredetű rúna vagy eredeti újítás, vagy a klasszikus latin ábécé egyébként szükségtelen latin betűinek adaptációja (1. század, a marginalizált K-t figyelmen kívül hagyva). Velük kapcsolatban ellentmondó tudományos vélemények vannak:
ᛖ lehet az E. ᚾ lehet a raeti N-ből ᚦ a latin D-ből vagy a raeti Θ-ből származhat. Ƿ lehet a Q-ból,a latin P-ből vagy a raeti W-ből. ᛇ származhat a latin Z-ből, a latin Y-ból, vagy a raeti E-ből. ᛉ a raeti Z-ből, a latin Y-ből, vagy az etruszk 𐌙-ből származhat. ᛜ a latin Q-ból származhat. ᛃ a latin G-ből származhat. ᛈ a raeti P-ből származhat, vagy lehet eredeti germán újítás. ᛞ származhat a raeti D-ből[, a leponti san-ból (ś), vagy lehet eredeti germán újítás.
A Kr. u. 400-tól (Kylver-kő) igazolt 24 rúna közül a klasszikus futhark sorban a ï, pSpeculated by to be a variant of b. és ŋ a legkorábbi, kb. 175-400 közötti feliratokban nem igazolt, míg az e ebben a korai időszakban többnyire Π alakú, M alakja (ᛖ) csak az 5. századtól kezdve terjedt el. Hasonlóképpen, az s rúna is lehet három (keretnélküli|15x15px) vagy négy (ᛊ) vonással (ritkábban öt vagy több vonással), és csak az 5. századtól kezdve válik uralkodóvá a három vonással rendelkező változat.
A 6-8. századi „érett” rúnák általában csak három irányban, a függőleges és a két átlós irányban íródnak. A korai feliratokon vízszintes vonások is előfordulnak: ezek az e (fent említett), de a t, l, ŋ és h esetében is.
A kialakulás ideje és célja Az általános egyetértés szerint az első rovásírásos ábécé megalkotása nagyjából az 1. századra tehető. A korai becslések az 1. századra teszik, a késői becslések pedig a 2. századra teszik a dátumot. A kérdés az írás megalkotását és a 160 körüli vimosi leleteket elválasztó „leletmentes” időszak becslése. Ha a ï vagy a z valóban a latin Y vagy Z betűből származik, ahogyan azt Odenstedt javasolja, akkor a Kr. e. 1. század kizárt, mivel ezek a betűk csak Augustus uralkodása alatt kerültek be a latin ábécébe.
Más tudósok megelégednek azzal, hogy néhány évtizedes találat nélküli időszakot feltételeznek, ami a 2. század elejére tolja a dátumot. Pedersen (és vele együtt Odenstedt) körülbelül egy évszázados fejlődési időszakot javasol, hogy magyarázza a þ és j alakoknak a latin D-ből és G-ből való feltételezett levezetését.
Az írás feltalálását egyetlen személynek vagy egy olyan embercsoportnak tulajdonították, akik kapcsolatba kerültek a római kultúrával, talán a római hadsereg zsoldosaként vagy kereskedőként. Az írást egyértelműen epigráfiai célokra tervezték, de a vélemények eltérnek abban, hogy mágikus, gyakorlati vagy egyszerűen játékos (graffiti) szempontokat hangsúlyoznak. Bæksted 1952, 134. o. arra a következtetésre jut, hogy a rovásírás legkorábbi szakaszában a római írás „mesterséges, játékos, nem igazán szükséges utánzata” volt, hasonlóan ahhoz, ahogyan a germán brakteátákat közvetlenül befolyásolta a római pénz, és ezt a nézetet Odenstedt 1990, 171. o. is elfogadja, tekintettel a legkorábbi (2-4. századi) feliratos korpusz igen primitív jellegére.
Rúnanevek Valószínűleg minden rúnának volt egy neve, amelyet úgy választottak ki, hogy az akrofónia elvének megfelelően a rúna hangját jelképezze.
A idősebb futhark mind a 24 rúnájának óangol nevét, valamint öt, az angolszász rúnákhoz tartozó egyedi rúnanevet a 7. században összeállított óangol rúnavers őrzi. Ezek a nevek jó összhangban vannak a középkori skandináv feljegyzésekkel a 16 új futhark rúna nevéről, és bizonyos mértékig a gót ábécé betűinek nevével is (amelyet Alcuin jegyzett fel a 9. században). Ezért feltételezik, hogy a nevek a idősebb futhark időszakába, legalább az 5. századba nyúlnak vissza. Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a 24 rúnából álló teljes rúnasor a 4. század vége előtt elkészült volna, de valószínű, hogy legalább néhány rúnának már ez előtt is volt neve.
Ez elsősorban a mágikusan használt rúnákra vonatkozik, különösen a Teiwaz és az Ansuz rúnákra, amelyeket az istenségek szimbolizálására vagy megidézésére használnak olyan szekvenciákban, mint például a Lindholm-amulett (3. vagy 4. század).
A legtöbb rúnához könnyen meg lehet adni a köznépi germán nyelvű rekonstruált neveket. Kivételt képez az þ rúna (amely az angolszász, gót és skandináv hagyományokban különböző neveket kap) és a z rúna (amelynek eredeti neve ismeretlen, és csak romlott formában maradt fenn az óangol hagyományból). A 24 idősebb futhark rúna a következő: +RúnaUCSÁtírásÓ-germán elnevezésJelentéskeretnélküli|40x40pxᚠffehujószág, állatállomány, vagyonkeretnélküli|40x40pxᚢuürozőstulok, víz, esőkeretnélküli|40x40pxᚦþþurisazóriás, tüske, tőrkeretnélküli|40x40pxᚨaansuzOdin, inspiráció, bölcsességkeretnélküli|40x40pxᚱrraidöThor, utazás, lovaglás, lókeretnélküli|40x40pxᚲk (c)kaunanfáklya, tűz, betegség, halálkeretnélküli|40x40pxᚷggebönagylelkűség, ajándék, lándzsakeretnélküli|40x40pxᚹwwunjööröm, élvezet, harmónia, rokonságkeretnélküli|40x40px keretnélküli|40x40pxᚺ ᚻhhaglazjégeső, vihar, levegőkeretnélküli|40x40pxᚾnnaudizszükség, nehézségkeretnélküli|40x40pxᛁiisazjég, kihíváskeretnélküli|40x40pxᛃjjēranév, betakarítás, földkeretnélküli|40x40pxᛇï (æ)eihwazYggdrasil, tiszafa, álomkeretnélküli|40x40pxᛈpperþbodzafa, női energia, tánc, szexualitáskeretnélküli|40x40pxᛉzalgizvédelem, pajzs, vapitikeretnélküli|40x40px keretnélküli|40x40pxᛊ ᛋssowilōNap, villám, becsületkeretnélküli|40x40pxᛏttiwazaz egykezű isten (Tyr)keretnélküli|40x40pxᛒbberkanannyírfa, születés, felszabaduláskeretnélküli|40x40pxᛖeehwazló, iker, erőkeretnélküli|40x40pxᛗmmannazember, férfi, önmagakeretnélküli|40x40pxᛚllaguzvíz, tenger, óceánkeretnélküli|40x40px keretnélküli|40x40px ᛜŋingwazIngwaz (Yngvi, Frey), férfi energiakeretnélküli|40x40pxᛞddagaznap, hajnalkeretnélküli|40x40pxᛟooþalaörökség, birtok Mindegyik rúna hangja a rúna nevének első fonémájából származik, az Ingwaz és az Algiz kivételével: az Algiz rúna protogermán z hangja soha nem fordult elő szókezdő pozícióban. A fonéma a proto-norszban r-szerű minőséget kapott, általában ʀ-val átírva, és végül az izlandi nyelvben összeolvadt az r-rel, így a rúna betűként feleslegessé vált. Hasonlóképpen az ingwaz rúna ng-hangja sem fordul elő szókezdetben. A nevek a mindennapi élet és a mitológia szókincséből származnak, némelyik triviális, némelyik jótékony és némelyik baljóslatú:
Mitológia: Tiwaz, Thurisaz, Ingwaz, Isten, Ember, Nap. Természet és környezet: Nap, nap, év, jégeső, jég, tó, víz, nyírfa, tiszafa, körte, jávorszarvas, őstulok. Mindennapi élet és emberi állapot: Ember, szükség/szorongás, vagyon/marha, ló, birtok/örökség, salak/védelem a gonosztól, lovaglás/utazás, év/szüret, ajándék, öröm, szükség, fekély/betegség.
IPA magánhangzók és mássalhangzók