Mercedes McCambridge (Joliet, 1916. március 16. – La Jolla, 2004. március 2.) Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő.

Élete Korai évei Mercedes McCambridge Jolietben, Illinois államban született ír-amerikai katolikus szülők, Marie Mahaffry és John Patrick McCambridge farmer lányaként. A chicagói Mundelein Főiskolán végzett.

Színészi pályája Rádió McCambridge rádiós színészként kezdte pályafutását az 1930-as években, miközben a Broadway-n is fellépett. 1941-ben Judy barátját alakította az A Date with Judy című komikus hangjátéksorozatban. Ő kapta a címszerepet a Defense Attorney című krimiben, amelyet az ABC sugárzott 1951–52 között.

Gyakran játszott főszerepet az 1974 és 1982 között sugárzott CBS Radio Mystery Theatre rádiós drámasorozatban, és benne volt a 72 éven át műsoron tartott Guiding Light (Vezérlő fény) című, előbb rádiós, majd 1952-től televíziós szappanopera eredeti szereposztásában (mielőtt Bauerék átvették a főbb szerepeket). Szerepelt saját műsorban is: a Defense Attorney-ban kölcsönözte hangját Martha Ellis Bryan ügyvédnőnek az ABC-n 1951–52-ben. 1953–1954-ben McCambridge szerepelt a CBS Family Skeleton című szappanoperájában.

Televízió McCambridge alakította Katherine Wellst a Wire Service című drámasorozatban, amelyet 1956 és 1957 között sugárzott az ABC. A sorozatban McCambridge, George Brent és Dane Clark a kitalált Trans Globe Wire Service riporterei voltak.

Az eredeti Lost in Space sorozat, a „The Space Croppers” epizódjában, amelyet először a CBS sugárzott 1966. március 30-án, McCambridge játszotta Sybillát, a természetfeletti űrgazdálkodók családjának matriárkáját.

Film McCambridge filmes karrierje akkor indult be, amikor 1949-ben Sadie Burke szerepére választották ki Broderick Crawford mellé A király összes embere című filmbe. Alakításáért 1950-ben McCambridge vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, míg az alkotás ugyanekkor a legjobb film lett. Emellett McCambridge a legjobb női mellékszereplőnek és az év színésznő felfedezettjének járó Golden Globe-díjat is elnyerte a teljesítményéért.

1954-ben Joan Crawforddal és Sterling Haydennel együtt szerepelt a Johnny Guitar című, ma már kultikusnak számító western-drámában. McCambridge és Hayden közösen kinyilvánították, hogy nem szeretik Crawfordot, sőt, McCambridge „átlagos, iszákos, nagydarab, záptojás hölgynek” titulálta őt.

1956-ban McCambridge játszotta Luz szerepét George Stevens klasszikusában, az Óriás című filmben, amelyben Elizabeth Taylor, Rock Hudson és James Dean játszották a főbb szerepeket. Alakításáért Oscar-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában. 1959-ben McCambridge feltűnt Katharine Hepburn, Montgomery Clift és Elizabeth Taylor oldalán Tennessee Williams Múlt nyáron, hirtelen című Joseph L. Mankiewicz filmadaptációjában.

1958-ban McCambridge bőrkabátot viselő gengszterként jelent meg A gonosz érintése című filmben, ahol újra találkozott korábbi rádiós kollégájával, Orson Welles-szel.

1973-ban McCambridge adta Pazuzu, a démon szinkronhangját, aki megszállta a fiatal lányt, a Linda Blair által alakított Regant Az ördögűző című horrorfilmben. McCambridge ragaszkodott a nyers tojás evéshez, láncdohányzáshoz és whisky-iváshoz, hogy hangja kemény és agresszív legyen. William Friedkin rendező azt is elintézte, hogy a felvételek közben egy székhez kössék, így a démon a jelek szerint küzd a korlátai ellen.

McCambridge vendégművészként szerepelt főiskolai produkciókban. 1977 májusában közreműködött a texasi El Centro College színházépületének felszentelésében Jean Giraudoux Párizs bolondja című művének főszereplésével. Eddie Thomas rendező már évek óta ismerte, ezért a nyitóest előtti héten színészi workshopot tarthatott a főiskolai hallgatóknak. 1979-ben tért vissza az El Centro Egérfogó című produkciójához, amelyért a legnagyobb gázsit kapta annak ellenére, hogy karakterét a darab első 15 percében meggyilkolják.

Az 1970-es évek közepén McCambridge rövid időre a Livengrin, egy pennsylvaniai alkoholisták rehabilitációs központjának igazgatója lett. Ezzel egy időben az utolsó simításokat tette a megjelenés előtt álló The Quality of Mercy: An Autobiography című önéletrajzi könyvön.

Magánélete McCambridge 1939-ben kötött házasságot első férjével, William Fifield íróval. Egy fiuk született, John Lawrence Fifield 1941 decemberében. A pár hét év házasság után 1946-ban elvált.

1950-ben feleségül ment a kanadai Fletcher Markle színészt-producer-rendezőhöz, aki a Ford Theatre és a Studio One produkcióit rendezte. Fia, John később felvette Markle nevét, majd John Markle néven ismerték. Házassága alatt és azt követően is McCambridge alkoholizmussal küzdött; gyakran került kórházba, túlzott alkoholfogyasztás miatt. Ő és Markle 1962-ben, tizenkét évnyi házasság után elváltak. 1969-ben, az Anonim Alkoholistáknál eltöltött évek után, letette az italt.

1975 és 1982 között McCambridge a pennsylvaniai Bensalemben működő nonprofit Livengrin Alapítványnak szentelte idejét. Előbb az igazgatóság önkéntes tagjaként, végül elnök-vezérigazgatóként dolgozott. A Livengrin ma is működik, és 129 ággyal és 8 járóbeteg-klinikával rendelkezik Pennsylvania délkeleti részén, ahol alkoholizmus- és kábítószer-függőséget is kezelnek. McCambridge hírességén és nagyszabású személyiségén keresztül hozzájárult a szenvedélybetegség nyilvános elismeréséhez és elfogadásához, valamint a betegség kezelésének előnyeihez. Szabadon megosztotta saját történetét a függőségről és a gyógyulásról, hogy elérje a segítségre szorulókat.

Magabiztos, szókimondó liberális demokrata volt, aki Adlai Stevenson mellett kampányolt.

McCambridge 2004. március 2-án, 87 éves korában, a kaliforniai San Diego állambeli La Jollában halt meg természetes halállal.

Családi tragédia McCambridge fia, John Markle, az UCLA-n szerezte diplomáját és Ph.D.-jét közgazdaságtanból. Előbb a New York-i Salomon Brothers alkalmazottja volt, majd 1979-ben felvették a Little Rock-i Stephens Inc. befektetési céghez, ahol sikeres határidős kereskedő lett, gyorsan emelkedett a vállalati ranglétrán. McCambridge dollárt adott Markle-nek, hogy kezelje azt, de 1987 őszén a cég felfedezte, hogy Markle titkos számlát nyitott anyja nevén. Nem sokkal rá a vállalat megállapította, hogy Markle kereskedési veszteségeket írt fel a Stephens-ház számlájára, miközben a nyereséges ügyleteket McCambridge számláján írta jóvá. Markle-ről később kiderült, hogy hamisította anyja aláírását a számla megnyitásakor.

Markle-t egészségügyi szabadságra küldték, majd kirúgták állásából. McCambridge megtagadta, hogy együttműködjön fiával és a céggel egy olyan törlesztési program létrehozásában, amely megakadályozta volna az ügy nyilvánosságra kerüljön, mondván, hogy nem tett semmi rosszat, és hogy a Stephens Inc. tartozik a pénzével. Nem sokkal ezután, 1987 novemberében Markle megölte családját – feleségét, Christine-t (45 éves), lányait, Amyt (13 éves) és Suzanne-t (9 éves) –, majd önmagával is végzett. Egy cetlit hagyott maga után, amelyben vállalta a felelősséget bűneiért, valamint egy hosszú, keserű levelet az anyjának. A levél a következőket tartalmazta: „Kezdetben azt mondtad, »jó, meg tudjuk oldani«, de NEM, megtadgadtad... Hazugnak, csalónak, bűnözőnek, trógernek neveztél. Azt mondtad, tönkretettem az életedet... Soha nem voltál a közelben, amikor szükségem lett volna rád, ezért most én és az egész családom meghaltunk – hogy legyen pénzed... Jó éjt, anya!” Ez utóbbi mondat – 'night Mother – volt a címe az Arkansas Repertory Theatre produkciójának, amelyben 1986-ban McCambridge egy öngyilkosságot tervező gyermek édesanyját alakította.

Válogatott filmográfia Év Cím Szerep Megjegyzés 1949 A király összes embere Sadie Burke Oscar-díj a legjobb női mellékszereplőnekGolden Globe-díj a legjobb női mellékszereplőnekGolden Globe-díj az év színésznő felfedezettjének 1951 Inside Straight Ada Stritch 1951 The Scarf Connie Carter 1951 A villám kétszer csap le Liza McStringer 1951 Screen Snapshots: Hollywood Awards Önmaga Rövidfilm 1954 Johnny Guitar Emma Small1955 Front Row Center Nicole Warren / Vivian Donfield 2 epizód 1956 Óriás Luz Benedict Jelölés – Oscar-díj a legjobb női mellékszereplőnek 1957 Búcsú a fegyverektől Miss Van Campen 1957 Wagon Train Emily Rossiter 1 epizód 1958 A gonosz érintése Bandavezér Nincs feltűntetve 1959 Múlt nyáron hirtelen Mrs. Grace Holly 1960 Rawhide Mrs Martha Mushgrove 1 epizód 1960 Rawhide Mrs Miller 1 epizód 1959 Riverboat Jessie Quinn 1 epizód 1960 Cimarron Mrs. Sarah Wyatt 1961 Angel Baby Sarah Strand 1962 Rawhide Ada Randolph 1 epizód 1962 Bonanza Deborah Banning 1 epizód 1963 The Dakotas Jay French 1 epizód 1965 Run Home, Slow Nell Hagen 1965 Rawhide Ma Gufler 1 epizód 1966 Elveszve az űrben Sybilla 1 epizód 1968 The Counterfeit Killer Frances 1968 Bewitched Carlotta 1 epizód 1969 Der heiße Tod Thelma Diaz 1969 Marquis de Sade: Justine Madame Dusbois1970 Bonanza Matilda Curtis 1 epizód 1971 Gunsmoke Rubilee Mather 1 epizód 1973 The President's Plane Is Missing Hester Madigan Tévéfilm 1973 Sixteen Ma Irtley 1973 Az ördögűző Pazuzu (hangja) 1975 Who Is the Black Dahlia? Grandmother Tévéfilm 1977 New York fogjai Nő az utcán 1978 Charlie angyalai Norma 1 epizód 1978 Flying High Claire 1 epizód 1979 Airport ’79 – Concorde Nelli 1979 The Sacketts Ma Sackett 2 epizód, Minisorozat 1981 Magnum Agatha Kimball 1 epizód 1983 Echoes Lillian Gerben 1986 Amazing Stories Miss Lestrange (hangja) 1 epizód 1988 Cagney és Lacey Elizabeth nővér 1 epizód 2018 A szél másik oldala Maggie Utolsó filmszerepe

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1916-ban született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok