A Jordan 197 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Jordan Grand Prix csapat tervezett és versenyeztetett az 1997-es Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Ralf Schumacher és Giancarlo Fisichella voltak.

Áttekintés Miután az előző idény nem sikerült jól, Eddie Jordan kirúgta a versenyzőit, és egy új pilótapárossal kezdett neki az új szezonnak. Ralf Schumacher újoncnak számított, és az akkor már többszörös futamgyőztes, a csapattal korábban versenyző Michael Schumacher testvére volt, míg Giancarlo Fisichella az előző idényben pár versenyen már részt vett a Minardi csapatánál. Ebben az idényben, utoljára, a Peugeot motorjai hajtották az autókat.

A szezon során mindkét versenyző hatszor szerzett pontokat, ebből háromszor a dobogón is állhattak. Schumacher élete harmadik versenyén, Argentínában lett harmadik, Fisichella pedig Kanadában harmadik, Belgiumban második. Miután Fisichella megfutotta a spanyol nagydíjon a leggyorsabb kört, a német nagydíjon pedig az első sorba kvalifikált, nagy érdeklődést váltott ki a rivális csapatoknál is, és végül a következő idényben a Benettonhoz igazolt. A csapat konstruktőri negyedikként zárta az évet.

A csapat főszponzora a Benson & Hedges cigarettamárka volt, amely jellegzetes élénksárgára festette az autókat. Az orrkúpra egy kígyó fejét és méregfogát festették, az oldaldobozokra pedig a pikkelyes testét jelképező mintázatot. Ahol be voltak tiltva a dohányreklámok, ott a "Bitten & Hisses" felirat került fel, illetve a "Ssssschuhey" és "Fissssssi" feliratok, utalva a versenyzőkre.

Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891011121314151617PontokHelyezés1997Benson & Hedges Jordan PeugeotPeugeot A14AUSBRAARGSMRMONESPCANFRAGBRGERHUNBELITAAUTLUXJPNEUR335.Ralf SchumacherKIKI3KIKIKIKI6555KIKI5KI9KIGiancarlo FisichellaKI8KI46939711KI244KI711 † - nem fejezte be a versenyt, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát

Jegyzetek

Kategória:1997-es Formula–1-es autók Kategória:Jordan Grand Prix