Az 1914-es karácsonyi fegyverszünet (németül: Weihnachtsfrieden; franciául: Trêve de Noël; hollandul: Kerstbestand) az első világháború nyugati frontján kialakult, széles körben elterjedt, nem hivatalos fegyverszünetek sorozata volt, amelyek 1914 karácsonya környékén zajlottak.
A fegyverszünet öt hónappal a harcok megkezdése után következett be. A harcok intenzitása több helyszínen alábbhagyott, mivel az egységek kimerítették emberi és hadianyag-tartalékaikat, valamint a parancsnokok is új stratégiákat dolgoztak ki a tengerhez való verseny (Race to the Sea) elhúzódó patthelyzete, valamint az első ypres-i csata határozatlan kimenetele után. December 25-e előtti héten francia, német és brit katonák átlépték a lövészárkokat, hogy ünnepi üdvözleteket váltsanak és beszélgessenek egymással. Bizonyos területeken a katonák karácsony estéjén és napján bemerészkedtek a senki földjére, ahol ajándékokat és emléktárgyakat cseréltek. Egyes helyszíneken közös temetési szertartásokat és hadifogoly-cseréket tartottak, míg más találkozások közös éneklésbe torkolltak. Eközben néhány szektorban a harcok tovább folytatódtak, míg máshol csupán arra korlátozódtak az egyeztetések, hogy a holttesteket biztonságban kiemelhessék az árkokból.
A következő évben néhány egység még mindig megpróbált hasonló fegyverszüneteket kötni, de ezek már nem érték el az 1914-es események mértékét, részben a parancsnokok által kiadott szigorú tiltások miatt. 1916-ra a katonák már nem voltak hajlandók hasonló fegyverszünetre; az 1915-ös csaták emberveszteségei következtében a háború egyre kegyetlenebbé vált.
A karácsonyi fegyverszünet nem volt egyedülálló, hanem része volt az úgynevezett „élni és élni hagyni” szemléletnek, amely során az egymáshoz közel lévő gyalogosok olykor abbahagyták a harcot, és kapcsolatot létesítettek egymással. Bizonyos szektorokban időszakos tűzszüneteket tartottak, hogy a katonák kihozhassák a sebesülteket vagy halott bajtársaikat, más helyeken pedig hallgatólagos megállapodás született arról, hogy nem lőnek egymásra, amíg az ellenség pihen, edz vagy dolgozik. Az 1914-es karácsonyi fegyverszünet azért számított különösen jelentősnek, mert a résztvevők száma és a részvétel szintje kiemelkedő volt: még a csendesebb szektorokban is több tucat katona gyűlt össze nyílt terepen, nappali világosságban, ami rendkívülinek számított. Az esemény gyakran a béke és emberség szimbolikus pillanataként jelenik meg az emberiség egyik legvéresebb konfliktusában.
Háttér bélyegkép|277x277px|Egy kereszt, amelyet Saint-Yves-ben (Saint-Yvon - Ploegsteert; Belgiumban Comines-Warneton) hagytak 1999-ben a karácsonyi fegyverszünet helyszínének emlékére. A szöveg a következő: Az első világháború első nyolc hetében a francia és brit csapatok megállították a német előrenyomulást Belgiumon keresztül Franciaországba, még Párizs előtt, az 1914 szeptemberének elején lezajlott első marne-i csatában. A németek visszavonultak az Aisne-völgyébe, ahol lövészárkokat ástak. Az első aisne-i csatában a francia–brit támadásokat visszaverték, és mindkét fél megkezdte a lövészárkok kiépítését, hogy takarékoskodjanak az élőerővel, és a fölöslegesen állomásozó csapatokat az ellenfél északi szárnyának megkerülésére használják fel. Az úgynevezett „tengerhez való verseny” során mindkét oldal kölcsönös bekerítési manővereket hajtott végre. Az ezt követő hetekben a brit erőket az Aisne-ről kivonták, és északra, Flandriába vezényelték. Végül mindkét fél kifogyott a mozgástérből. 1914 novemberére az ellenséges hadseregek folyamatos lövészárokvonalakat építettek ki az Északi-tengertől a svájci határig.
Karácsony előtt több békekezdeményezés is történt. Az „Open Christmas Letter” („Nyílt karácsonyi levél”) egy, a béke érdekében Németország és Ausztria asszonyaihoz címzett nyilvános üzenet volt, amelyet 1914 végén 101 brit női szüfrazsett írt alá. December 7-én XV. Benedek pápa hivatalos fegyverszünetért könyörgött a háborúzó kormányokhoz, arra kérve őket, hogy „legalább azon az éjjelen hallgassanak el a fegyverek, amikor az angyalok énekeltek”. Kérését azonban mindkét fél elutasította.
Barátkozás az ellenséggel Fő cikk: Élni és élni hagyni bélyegkép|Brit és német csapatok találkozása a senkiföldjén a nem hivatalos fegyverszünet alatt (brit csapatok a Northumberland Huszárok 7. hadosztályából, Bridoux-Rouge Banc szektorból) A barátkozás—békés, sőt néha baráti interakciók az ellenséges felek között—a nyugati front csendes szektoraiban rendszeresen előfordult. Egyes területeken mindkét oldal tartózkodott az agresszív viselkedéstől, máshol ez akár rendszeres beszélgetésekre vagy egyik lövészárokból a másikba tett látogatásokra is kiterjedt. Az keleti fronton Fritz Kreisler az osztrák–magyar és az orosz csapatok között az első hetekben spontán fegyverszünetekről és barátkozásokról számolt be.
A brit és német egységek közötti fegyverszünetek már 1914 novemberének elejére datálhatók, amikor véget ért a mozgó háború. Az ellátmányt szürkület után szállították a frontvonalra, és mindkét fél katonái megfigyelték, hogy a szállítás idejére ideiglenes béke állt be. December 1-jére egy brit katona már arról számolt be, hogy egy német őrmester látogatott el reggelente, hogy megtudja, hogyan boldogulnak. Bár a francia és német egységek közötti kapcsolatok általában feszültnek bizonyultak, hasonló jelenségek kezdtek kialakulni. December elején egy német sebész rendszeres, félórás esti fegyverszüneteket jegyzett fel, amelyek során a halott katonákat temették el, miközben a francia és német katonák újságokat cseréltek.
Az ilyen viselkedést a tábornokok gyakran ellenezték; például Charles de Gaulle hadnagy december 7-én a francia gyalogosok „szánalmas” hajlamáról írt, hogy békén hagyják az ellenséget. Victor d'Urbal, a 10. hadsereg parancsnoka pedig azokról az „szerencsétlen következményekről” számolt be, amikor a katonák „összebarátkoznak az ellenséggel”. Más fegyverszüneteket az időjárás kényszerített ki, például amikor a lövészárokvonalakat elárasztotta az eső; ezek gyakran a kedvező időjárás visszatértével is folytatódtak.
A lövészárokvonalak közelsége lehetővé tette, hogy a katonák egymásnak kiáltsanak üdvözleteket. Ez volt talán a leggyakoribb módja az informális fegyverszünetek megkötésének 1914-ben. A katonák gyakran cseréltek híreket vagy üdvözleteket, amit egy közös nyelv is megkönnyített; sok német katona korábban Angliában, különösen Londonban élt, így jól ismerték az angol nyelvet és kultúrát. Számos brit katona feljegyezte, hogy a németek a futballbajnokságok eredményeiről érdeklődtek, míg más beszélgetések olyan egyszerű témákat érintettek, mint az időjárás vagy szerelmes üzenetek továbbítása.
Egy különös jelenség, amely egyre intenzívebbé vált, a zene volt. A békés szektorokban nem volt ritka, hogy az egységek esténként énekeltek, néha szándékosan az ellenfél szórakoztatására vagy enyhe provokáció céljából. Ez a szokás egyre inkább az ünnepi hangulat része lett; december elején Sir Edward Hulse, a Skót Gárda tisztje azt írta, hogy karácsony napjára koncertet tervez, amely során „minden elképzelhető harmóniát nyújtanak az ellenségnek” válaszul a gyakori „Deutschland Über Alles” kórusokra.
1914 karácsonya Körülbelül 100 000 brit és német katona vett részt az ellenségeskedések informális beszüntetésében a nyugati front mentén. A németek gyertyákat helyeztek el lövészárkaikban és karácsonyfáikon, majd karácsonyi dalok éneklésével folytatták az ünneplést. A britek válaszként saját karácsonyi dalaikat énekelték.
A két fél karácsonyi üdvözleteket kiáltott egymásnak, és hamarosan a senki földjére indultak, ahol kisebb ajándékokat cseréltek, például élelmiszert, dohányt, alkoholt, valamint emléktárgyakat, mint gombokat és sapkákat. A térség tüzérsége elhallgatott. A fegyverszünet lehetőséget adott arra is, hogy az elesett katonákat visszahozzák a vonalak mögé és eltemessék. Egyes helyszíneken közös szertartásokat is tartottak. Sok szektorban a fegyverszünet karácsony éjszakájáig tartott, míg más helyeken egészen újév napjáig folytatódott.
Karácsony napján Walter Congreve dandártábornok, a 18. gyalogosdandár parancsnoka, aki Neuve Chapelle közelében állomásozott, levélben emlékezett meg arról, hogy a németek aznapra fegyverszünetet hirdettek. Az egyik embere bátorságot merített, hogy felemelje a fejét a lövészárok pereme fölé, és hamarosan mindkét oldal katonái a senki földjére léptek. Tisztek és közkatonák kezet ráztak, valamint cigarettát és szivarokat cseréltek. Congreve egyik kapitánya „szivart szívott a német hadsereg legjobb lövészével”, aki mindössze 18 éves volt. Congreve bevallotta, hogy vonakodott tanúja lenni a fegyverszünetnek, attól tartva, hogy német mesterlövészek céltáblája lehet.
Henry Williamson, a London Rifle Brigade 19 éves közkatonája, Boxing Day-en írt levelében édesanyjának így emlékezett vissza:„Kedves Anya, a lövészárokból írok. Reggel 11 óra van. Mellettem egy kokszkályha ég, velem szemben egy (vizes) búvóhely szalmával. A lövészárok alja csúszós, de máshol fagyott. A számban egy pipa van, amit Mary hercegnő adott. A pipában dohány van. Természetesen, mondhatnád. De várj csak. A pipában német dohány van. Haha, mondhatnád, egy fogolytól vagy egy elfoglalt lövészárokból. Ó, nem! Egy német katonától. Igen, egy élő német katonától, az ő lövészárkából. Tegnap a britek és a németek találkoztak, kezet ráztak a lövészárkok közötti területen, és emléktárgyakat cseréltek. Igen, egész nap karácsony napján, és még most is, miközben írok. Csodálatos, nem igaz?” Sir Edward Hulse kapitány arról számolt be, hogy az első tolmács, akivel a német vonalakon találkozott, Suffolk-ból származott, és egy barátnőt, valamint egy 3,5 lóerős motorkerékpárt hagyott otthon. Hulse emlékei szerint a közös éneklés az Auld Lang Syne dallamával zárult, amit angolok, skótok, írek, poroszok és württembergiek együtt énekeltek. „Egyszerűen elképesztő volt, és ha mindezt egy filmben láttam volna, azt mondtam volna, hogy megrendezett.”
Robert Miles kapitány, a King's Shropshire Light Infantry tisztje, aki az Irish Rifles-hoz volt csatolva, levelében így írta le:„Péntek (Karácsony napja). A lehető legkülönösebb karácsonyt éljük át. Egyféle nem hivatalos, de tökéletesen megértett és pontosan betartott fegyverszünet van érvényben köztünk és az előttünk lévő barátaink között. Az érdekes, hogy úgy tűnik, csak ezen a részen létezik ilyen – jobbra és balra továbbra is vidáman halljuk a lövöldözést. Az egész tegnap este kezdődött, egy hideg, fagyos estén, amikor a németek azt kiáltották: ‘Boldog karácsonyt, angolok!’ Természetesen a mieink visszakiáltottak, majd nagy létszámban mindkét oldal emberei fegyvertelenül a senki földjére léptek. Itt megegyeztek, hogy éjfél utánig nem tüzelnek egymásra. A férfiak a legnagyobb barátságban cseréltek cigarettát és történeteket. Egész éjjel nem dördült el egyetlen lövés sem.”Johannes Niemann, egy német hadnagy így írt:„Elővettem a távcsövemet, és óvatosan kinéztem a fedezék fölé. Hihetetlen látvány tárult elém, amint katonáink cigarettát, pálinkát és csokoládét cseréltek az ellenséggel.”Alfred Anderson, a Black Watch 1/5. zászlóaljának veteránja, 2003-ban visszaemlékezett a karácsony napjára:„Emlékszem a csendre, a hátborzongató csend hangjára. Csak az őrszemek voltak szolgálatban. Mindannyian kimentünk a gazdaság épületeiből, és csak álltunk, hallgatva. És persze az otthoniakra gondoltunk. Két hónapon át csak a lövészek sípolását, ropogását és a géppuskák hangját hallottam, de azon a reggelen halotti csend borult a vidékre. Korán délután véget ért a csend, és a harc újrakezdődött. Rövid béke volt egy rettenetes háborúban.”A fegyverszünet ellenzői közé tartozott Horace Smith-Dorrien tábornok, aki megtiltotta a német katonákkal való barátságos érintkezést, valamint Adolf Hitler, a 16. bajor tartalékgyalogezred káplárja.