A Miss You 2 Gabrielle Aplin és Nina Nesbitt kislemeze, amit 2020. január 3-án adott ki a Never Fade Records és az AWAL. A dal a 2016-os Miss You új verziója.

Háttere Aplin és Nesbitt régi barátok, a közös munka az ő és rajongóik kívánsága is volt. Nesbitt azt mondta, hogy „Örülök, hogy közreműködhetek Gabrielle Miss You-jában. Régóta ismerjük egymást, és 2011-ben egyik első fellépésemen mellette játszottam. Nagy rajongója vagyok, és örülök, hogy végül lehetőségünk nyílik a közös munkára.” Aplin szerint „Annyira boldog vagyok, hogy Nina közreműködik a Miss You-ban. Mindketten egyidőben váltunk művészekké. Egy örökké változó iparág mindkét oldalát megtapasztaltuk, és mindketten úgy döntöttünk, hogy magunk vesszük kezünkbe pályafutásunkat és sikerünket. A Miss You számomra a kezdet, és izgatott vagyok, hogy hallhatom Nina hangját az egyik kedvenc felvételemen.”

Videóklip A videóklip egy leszbikus párról szól, akik épp szakítottak, de nem tudják egymást elengedni; egyikük Aplinnel, másikuk Nesbittel randizik. A klip egyes jeleneteiben Aplin és Nesbitt együtt szerepel.

A videó kezdetén Aplin és társa autóban, a következő jelenetben pedig egy kávézóban ülnek, ahol a másik nő nem figyel Aplinre, mivel exbarátnőjére gondol. Egy vágást követően ő és exe ugyanitt láthatóak, majd a videó visszatér a jelenbe, amikor Aplin távozik és a nő egyedül marad. Később Nesbitt és társa vitáznak, amikor egy múltbeli jelenet látható, ahol a másik lány és exe csókolóznak, majd a videó visszatér a jelenbe, ahol a lány egyedül a távolba néz. A lány exbarátnőjének ír üzenetet, amikor Nesbitt egy mosoly kíséretében megjelenik.

Az első lány nem látja az üzenetet, mivel telefonját a kávézóban felejtette; a következő jelenetben Aplin vigasztalja.

A klip végén a második lány egy ajtón kilépve látható.

Helyezés Lemezeladási lista (2019Legjobbhelyezés Új-zélandi kislemezlista (RMNZ) 30

Kiadás RégióDátumFormátumKiadó Egyesült Királyság 2020. január 3. Digitális

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:Gabrielle Aplin-dalok Kategória:2020 kislemezei