Polgáry Géza (Geza de Polgary) (Jászberény, 1862. február 20. – Atlantic City, New Jersey, USA, 1919. január 26.) magyar festőművész.

Életpályája Édesapja, Polgáry Ferenc könyvkötő és könyvkereskedő volt, aki szabadidejében másolatokat festegetett. Édesanyja Mező Zsuzsanna volt. Édesapjától tanulta a színkeverés alapjait. Tanulmányait a jászberényi református elemi iskolában kezdte. Ezután egy évet tanult a gimnáziumban (1874–1875), ahol Práj Hugó osztálytársa volt.Antall József miniszterelnök dédapja 1882-ben Bécsben katonának állt, ahol szabadidejében társait örökítette meg vásznon. Ezután visszatért Jászberénybe. 1883-ban Zichy Nándor pártfogásba vette. 1885–1889 között a Mintarajziskola hallgatója volt.A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói 1871-től a mai napig Itt Benczúr Gyula (1844–1920) és Kelety Gusztáv (1834–1902) oktatta. 1887-ben benne volt abban a 25 fős kiválasztott növendékgárdában, akik 100 és 300 forint közötti összegben művészeti segélyt és ösztöndíjat kaptak. Festészeti tanulmányainál Székely Bertalan és Lotz Károly (1833–1904) voltak a mesterei. Az egyetem után visszatért szülővárosába (1889); tájképeket kezdett festeni. 1890-től kiállító művész volt. 1891–1892 között Párizsban tanult, a Jean-Paul Laurens vezette iskolában. Itt Louis-Joseph-Raphaël Collin, Gustav Court és André Ménard oktatták. Visszatért Budapestre, ahol lakásról lakásra váltogatta otthonát. 1901–1906 között ismét Párizsban próbált megélni. Ismét visszatért Jászberénybe, majd meg sem állt Amerikáig (1908–1919).

Festményei Erdei séta nőalakkal Anya gyermekével (1894) Euston Station Csónakban olvasó nő (1889) Fiatal nő napernyővel

Jegyzetek

Források Budapest Aukció http://epa.niif.hu/03000/03018/00264/pdf/EPA03018_honismeret_2020_05_053-059.pdf Kieselbach.hu

További információk Művészeti lexikon. Szerkesztette: Éber László. Társszerkesztő: Gombosi György. 2. javított, bővített kiadás; Budapest, 1935. Szabó Ákos-Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. Nyíregyháza, Kállainé Virágh Irén, 1997.

Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1919-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Jászberényiek Kategória:New Jersey-iek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:19. századi magyar katonák