A Hogyan tudnék élni nélküled? 2024-es magyar romantikus, zenés filmvígjáték, melyet Orosz Dénes rendezett. A forgatókönyvet Goda Krisztina és Kormos Anett írta.

A film egy fiktív szerelmi történetet mutat be, amelynek részletei Demjén Ferenc slágereinek szövegén alapszanak. A főbb szerepekben Törőcsik Franciska, Ember Márk, Marics Péter, Márkus Luca, Kirády Marcell és Kovács Harmat látható.

2024. december 12-én az InterCom Zrt. forgalmazásában mutatták be a mozikban. Több mint 1 millióan váltottak rá jegyet, ezzel az 1990 utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmje lett.

A film sikere miatt készült színházi musical változata, valamint a folytatása is készülőben van.

A televízióban 2026. január 1-jén a TV2 mutatta be.

Cselekménye Major Lili feltörekvő énekesnő, aki nehezen boldogul a saját karrierje beindításával, miközben négy éve gyászolja elhunyt vőlegényét. Amikor meglátogatja a testvéreit, Dömét és Lucát, lomtalanítás közben talál egy régi dobozt, benne egy levélcsomaggal és az édesanyjuk, Eszter fiatalkori naplójával. A naplóban leírtak részletesen beszámolnak egy bizonyos Tatai Gergőről, akiről feltételezik, hogy az anyjuk szerelme volt a néhai édesapjuk előtt.

A Major-testvérek a naplót olvasva felelevenítik Eszter és Gergő megismerkedését.

1994 nyarán Eszter és két barátnője, Kata és Betti együtt leutaznak üdülni a Balatonra. Egy kisebb strandbaleset apropóján megismerkednek Gergővel és a haverjaival, Gáborral és Csabival. A fiúk meghívják a lányokat a szigligeti strandra, ahol a Kuplung nevű zenekarukként lépnek fel. Miután Csabi keze megsérül, Gergő megkéri Esztert, hogy helyettesítse őt zongoristaként a következő fellépésükön. Eszter először nemet mond, de meggondolja magát, miután kiderül, hogy Gergő megtalálta az elvesztett nyakláncát, amit Eszter a párjától, Mártontól kapott. Mivel nem akarja, hogy Márton tudomást szerezzen Gergőről, és mert tetszik neki a fiú, fellép a zenekarral a nyakláncért cserébe. A színpadon Eszter életében először szabadnak érzi magát, majd a fellépés után csókot vált Gergővel.

Eszter és Gergő egyre több időt töltenek együtt. Eszter szigorú édesapja, András tudomást szerez a viszonyról, és követeli, hogy Eszter menjen vele haza. Eszter beszélni akar Gergővel, de Kata egyik megjegyzése alapján arra következtet, hogy Gergő csak szédíti őt, ráadásul elutazni készül a zenekarral egy külföldi fellépés miatt. Gergő találkozik Andrással, aki elmondja neki, hogy Eszternek párja van, amivel igencsak megbántja. Búcsúzás nélkül elválnak útjaik.

Egy évvel később, Eszter születésnapján Márton eljegyzi a lányt, amire Eszter vonakodva igent mond. Márton meglepetésként elhívta fellépőnek a Kuplung zenekart, miután Eszter szarkasztikusan megjegyezte, hogy régen szerette őket. Az ünnepségen Gergő nem bírja féken tartani az érzéseit, és egy zenei kavalkád keretében elrabolja Esztert. A lakására viszi, ahol szerelmet vall neki, majd együtt töltik az éjszakát.

Gergő arra kéri Esztert, hogy szökjön meg vele Londonba, ahol a zenekaruk következő fellépése lesz. Eszter beleegyezik, és felbontja az eljegyzését Mártonnal. Az indulás éjszakáján azonban az édesapja bezárja őt a lakásba, hogy megakadályozza a tervét. Gergő hiába vár rá a vonatállomáson. Arra következtet, hogy Eszter meggondolta magát, így szomorúan elutazik a zenekarral.

A naplóolvasás ezen a ponton félbeszakad, mert megérkezik Eszter, és megharagszik a gyerekeire, amiért a magánéletében vájkálnak. Amikor Lili kérdőre vonja őt a döntéseiről, Eszter elmondja, hogy csak azért nem ért ki időben az állomásra, mert Andrásnak szívrohama volt. Nem sokkal ezután megtudta, hogy terhes, és mivel Márton végig támaszként volt mellette András haláláig, végül hozzá ment feleségül. Márton ezek után a nevére vette Lilit, aki valójában Gergő lánya. Lili nagyon megharagszik az édesanyjára, amiért ezt végig titkolta előle.

Néhány héttel később kibékülnek. Lili elárulja, hogy felvette a kapcsolatot Gergővel, aki most már sikeres zenész. Az egyik budapesti koncertje után Eszter meglátogatja őt az öltözőben, ahol a Gergőtől kapott és megőrzött leveleivel az asztalán várja őt. Meghatódva üdvözlik egymást.

Gergő segít beindítani Lili karrierjét, és tanácsokat ad neki egy zenei producerrel való találkozás előtt. A producernek megtetszik Lili énektudása, és szerződést ajánl neki. Lili később elfogadja a producer fiatal asszisztensének randimeghívását is.

Szereplők Szereplő Színész Leírás Eszter Törőcsik Franciska Lili,Döme és Luca édesanyja, Márton özvegye, Gergő szerelme. Tatai Gergő Ember Márk Eszter szerelme, Lili édesapja, a Kuplung együttes énekese. Pintér Kata Márkus LucaEszter barátnője, Gábor szerelme. Gábor Marics PetiGergő és Csabi haverja, A Kuplung együttes tagja, Kata szerelme. Betti Kovács Harmat Eszter és Luca barátnője, Csabi szerelme. Csabi Kirády MarcellGergő és Gábor haverja, A Kuplung együttes billentyűse. Major Márton Brasch BenceEszter vőlegénye, később férje. A történet szerint 2024-ben elhunyt. András Seress ZoltánEszter édesapja, aki nem nézi jó szemmel a lánya és Gergő kapcsolatát. A történet szerint elhunyt valamikor 1994 és 2024 között, a halála előtt nem sokkal odaadta lányának a leveleket, amiket Gergő írt Londonból. Eszter anyja Györgyi AnnaAndrás felesége. Anikó Trill BeatrixFiatal nő, akinek 1994-ben Gergővel és Gáborral is volt egyéjszakás kalandja. Major Lili Varga-Járó SáraEszter és Gergő lánya, Márton nevelt lánya, Döme és Luca féltestvére; Feltörekvő énekesnő, aki 4 év után sincs túl szerelme elvesztésén. Major Döme Szántó BalázsEszter és Márton fia, Luca bátyja, Lili féltestvére. Nemrég vált el a felesegétől, Zsófitól, aki megcsalta őt. Major Luca Barta Veronika Eszter és Márton lánya, Döme húga, Lili féltestvére. Tinédzserlány, aki nehezen viseli, hogy édesanyja elvette a telefonját. Rita Markó-Valentyik AnnaLili barátnője, aki szeretné, ha a lány túllépne szerelme, Ádám halálán, és újra elkezdene randizni. Szerelmes Dömébe. Ádám Bede-Fazekas MátéLili barátja. A történet szerint 4 évvel korábban elhunyt egy baleset következtében. Lili nem tudja elengedni őt. Novai Balázs Medveczky Balázs A zenei producer asszisztense, aki tehetségesnek tartja Lilit, akit el akar hívni randizni. Vőlegény Fecske DávidFriss házaspár, akiknek a lakodalmán Lili fellép a film elején.Menyasszony Nagy Blanka Konferansszié Zoltán Áron Zenei producer Kirády Attila Balázs főnöke, aki nagy lehetőséget lát Liliben. Demjén FerencHíres énekes, akinek a dalaira épül a film. Egy cameo - szerep erejéig latható, a film vége felé az állomáson egy padon ülve.

Filmzene A film zenéje 2025. február 14-én jelent meg a különböző online zenei streamcsatornákon. "Sajtból van a Hold" (Demjén) – Lili "Hiányzol" (Menyhárt–Demjén) – Lili, Ádám "Gyere és szeress" (Lerch–Demjén) – Gergő, Gábor, Csabi "El kell, hogy engedj" (Demjén) – Gábor, Kata "Szeress úgy, ahogy én" (Menyhárt–Demjén) – Márton "Szabadság vándorai" (Menyhárt–Demjén) – Eszter, Gergő "Szerelemvonat" (Menyhárt–Demjén) – Eszter, Gergő és mások "Úgy szeretném" (Latzin–Demjén) – Eszter "Darabokra törted a szívem" (Demjén) – Gergő, Csabi, Gábor, Eszter, Kata, Betti "Hogyan tudnék élni nélküled" (Menyhárt–Demjén) – Eszter, Gergő "Mikor elindul a vonat" (Presser–Demjén) – Gergő, Gábor, Csabi "Jégszív" (Lerch–Demjén) – Gergő "Lepihenni melletted" (Latzin–Demjén) – Lili "Jöjj vissza, vándor" (Latzin–Demjén) – Demjén Ferenc

Nézettség és bevétel A nézettségi adatok szerint 1,06 millió jegyet adtak el rá, ezzel az 1990 utáni magyar filmgyártás legnézettebb alkotása. Több mint 2,3 milliárd Ft bevételt termelt a jegypénztáraknál. A film 2025. január 22-én érte el az -es nézőszámot.https://hvg.hu/elet/20250123_Felmillios-nezoszam-folott-a-Demjen-film

A környező országok között Romániában több, mint 132 ezer ember látta (amely új rekord a magyar filmpremierek között), Szlovákiában pedig a premiert követő 3 és fél hónapban majd 27 ezer néző nézte meg a filmet.

Díjai Magyar Mozgókép Díj (2025) Legjobb játékfilm Legjobb producer – Kirády Attila Legjobb vágó – Kovács Zoltán Legjobb hangmérnök – Tőzsér Attila

Folytatás

2025 júliusában hivatalosan bejelentették, hogy a film folytatást kap. A főbb szereplők, Törőcsik Franciska, Ember Márk, Marics Peti, Márkus Luca, Kirády Marcell és Kovács Harmat biztosan visszatérnek a folytatásban. A producer ismét Kirády Attila lesz, a forgatókönyvet újfent Goda Krisztina és Kormos Anett írják. A rendező viszont ezúttal Dyga Zsombor lesz. A forgatások 2025 augusztusában kezdődtek el. A film pedig 2026 november 12-én kerül a magyar mozikba. A történetről egyelőre annyit tudni, hogy a múltbéli történet 6 évvel az első rész cselekménye után, 2000-ben folytatódik.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2024 filmjei Kategória:Magyar musicalfilmek Kategória:Magyar zenés filmek Kategória:Magyar romantikus filmvígjátékok Kategória:InterCom-filmek Kategória:Balatonnál játszódó filmek