Gabrielle Aplin angol énekes-dalszerzőnek 4 stúdióalbuma, 9 középlemeze és 30 kislemeze jelent meg. Első, Acoustic című középlemeze 2010. szeptember 13-án jelent meg az iTunes Store-ban, a Never Fade-et pedig 2011. május 9-én adták ki. 2011 áprilisában szerepelt a BBC Music Introducing műsorában, 2012. január 9-én pedig megjelent Home című kislemeze. 29-én a Parlophone-nal szerződött, az év novemberében pedig a John Lewis & Partners reklámjában szerepelt a brit kislemezlista első helyére került Frankie Goes to Hollywood-feldolgozása.
2012. december 12-én bejelentette első, English Rain című stúdióalbumát, ami 2013. május 13-án jelent meg. Február 17-én a Radio 1 Chart Show-ban bejelentette Panic Cord kislemezét, ami a brit kislemezlista 19. helyére került. Az English Rain a brit és skót albumlistán is a második helyet érte el. 2014. május 6-án az USA-ban megjelent English Rain középlemeze, amin a stúdióalbum öt száma, valamint Joni Mitchell A Case of You dalának feldolgozása szerepel. A 2015-ben kiadott Light Up the Dark a brit albumlista 14. helyére került.
Diszkográfia Stúdióalbumok Cím Részletek Helyezések MinősítésekUKAUSBELIRENZSPASCO English Rain Megjelent: 2013. május 13. Kiadó: Parlophone Formátum: CD, LP, digitális 2 10 55 11 39 33 2 BPI: Arany ARIA: Arany Light Up the Dark Megjelent: 2015. szeptember 18. Kiadó: Parlophone Formátum: CD, LP, digitális 14 38 166 41 – – 15 – Dear Happy Megjelent: 2020. január 27. Kiadó: Never Fade Records, AWAL Formátum: CD, LP, digitális 24 – – – – – 15 – Phosphorescent Megjelent: 2023. január 23. Kiadó: Never Fade Records Formátum: CD, LP, digitális 15 – – – – – 3 –
Koncertalbumok CímRészletek Gabrielle Aplin: iTunes Festival 2012 Megjelent: 2012. szeptember 17. Kiadó: Parlophone Formátum: digitális Gabrielle Aplin: Live at Koko Megjelent: 2013. május 1. Kiadó: Parlophone Formátum: digitális Gabrielle Aplin: iTunes Festival 2013 Megjelent: 2013. október 7. Kiadó: Parlophone Formátum: digitális
Középlemezek CímRészletek Acoustic Megjelent: 2010. szeptember 13. Kiadó: Never Fade Records Formátum: CD, digitális Never Fade Megjelent: 2011. május 9. Kiadó: Never Fade Records Formátum: CD, digitális Home Megjelent: 2012. január 9. Kiadó: Never Fade Records Formátum: CD, digitális English Rain Megjelent: 2014. május 6. (USA) Kiadó: Never Fade Records, Warner Bros Formátum: CD, digitális Miss You Megjelent: 2016. december 16. Kiadó: Never Fade Records Formátum: CD, LP, digitális Avalon Megjelent: 2017. október 6. Kiadó: Never Fade Records Formátum: CD, digitális December(Hannah Grace-szel) Megjelent: 2018. december 4. Kiadó: Never Fade Records Formátum: digitális Phosphorescent Extended Megjelent: 2023. július 7. Kiadó: Never Fade Records Formátum: digitális Writers Block Pt 1 Megjelent: 2024. április 18. Kiadó: Never Fade Records Formátum: digitális
Kislemezek Cím Album Év Helyezések MinősítésekUKAUSAUTBEL(Fl)IRENZSCO The Power of Love(Frankie Goes to Hollywood-feldolgozás) English Rain 2012 1 5 75 44 20 – 3 BPI: Platina ARIA: Platina Please Don’t Say You Love Me 2013 6 3 – 48 27 – 5 BPI: Arany ARIA: Platina Panic Cord 19 – – 60 77 – 19 – Home 48 – – – – – – BPI: Ezüst Salvation 2014 122 60 – – – – – – Light Up the Dark Light Up the Dark 2015 – – – – – – – – Sweet Nothing 178 – – – – – 63 – Miss You Miss You 2016 – – – – – – 47 – Waking Up Slow Avalon 2017 – – – – – – 51 – My Mistake Dear Happy 2018 – – – – – – – – Nothing Really Matters 2019 – – – – – – – – Losing Me(JP Cooperrel) – – – – – 31 – – Miss You 2(Nina Nesbittel) – 2020 – – – – – 30 – – Good Days Bad Days(Anna Strakerrel) – – – – – – – – When the Lights Go Out – – – – – 34 – – Just Like Christmas 2021 – – – – – – – – Skylight Phosphorescent – – – – – – – – Call Me 2022 – – – – – – – – Don't Know What I Want – – – – – – – – Never Be the Same – – – – – – – – Don’t Say – – – – – – – – Side By Side(Hugh Laurie-vel) The Amazing Maurice – – – – – – – – Good Enough Phosphorescent – – – – – – – – Anyway(Gavin Jamesszel) Phosphorescent Extended 2023 – – – – – – – – Just Because I’m Okay – – – – – – – – Fake Plastic Trees(Radiohead-feldolgozás) Writers Block Pt 1 – – – – – – – – Place Your Hands(Reef-feldolgozás) 2024 – – – – – – – – My Hero(Foo Fighters-feldolgozás) – – – – – – – – If It Makes You Happy(Sheryl Crow-feldolgozás) – – – – – – – – Lost Without You(Kidnappel) Something Lost, Something Gained – – – – – – – –
Közreműködőként CímElőadóAlbumÉv That Girl Salute – 2017 Dream Enough George Kwali 2017 Change Tsha Flowers 2020 Imagining Michael Calfan – 2021 That’s Exactly What Love Is The Coronas Thoughts & Observation 2024
Vendégszereplések CímElőadóAlbumÉv Dreams Bastille Other People’s Heartache Pt. 2 2012 Droplets Lewis Watson Some Songs with Some Friends 2013 Feet on the Ground Luke Fono Kinetic 2016 Dancing in the Dark Trevor HornThe Sarm Orchestra Reimagines the Eighties 2019 Everyone Changes Kodaline One Day At A Time (deluxe) 2020 Circles Passenger All The Little Lights (évfordulós) 2023
Videóklipek CímÉv The Power of Love 2012 Please Don’t Say You Love Me Panic Cord 2013 Home Salvation Light Up the Dark 2015 Sweet Nothing Miss You 2016 Waking Up Slow 2017 My Mistake 2018 Nothing Really Matters 2019 Kintsugi Losing Me Like You Say You Do Miss You 2 2020
Megjegyzések
Hivatkozások
Fordítás
Kategória:Diszkográfiák