Susan Werner, amerikai énekesnő, dalszerző. Zenész családba született. Édesanyja énekesnő volt. Mind az öt testvére zeneileg képzett. Az egyik testvére stand-up komikus, egy másik pedig nőimitátor. Werner főleg hagyományos folkdalokat énekel.

Pályafutása

Susan Werner a családja farmján nőtt fel Manchesterben. Már fiatalon érdeklődött a zene iránt. Az Iowai Egyetemen szerzett alapdiplomát énekszakon. 1987-ben Philadelphiába költözött, és a Temple Universityn szerzett mesterfokozatot. Kezdetben operakarrierre vágyott, de miután meglátott egy Nanci Griffith előadást, akusztikus gitáron elkezdett saját dalokat írni. Philadelphiában, Bostonban és New Yorkban lépett fel. Susan az 1990-es évek elején kezdett nevet szerezni magának a folkszinpadon. 1993 és 2001 között öt albumot rögzített.

2001-ben Chicago-ba költözött.

Hatodik albuma, az „I Can't Be New” (2004) jelentősen eltért az előzőktől, eredeti anyaggal a Tin Pan Alley, kabaré és dzsesszdalaval. hetedik albuma, a „The Gospel Truth” 2007-ben jelent meg, és a vallás, a hit, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkozik. 2010-ben Tom Jones felvette a „Did Trouble Me” című dalát a „Praise & Blame” című albumához. Nyolcadik albuma gospel-, dzsessz- és folkdalok gyűjteménye. A kilencedik, Classics című albumán az 1960-as és 1970-es évek popzenéjét adja elő kamarahangszerek kíséretében.

Tizedik albuma 2011 márciusában jelent meg. 2013 nyarán jelent meg Hayseed című albuma, amely a farmokon gazdálkodókról szól. zenét és dalszöveget írt a „Bull Durham” című film alapján készült musicalhez, amelyet 2014-ben mutattak be az atlantai Alliance Theatre-ben. 2017-ben kiadta az „An American In Havana” című EP-t, amelyet két kubai utazása során írt 2015-16-ban.

Diszkográfia Midwestern Saturday Night (1993) Live at Tin Angel (1993) Last of the Good Straight Girls (1995) Time Between Trains (1998) New Non-Fiction (2001) I Can't Be New (2004) The Gospel Truth (2007) Live at Passim (2008) Classics (2009) Kicking The Beehive (2011) Live at The Center for Arts in Natick (2011) Hayseed (2013) An American in Havanna (2017) NOLA (2019) Flyover Country (2020)

Jegyzetek

Források http://susanwerner.com/ https://www.allmusic.com/artist/susan-werner-mn0000036367#biography https://www.encyclopedia.com/education/news-wires-white-papers-and-books/werner-susan https://cindyhowes.net/2020/04/30/basic-folk-67-susan-werner/ https://sandiegotroubadour.com/susan-werner-lets-her-heart-do-the-talking/

Fordítás

Kategória:Amerikai énekesek Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai nők Kategória:Iowaiak