Az ókori Róma összefoglaló név alatt Róma ókori városállamát, illetve az abból kinőtt és a Földközi-tenger térségére, valamint Európa és a Közel-Kelet jelentős részére kiterjedő ókori civilizációt értjük. 12 évszázados fennállása alatt (i. e. 8. század – i. sz. 5. század) a római civilizáció kis helyi királyságból a hatalmas Római Birodalommá nőtt, amelyben a meghódított területek nagy részének lakossága asszimilálódott, és a római civilizáció részesévé vált. Az ókori Görögországot és az ókori Rómát együttesen „klasszikus ókori civilizációnak” vagy „antik világnak” nevezik. Az ókori Róma többek között az irodalom, a jog, a nyelvek, az építészet, a művészet és tudományok (utóbb, a birodalmi korszakban) a hadviselés terén egyaránt óriási hatást gyakorolt Európa későbbi fejlődésére.
Földrajz Itália a Földközi-tengerbe ékelődő félsziget, azt szinte kettévágva egy nyugati és egy keleti medencére. Fekvése kedvező, mert központi helyet foglal el az ókor fő közlekedési és kereskedelmi útvonalán. Az itt élő népek számára mégis a szárazföld volt a fontosabb, hiszen Itália tagolatlan partvidékei kevésbé kedveztek a hajózásnak, a félsziget kiterjedt medencéi (pl. Etruria, Latium) viszont jó lehetőségek biztosítottak a földművelésre.
Népessége bélyeg|320px|A császárkori Róma makettje A mai kutatók alapján az ókori Róma városának népessége fejlődése csúcsán legalább 750 ezer fő volt, elérhette, vagy akár meg is haladhatta az egymilliót.The population of ancient Rome
Három történészprofesszor becslése alapján Róma városának népessége az időszámításunk utáni évektőlː
Év Ian Morris (2010) (a) Ian Morris, Social Development, Stanford University, October 2010. This contains supporting materials for the following book: (b) Ian Morris, Why the West Rules—For Now, New York: Farrar, Straus and Giroux, 2010. . G. Modelski (2003) George Modelski, World Cities: –3000 to 2000, Washington DC: FAROS 2000, 2003. . Figures in main tables are preferentially cited. Part of former estimates can be read at Evolutionary World Politics Homepage T. Chandler (1987) Tertius Chandler, Four Thousand Years of Urban Growth: An Historical Census, Lewiston, NY: The Edwin Mellen Press, 1987. . Part of Chandler's estimates are summarized or modified at The Institute for Research on World-Systems; Largest Cities Through History by Matt T. Rosenberg ; or The Etext Archives . Chandler defined a city as a continuously built-up area (urban) with suburbs but without farmland inside the municipality. 1 1 000 000 800 000 100 1 000 000 450 000 180 600 000 200 800 000 1 200 000 280 500 000 300 1 000 000 400 500 000 800 000
Története
Róma alapítása A hagyomány szerint Róma alapításáról két monda született. bélyeg|240px|jobb|Romulus és Remus az anyafarkassal Az egyik szerint Róma városát Romulus és Remus, Mars hadisten és Rhea Silvia ikergyermekei alapították. Romulus magának akarta az uralmat, ezért megölte Remust, s ő lett Róma első királya. A város alapítását a hagyomány Kr. e. 753. április 21-ére tette.Zlinszky János: Állam és jog az ősi Rómában, p. 21. A másik szerint a rómaiak Trójából származnak. A város pusztulása után hajón érkeztek Itália középső vidékére. Miután az itt élő latinokkal szerződést kötve letelepedtek, hosszú ideig békében éltek. Egyszer az egyik királyukat gonosz öccse elűzte a trónról. Az új király megparancsolta a szolgáinak, hogy testvére unokáit vessék a Tiberis folyóba. Így akarta elkerülni, hogy a trónt később elvegyék tőle. A kosárba tett ikerfiúkat a megáradt, medréből kilépett Tiberis nem sodorta el, hanem a partra tette. Romulust és Remust egy anyafarkas mentette meg. Megvédte és táplálta a gyermekeket, majd a környékbeli pásztorok nevelték fel őket. Vitéz, erős fiatalokká váltak, és visszaszerezték nagyapjuk trónját. Mivel ikrek voltak, életkoruk alapján nem tudták eldönteni, hogy melyikük legyen a király, és alapítsa meg csodás megmenekülésük helyén az új várost. Felmentek tehát egy-egy dombra, ahonnan az eget kémlelték madárjóslatra várva. Remusnak hat, Romulusnak tizenkét saskeselyű jelent meg. Így Romulus lett az új város ura, melyet róla nevezték el Rómának. A mondák szerint a városalapítás itt is Kr. e. 753-ban történt.
Mai vélekedések Újabb ásatási eredmények szerint a hagyományoknál több mint száz évvel korábban kerülhetett sor a város alapítására.Újabb 100 évet találtak a 2767 éves Róma történelmében (HVG, 2014. április 14.), Archaeologists' findings may prove Rome a century older than thought (Guardian, 2014. április 13.)
A régészeti források szerint az Alba Longából érkezett latinok először a Palatinus-hegy két emelkedésén, a Palatiumon és a Cermaluson telepedtek meg, majd benépesítették a többi magaslatot is. Az ásatásokon feltárt házmaradványok, vízgyűjtő medencék és a tárgyi emlékek alapján valószínűsítik, hogy itt jött létre az ősi város magja, a Roma Quadrata.
Az Esquilinus, Viminalis és Quirinalis dombokon a hagyomány szerint a szabinok települtek le. A Palatinus lakóival való egyesülésükkel lényegében befejeződött Róma megalapítása. A monda szerint, miután a szabin nők elrablása miatti viszálykodás elcsitult, a latin és szabin nép közös államban egyesült, és Titus Tatius, a szabin király Romulus társa lett.
Zlinszky János elmélete, amelyet Titus Livius és több más római történetíróra alapozott, azt állítja, hogy Rómát kalandorok és a társadalomból kitaszított egyének alapították, akik a városban menedékjogot kaptak. Belőlük hozta létre az első uralkodó a római államot. Ezt az elméletet támasztja alá a római társadalmi szervezet is, amelynek egységei szinte egy időben jöttek létre (organikus fejlődés esetén ez akár nemzedékeket is igénybe vehet), és formájukban a szomszédos latin városállamokéra hasonlítottak – ahonnan a kitaszított egyének érkeztek. Erre további bizonyíték még, hogy a XII táblás törvényekben külön törvény van a nemzetségtagok egymás utáni örökléséről és az egymás feletti gondnokságáról, míg ezt a környező többi államban nem volt fontos törvénybe foglalni. A XII táblás törvényekben még benne található az is, hogy a nemzetségek tagjai nem agnát rokonok, ami arra enged következtetni, hogy ezeket mesterségesen hozták létre.Zlinszky János: Állam és jog az ősi Rómában, 30–36. o.
A királyság kora Rómában bélyeg|390px|Területek római irányítás alatt
A mondák szerint Róma első királya Romulus volt, és őt még hat követte. Közülük az utolsó három etruszk királyt valós személynek tartják. A római társadalom ősi nemzetiségi szervezetébe két réteg tartozott. A vezető réteget a földbirtokos családok, a patriciusok (jelentése: „jó apától származó”) alkották. Soraikból került ki a királyok tanácsadó testülete, a senatus (vének tanácsa). Ők katonáskodtak, mert a hadi felszerelés (lovak, harci kocsi) drága volt. Sajátos helyzetű réteget jelentettek a kisebb vagyonú kliensek (pártfogoltak), akik a patríciusoktól függtek, és azok támogatását élvezték. Pártfogójuknak engedelmességgel tartoztak, és különféle feladatokat végeztek el számukra. A nemzetségeken kívüliek a plebejusok (köznép) voltak. Nem rendelkeztek polgárjoggal, nem tekintették őket a római nép (Populus Romanus) részének. Így politikai jogokkal sem bírtak. Ők a kis parcellákon dolgozó parasztok, és közülük került ki a csekély számú kézműves és kereskedő. Az etruszk királyok kora kedvezett a plebejusoknak. A nagy építkezések (városfal, mocsarak lecsapolása) megrendeléseket, munkaalkalmat, így anyagi biztonságot adtak nekik. A hadászati változások (a gyalogság jelentőségének növekedése) és az olcsóbb vasfegyverek elterjedése katonai szerepüket erősítette.
A köztársaság kora
Az etruszk uralkodók a plebejusokra kívántak támaszkodni a patríciusokkal szemben. Válaszként – kihasználva az etruszkok meggyengülését – i. e. 510 körül a patríciusok elűzték a királyt (Traquinius Superbust). Rómában arisztokratikus köztársaság jött létre. A köztársaságot a római polgárok, vagyis a patríciusok által választott tisztségviselők (magistratusok) irányították. A visszaélések elkerülése végett a görögökhöz hasonlóan ugyanazt a tisztséget többen (általában ketten) is betöltötték, így egymást ellenőrizhették. A megbízási idő többnyire egy évre korlátozódott. Fizetség nem járt érte, ezért csak vagyonos polgárok vállalhatták a sok kiadással járó hivatalokat. Emiatt viszont a megvesztegetés esélye kisebb volt. Az állam élén a két consul állt. Békében ők gyakorolták a legfőbb hatalmat, háborúban a hadsereget vezették. A senatus tagjai a legtekintélyesebb patrícius családfők, létszáma kezdetben 100, majd 300 fő volt a köztársaság időszakában. A consulok helyettesítésére két praetort választottak. Ha a consul és a praetor is háborúzott, akkor legfeljebb hat hónapra dictatort választottak, aki minden ügyben saját belátása szerint dönthetett. Mindenki köteles volt neki ellentmondás nélkül engedelmeskedni. A diktátort később sem vonhatták felelősségre azért, amit hivatali ideje alatt tett. A köztársaság kezdetén Rómában csak a patríciusoknak volt népgyűlésük. Ez azonban a szenátus mellett jelentős befolyással nem rendelkezett.
A római császárság kora bélyegkép|Augustus római császár szobra a Vatikáni Múzeumban
A római civilizáció
Társadalom A vezető réteget a földbirtokos patriciusok (jelentése: „jó apától származó”) alkották. Földjeiket származás alapján, mint a Rómát alkotó 300 nemzetség leszármazottai kapták az állami földekből (ager publicus). Közülük került ki a vének tanácsa, a senatus (kiejtése: szenátusz), és ők adták a bronzfegyverekkel felszerelt római hadsereget. Az elszegényedett nemzetségtagokból jött létre egy sajátos réteg, a cliensek (ejtsd: kliensz vagy kliens) vagy más néven a nobilitas. Támogatásért szolgálták a vagyonosabb, patrícius nemzetségtagokat. A nemzetséghez nem tartozók és a bevándorlók voltak a plebejusok (tömeg). Eleinte nem rendelkeztek polgárjoggal, nem voltak a római nép (Populus Romanus) része, így politikai jogokkal sem bírtak. Nem részesedhettek az ager publicusból, de kisebb parcellát kaphattak. Szegények éppúgy akadtak közöttük, mint gazdagabbak. Ők alkották a parasztságot, a kevés kézművest és kereskedőt. Szerepük az etruszk korban nőtt, mivel az olcsóbb vasfegyverek és vasszerszámok elterjedése révén számolni kellett mind a katonai (nehézgyalogság), mind a gazdasági jelentőségükkel. Később Róma sorozatos háborúkat folytatott szomszédaival, melyek földet és zsákmányt jelentettek a város számára, minden lakójának hasznot hoztak. Ám az egyes rétegek nem egyenlő mértékben részesedtek a terhekből és a jogokból. Ugyanakkor a plebejusok szerepe a harcokban egyre nőtt, hiszen ők adták a hadsereg fő erejét kitevő nehéz-gyalogságot. Így a plebejusokhoz tartozó vagyonos kereskedők, iparosok, parasztok eredményesen indíthattak harcot követeléseik teljesítéséért. Legfőbb követelésük a római polgárjog elnyerése volt. Jogi egyenlőséget kívántak, hogy a törvények ne tegyenek különbséget patrícius és plebejus között, részesedhessenek az ager publicusból, és követelték a szegényebb rétegeket sújtó adósrabszolgaság eltörlését. Mivel a hódítások csak belső egység mellett voltak folytathatók, és ahhoz a plebejusok támogatása is kellett, követeléseiket sikerült fokozatosan elfogadtatniuk. Több évszázados küzdelmük együtt zajlott le Itália meghódításával.
Városi élet