Anne Dudley, Oscar-díjas angol zeneszerző, billentyűs, karmester, komolyzenész és popzenész. 2001-ben ő volt a BBC KoncertzenekarA BBC (British Broadcasting Corporation) öt rádiózenekarának egyike. első zeneszerzője. Dolgozott klasszikus és pop műfajban, filmzeneszerzőként, és a The Art of Noise szintipop együttes egyik törzstagja. 1998-ban Dudley elnyerte a legjobb eredeti musical Oscar-díját a „The Full Monty” című filmért. Több mint húsz más filmzene mellett 2012-ben a „Les Misérables (Nyomorultak)” filmváltozatának zenei producereként és hangszerelőjeként dolgozott.
Pályafutása Dudley az Eltham Hill Schoolban tanult. 1978-ban kapott mesterképzést a King’s College Londonon. Klasszikus előadóművésznek tanult, majd session zenész lett. Szakmai kapcsolata Trevor Hornnal ekkor kezdődött. 1982-ben Dudley közreműködött az ABC által Horn által készített „The Lexicon of Love” albumon. 1983-ban Dudley alapító tagja volt a The Art of Noise zenekarnak, amely úttörő szerepet játszott a popznében. Slágereik közé tartozik a "Beat Box" (1984), a "Moments in Love" (1985), a "Close (to the Edit)" (1984), a "Paranoimia" (1986). A "Kiss" című szám a Top 10-be került 1988-ban. Az Art of Noise is elkészítette a dalt az ITV The Krypton Factor játékműsorához is, amelyet 1986 és 1993 között használtak.
Trevor Hornnal és az Art of Noise-szal olyan művészekkel dolgozott együtt, mint a Frankie Goes to Hollywood együttes, Seal, Marc Almond, Rod Stewart, Robbie Williams, Siphiwo és Sting.
1989-ben Dudley készítette és vezényelte a walesi Waterfront popduó névadó debütáló albumának vonós hangszereléseit. Egy másik együttműködés 1989-ben Neil Tennanttal (Pet Shop Boys) és Bernard Sumnerrel (New Order) történt; Dudley közreműködött debütáló elektronikus kiadványukon, a „Getting Away with It”-en, amely 1989 decemberében az Egyesült Királyságban a 12. helyen, az Egyesült Államokban pedig 1990-ben a 38. helyen végzett. Dudley két számot készített az Opera Babes Beyond „Imagination” című albumán. Ez 11 hétig az 1. helyen áll a brit klasszikus slágerlistákon, és 4. helyen az amerikai Billboard 2002-ben. 2004-ben a „Alison Moyet Voice” című albuma a 7. helyezést érte el az Egyesült Királyság albumlistáján.
Zenekari művei közé tartozik a Northern Lights, a norvég Aurora Borealis 14 perces felvétele teljes zenekarra, amelyet 2005-ben és 2006-ban a Royal Festival Hallban, 2005-ben a BBC Radio 3 Late Junction című műsora sugározta. 1999-ben jelent meg "„Ancient and Modern” című albuma, amely néhány hagyományos himnusz és Bach-korál modern változatát tartalmazza. Anne Dudley volt a Bill Bailey Remarkable Guide to the Orchestra című művének zenei vezetője, amelyet először Brightonban, majd 2008-ban a Royal Albert Hallban adtak elő.
Dudley 2008-ban Sam Taylor-Wooddal együttműködve elkészítette a „Sigh at the White Cube” című hang- és videóinstallációt. Ebben a műben a BBC Concert Orchestra nyolc nagy vetített képernyőn szerepelt Dudley partitúráját követve. 2019. és 2024. között Southbank Sinfonia kamararanekart vezette a Martin Fry turnéja során.
Diszkográfia
Albumok 1991: Songs from the Victorious City 1993: Face à Face (Knight Moves) (Soundtrack) 1997: Gentlemen Don't Eat Poets 1997: Hollow Reed 1997: Kavanagh QC: Original Music from the ITV) 1998: American History X 1999: Pushing Tin 1999: Ancient and Modern 2000: The 10th Kingdom (Original Television Soundtrack) 2001: Monkeybone [Original Motion Picture Soundtrack) 2001: A Different Light 2003: Seriously Chilled: New Arrangements 2006: Tristan & Isolde Original Motion Picturure) 2007: Black Book (Music from the Motion Picturure) 2009: Cherry Pop 2015: Poldark (Original Television Soundtrack) 2016: Elle [Original Motion Picture Soundtrack) 2017: Plays the Art of Noise 2019: The Hustle (Original Motion Picture Soundtrack)
Filmek Dudley filmzenészi karrierje 20 évet ölel fel:
1987: The Chaoten-Team 1987: Inkognito 1988: Buster 1989: Zwei Frauen 1989: Big Bad Man 1989: Puppenmord 1991: The Pope Must Die 1992: The Crying Game 1992: Knight Moves 1994: Felidae 1995: The Grotesque 1995: Honigmond 1996: When Saturday Comes 1997: The Full Monty 1998: American History X 1999: Pushing Tin 2000: The 10th Kingdom (tévésorozat) 2000: The Miracle Maker – The Story of Jesus 2001: Monkeybone 2001: Tabloid 2002: The Gathering 2003: A Man Apart 2005: Whatever Love Means 2006: Tristan & Isolde 2006: Perfect Creature 2006: Black Book 2007: The Walker 2008–2009: Trial & Retribution (tévésorozat) seit 2015: Poldark (tévésorozat) 2016: Elle 2018: Mamma Mia! Here We Go Again 2019: Glam Girls 2021: Benedetta 2021: Everybody’s Talking About Jamie
Díjai
1988, 1998: Brit-díj a legjobb filmzene kategóriában (1998), majd a "The Full Monty"-ért 1999: Oscar-díj (film: „The Full Monty”) Ivor Novello-díj (3 jelölés: 1997, 2003, 2008) 2014: BASCA (The Ivors Academy) Gold Badge Award a zenéhez való egyedülálló hozzájárulásuk elismeréseként
2004: A Royal College of Music tagja lett 2011: A Kenti Egyetem tiszteletbeli doktora címet kapott
Jegyzetek
Fordítás
Források https://www.annedudley.co.uk/ https://www.theartofnoiseonline.com/Anne-Dudley.php https://www.annedudley.co.uk/biography https://www.allmusic.com/artist/anne-dudley-mn0000580723#biography https://www.allmusic.com/artist/anne-dudley-mn0000580723#discography
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit rockzenészek Kategória:Angol nők Kategória:Oscar-díjasok