Szabó Jilek Jenő, névváltozata: Szabó-Jilek Jenő (Bánóc, 1896. május 22. – Budapest, 1983. március 9.)Magyar Nemzet, 1983. április 3. (46. évfolyam, 79. szám) magyar jogász.

Élete Szabó Jilek Károly MÁV-főfelügyelő és Góth Ilona gyermekeként született. Középiskolai tanulmányait a Ciszterci Rend Egri Katolikus Főgimnáziumában végezte, ahol 1914-ben tett érettségi vizsgát.20 éves érettségi találkozó. Függetlenség, 1934. május 15. (2. évfolyam, 109. szám) Ezt követően az Egri Érseki Jogakadémián jogi végzettséget szerzett. Az első világháborúban az egri császári és királyi 60. gyalogezredben teljesített katonai szolgálatot. Az 1920-as évek közepétől 1932-ig a Borpalota részvénytársaság egyik cégvezetője volt.Központi Értesítő, 1932. november 3. (57. évfolyam, 44. szám)

1926. október 14-én a Belvárosi plébániatemplomban vezette oltár elé Garancsy Mártát, Garancsy Mihály, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnökének és Radanovits Annának leányát. Fiuk Szabó-Jilek Iván (1939–2022) okleveles gépészmérnök, színházi technológus, szcenikus.

1931-ben kinevezték a Magyar Külkereskedelmi Hivatal (MKH) borkiviteli osztályának vezetőjévé. 1937 végén távozott hivatalából. 1938 márciusában megbízták az MKH minőségi ellenőrzés csoportjának vezetésével.Borászati Lapok – 70. évfolyam – 1938. március 19. 1939 januárjában az MKH aligazgatójává nevezték ki. Két évvel később igazgatóvá léptették elő.Borászati lapok - 73. évfolyam - 1941. január 25. 1940 szeptemberében megbízták az MKH által Kolozsvárott felállított Közélelmezési és Közellátási Kirendeltség vezetésével. 1942-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki a Közellátási Minisztériumban. A nyilas korszakban megfosztották állásától.

A második világháborút követően visszahelyezték korábbi beosztásába, majd országos kenyérellátási, 1947–1948-ban országos burgonyaellátási miniszteri biztosként működött. 1950–1951-ben az Országos Tervhivatalban elkészítette a borgazdálkodás tervét. 1951 és 1957 között a MÁV Utasellátó Vállalatnál tervcsoportvezetőként dolgozott.A MÉL (1994) alapján 1951 és 1957 között készítette el a borgazdálkodás tervét és 1957-től 1960 decemberéig dolgozott a MÁV Utasellátónál. 1957-ben az élelmezésügyi minisztertől megbízatást kapott az általa is javasolt, 1958-ban rendezendő I. Budapesti Nemzetközi Borverseny és az ehhez kapcsolódó Nemzetközi Borkiállítás rendezésére.

1961 januárjától nyugdíjasként 22 évet a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetnél dolgozott, ahol az intézet múltjával foglalkozott, és a bormúzeumot szervezte.

Cikkei a Borgazdaság, a Kertészet és Szőlészet és a Kertgazdaság hasábjain jelentek meg.

A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Művei A borkrízis és szőlőfogyasztásunk. Mezőgazdasági Közlöny, 1931 Nagy hírű boraink. A tokaji borok életútja. Budapest, 1977

Díjai, elismerései A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1947)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar jogászok Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek