bélyegkép|280x280px|Alain Prost és Ayrton Senna 1988-ban A Prost–Senna-rivalizálás vagy Senna–Prost-rivalizálás két Formula–1-es pilóta, a francia Alain Prost és a brazil Ayrton Senna között zajlott. A közvélekedés szerint a sportág történetének legkeményebb párharca során a felek 1985 és 1993 között hét világbajnoki címet nyertek meg a lehetséges kilencből, ebből kettőt, 1988-ban és 1989-ben csapattársakként.
A küzdelmük csúcspontja a csapattársként eltöltött időre esett, illetve 1990-re, amikor Prost a Ferrari pilótája volt – mindhárom évben ők végeztek a bajnokság első két helyén. Csapattársként a 32 közös versenyükből 25-öt megnyertek, ebből 1988-ban zsinórban 11-et. Senna 14-11-re állt futamgyőzelmek tekintetében, és 26-4-re a pole pozíciók terén, viszont Prost 12-6-ra nyert a leggyorsabb körök 25-18-ra a dobogós helyezések, és 163-150-re a világbajnoki pontok terén. Egymás elleni küzdelmük csúcspontjai az 1989-es és az 1990-es japán nagydíjak voltak, amelyeken mindkétszer összeütköztek, és egyszer Senna, egyszer pedig Prost lett a világbajnok. 1993-ban ismét az első két helyen fejezték be a bajnokságot, ekkor Prost a Williams színeiben nyert.
Versengésük során mindkét pilóta gyakran hangoztatta, hogy a másik fél becstelen magatartást tanúsít, vagy hogy külső forrásokból szerez saját maga számára tisztességtelen előnyt. Ugyanakkor mindketten elismerték a másik fél képességeit, és a rivalizálásukra úgy tekintettek, hogy az motiválja őket a sikerre. Prost visszavonult az 1993-as idény végén, mindössze három versennyel Senna halála előtt. Karrierjük végén Prost tartotta a legtöbb győzelem (51) legtöbb leggyorsabb kör (41) és legtöbb dobogós helyezés (106) rekordját, Senna pedig a legtöbb pole pozícióét (65). Senna valamennyi világbajnoki címét a McLaren csapattal szerezte, ahogy Prost is a négyből hármat, a negyediket a Williams csapatával.
Áttekintés Prost és Senna azon pilóták elit klubjába tartozik, akik három vagy annál is több világbajnoki címet szereztek a Formula–1-ben. Karrierjük során a sportág legdominánsabb autóit vezették, mint a McLaren MP4/4, a McLaren MP4/5 és a Williams FW15C. A rivalizálás nemcsak a sikereikből fakadt, hanem eltérő személyiségükből és vezetési stílusukból is.
Egy körön Senna volt a Formula–1 valaha volt leggyorsabb pilótája. Jellemzően mindent kihozott az autójából, amit csak lehetett, és híres volt a magas fordulatszámú, kerékvetőket megcsípő, kanyarokba szinte beeső és hajtűkanyarokban erősen fékező stílusáról, amely a közönségnek is tetszetthttps://www.nytimes.com/1987/11/08/magazine/racing-s-record-breaker.html. Azonban több győzelmet is eldobott (legismertebben az 1988-as monacói nagydíjon) azért, mert még akkor sem szeretett lassítani, ha kényelmes előnnyel állt az élen. Ezzel szemben Prost egy kisimult, nyugodt vezetési stílussal rendelkezett, ami alkalmas volt arra, hogy a motorok teljesítményét maximálisan kihasználja anélkül, hogy meghibásodásba hajszolja azokat. Mondása szerint "olyan lassan kell győzni, ahogy csak lehetséges". Senna könyörtelen vezetési stílusa éles ellentétben állt Prost számító természetévelhttp://www.foxsports.com/motor/story/f1-video-ayrton-senna-alain-prost-driving-styles-030615. Prost egyszer azt mondta, hogy "Ayrton nem legyőzni akar engem, hanem megsemmisíteni".
A két rivális máshogy állt hozzá a kockázatvállaláshoz is. Senna elkápráztatta a közönséget kockázatos előzési manővereivel és agresszív védekezésével, gyakorlatilag inkább nekiütközött bárkinek, semmint hogy elengedje. Prost ezzel szemben kockázatkerülő volt, különösen ahogy idősebb lett, emellett utált esőben vezetni, ami éppen Senna egyik legnagyobb erőssége volthttps://www.mclaren.com/racing/heritage/formula-1/drivers/alain-prost/. Az idők múlásával Senna megmozdulásai beépültek a pilóták vezetési stílusába, és ami akkoriban megbotránkoztató volt vagy vakmerő, az ma már teljességgel elfogadott. Az 1993-as San Marinó-i nagydíj után Senna dühösen kérte számon Damon Hill-en a beleegyezős védekezését, amire Hill csak annyit felelt: ő ezt tőle tanulta elhttps://books.google.com/books?id=r2e6GBxqW0wC.
Még a két pilóta vallásossága is a rivalizálásuk része volt. Mindketten római katolikusok voltak, Senna elhivatottabban. Prost azt mondta magáról, hogy a versenypályán nem Istenre támaszkodik, hanem saját magára. Szerinte Senna azért kockáztatta sokszor a saját életét a pályán, mert úgy hitte, hogy halála után a mennybe kerül. Amikor ezt Senna meghallotta, ő azt válaszolta, hogy attól még, hogy vallásos, nem halhatatlan, és ő is éppúgy fél attól, hogy meg fog sérülni, mint bárki más.
Bár a pályán sokszor összecsaptak, csapattársakként a képességeik kiegyenlítették egymást. Miután Prost rájött, hogy Senna egy körön verhetetlen, nem is nagyon erőltette, hogy megnyerje az időmérő edzéseket – helyette inkább a Niki Laudával közösen töltött éveihez hasonlóan a versenyre állította be az autóját. Senna elismerte, hogy Prost remekül ért ehhez, és sokszor arra utasította a mérnökeit, hogy másolják le Prost beállításait. Ezeknek a kidolgozásához pedig sok segítséget nyújtott Senna azon képessége, hogy részletes technikai visszajelzést tudott adni és fáradhatatlanul segítette a technikai személyzetet a fejlesztésekben.
Sennáról a nyilvánosságban a magának való, befelé forduló versenyző képe rajzolódott ki, akivel nehezen lehet kijönnihttps://www.nytimes.com/1991/03/17/sports/auto-racing-senna-has-room-to-improve-driving.html. A legtöbbször távolságot igyekezett tartani a többi pilótától, mert versenytársaknak tekintette őket. Az egyetlen kivétel Gerhard Berger volt, akivel Prost távozása után csapattársak lettek a McLarennél, és baráti volt a viszonyuk. Amikor Senna 1988-ban csatlakozott a McLarenhez, Prost meghívta magához ebédre, ahol Senna legalább két órát aludt és alig beszélt bárkivel ishttps://www.motorsportmagazine.com/archive/article/october-1998/28/ayrton-senna-alain-prost – egy Honda-alkalmazott szerint ez szándékos volt a részéről. Ugyanakkor amikor nagy bajba került a pilóták közül valaki, ő mindig ott volt és igyekezett segíteni. A saját életét kockáztatva igyekezett segíteni a balesetet szenvedett Érik Comas-n az 1992-es belga nagydíj szabadedzésén, de az 1990-es spanyol nagydíj szabadedzésén horrorisztikus balesetet szenvedő Martin Donnelly-n is segített.
A versenypályán kívül Senna vonzóbb kisugárzással bírt, mint Prost, különösen amikor odahaza volt, Brazíliábanhttps://www.nytimes.com/2015/09/19/sports/autoracing/a-drivers-greatness-in-the-words-of-others-alain-prost-singapore-grand-prix-formula-one.html. Már a Lotusnál töltött korai éveiben is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy jó kapcsolatot ápoljon a szerelőivel és a mérnökeivel. A McLarennél töltött ideje alatt számon tartotta valamennyi dolgozó életének apró részleteit is, karácsonyra pedig mindenkinek küldött üdvözlőlapokat. A McLaren elismerte, hogy Senna volt a Honda kedvence, és nem Prost, és nemcsak azért, mert keményen dolgozott értük, hanem mert igyekezett minden lehetőséget megragadni, hogy megértse őket. Amikor a Honda 1992-ben bejelentette, hogy befejezik a Formula–1-es programjukat, Senna sírni kezdett a kamerák kereszttüzében. Évtizedekkel később Jamamoto Maszasi, a Honda versenyprogramjának igazgatója megjegyezte, hogy azért becsülik Max Verstappent, mert épp olyan, mint Senna volt: tiszteletet tanúsított irántuk, és közösen ünnepelt velük a 2019-es osztrák nagydíjon elért győzelme utánhttps://www.autosport.com/f1/news/honda-verstappen-f1-relationship-like-seeing-a-young-senna-4984682/4984682/.
A kezdeti évek Senna és Prost sosem küzdöttek egymás ellen a junior éveik alatt, ahogy azt manapság a legtöbb pilóta teszi. Prost a francia gokartbajnokságot nyerte meg, majd 1979-ben az európai Formula–3 bajnokságot; Senna a dél-amerikai gokart-bajnokságot nyerte meg, majd Angliában az 1983-as brit Formula–3 bajnokságban diadalmaskodott. balra|bélyegkép|250x250px|Senna harmadik helyen ért célba a Toleman-jével az 1984-es brit nagydíjon. A csapat történetének mindhárom dobogóját ő szerezte. Mindkettejük karrierjét nagy érdeklődés kísérte, és mindketten a Formula–3-ból egyenesen a Formula–1-be kerültek. Már újoncként is a legjobb csapathoz akartak kerülni: 1979-ben Prostot a McLaren, a Brabham és a Ligier is meg szerette volna szerezni, de ő elutasította őket, azért, hogy a minél jobb benyomás keltésének lehetőségére várjon. Végül 1980-ban a McLarenhez került, amely csapat ekkoriban jóval kevésbé volt versenyképes, mint korábban. Sennát 1984-ben a Lotus igazolhatta volna le, de ekkor ez kútba esett, így a Toleman csapatnál debütált.
Első igazi összecsapásuk, habár még pályán kívül, 1984-ben történt, amikor is a McLaren kereste a kettes számú pilótáját Niki Lauda mellé. Ekkoriban a McLaren újra a legerősebb volt, Senna pedig 1982-ben elutasította Ron Dennis ajánlatát, hogy legyen a junior pilótájuk, mert ez hosszabb távú elköteleződést jelentett volna. 1983 októberében mégis lehetőséget kapott egy tesztvezetésre, ami akár egy potenciális versenyzői üléssel járhatott volna együtt. Csakhogy Prostot időközben kirúgta a Renault, aki másodikként végzett az 1983-as bajnoki küzdelmekben. Így aztán végül őt szerződtette le a McLaren, Senna pedig hoppon maradt, és a Ron Dennisben keltett jó benyomásán kívül semmiben nem bízhatott. 1983 novemberében a Brabham istállónál tesztelt, és bár lenyűgözte a csapatfőnök Bernie Ecclestone-t, Nelson Piquet és a mögötte álló erős szponzor, a Parmalat, megvétózták. A Williams csapatnál is tesztelt, bár ez inkább volt Frank Williams részéről egy udvarias gesztus, ugyanis nekik már megvolt a következő évi felállásuk. Végül a Toleman csapattal egyezett meg, ugyanis a szerződésükben benne volt, hogy az százezer font bánatpénz fejében felbontható.
Senna először 1984 májusában jutott lehetőséghez, hogy a nürburgringi Race of Champions versenyen egyforma technikával versenyezzen a riválisok ellen. Valamennyi pilóta Mercedes-Benz W201-es autókkal küzdött, Senna megnyerte a futamot, Prost pedig harmadik lett. bélyegkép|250x250px|1983-ban Alain Prost (hátul) majdnem legyőzte Nelson Piquet-t (elől) a világbajnoki küzdelmekben. Prost 14 ponttal vezetett Piquet előtt három futammal a vége előtt, de veszített, mert kétszer is kiesett motormeghibásodás miatt. Az idény végén elhagyta a Renault csapatát. Prost és Senna mindketten kiváló versenyzők voltak, de egyvalami még kellett a sikereikhez. Az 1980-as években két nagy költségvetésű és elhivatott motorgyártó dominált a sportágban: a komoly gyári háttérrel rendelkező Renault és Honda. 1986-tól 1997-ig valamennyi világbajnoki címet az ő motorjaikat használó csapatok és versenyzők gyűjtöttek be. A több csapat által is használt Ford-Cosworth-szel ellentétben (amely gyakorlatilag bárkinek odaadta a motorját, ha eleget fizetett érte) a Honda és a Renault is kvázi gyári csapatként működött, és igencsak megválogatta, hogy kinek ad motorokat. Ez azt jelentette, hogy a regnálásuk alatt lényegében egyetlen csapatnak volt esélye minden évben megnyerni a bajnokságot, Senna és Prost pedig azon versengtek, hogy annál a csapatnál lehessenek.
Ahogy bekerültek a Formula–1-be, hamar elhagyták debütáló csapataikat: Prost 1981-ben már a Renault-nál vezetett, míg Senna 1985-től a Lotusnál. Mindketten viharos gyorsasággal távoztak: Prostnak még hátravolt két év a szerződéséből, Senna pedig ráadásul úgy tárgyalt az eligazolásáról, hogy arról nem értesítette a Toleman-t, ezért egy versenyről letiltották. Idővel mindkettejük stratégiája megváltozott, bár a céljaik ugyanazok maradtak. Senna hűséges maradt a Hondához, amellyel jó kapcsolatot ápolt, és a segítségükkel jutottak el a McLarenhez, amit a Honda 1992 végén hagyott el. Prost ezzel szemben csapatról csapatra vándorolt, mindig oda, ahol a legjobb technikát vélte felfedezni. Miután a Renault gyors, de megbízhatatlan volt, visszatért a Porsche motorokat használó McLarenhez, majd később a szintén sikeres Ferrari és Williams csapatokhoz igazolt.