A Nagy Duett című zenés show-műsor hetedik évada 2025. március 16-án vette kezdetét a TV2-n.
Az eredeti tervek szerint 2021 tavaszán visszatért volna a műsor a hetedik évaddal. Azonban a koronavírus-járvány harmadik hullámának korlátozó intézkedései miatt a csatorna elhalasztotta. Fischer Gábor 2024 novemberében bejelentette, hogy a műsor 2025 tavaszán visszatér a hetedik évaddal.
A műsorvezetők Liptai Claudia és Till Attila voltak, előbbi hatodik, utóbbi negyedik alkalommal látta el ezt a pozíciót. A zsűriben változás történt, egyedül Kasza Tibor maradt. Az új zsűritagok Szabó Zsófia, Hajós András és Horváth Tamás voltak. A Nagy Duett történetében először volt négytagú a zsűri, illetve a 2016-os negyedik évad óta először volt két műsorvezető, emellett ez volt az első olyan évad, ahol olyan énekesek is részt vettek, akik korábbi évadban is szerepeltek.
Az évadot vasárnaponként sugározta a TV2. Az évad eredetileg hét részes lett volna, azonban a nagy nézettségi sikerre való tekintettel kilenc részes volt, így a döntőre az eredeti tervekkel ellentétben április 27-e helyett május 11-én került sor, ahol a hetedik évad győztes párosa Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence lettek.
Összesített eredmény – A páros továbbjutott – A legtöbb szavazattal rendelkező páros – A páros veszélyzónás volt és a zsűri, döntetlen esetén a közönség mentette meg – A páros veszélyzónás volt és a zsűri nem mentette meg őket – A páros kiesett #Párosok1. adás(március 16.)2. adás(március 23.)3. adás(március 30.)4. adás(április 6.)5. adás(április 13.)6. adás(április 20.)7. adás(április 27.)8. adás(május 4.)9. adás(május 11.)AmatőrökProfik1.Lékai-Kiss RamónaBrasch Bence Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Veszélyzóna Továbbjutottak Megnyertéka Nagy Duettet2.Aurelio CaversaccioNótár Mary Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna 2. helyezetteka Nagy Duettben3.Hegyes BertalanMihályfi Luca Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak 3. helyezetteka Nagy Duettben4.Visváder TamásRadics Gigi Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Veszélyzóna Veszélyzóna Veszélyzóna Veszélyzóna Veszélyzóna Kiesteka 6., majd a 8. adásban5.Sydney van den BoschPető Brúnó Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Veszélyzóna Veszélyzóna Kiesteka 7. adásban6.Gáspár GyőzőDér Heni Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Kiestekaz 5. adásban7.Geszler DorottyaStohl András Veszélyzóna Veszélyzóna Veszélyzóna Veszélyzóna Kiesteka 4. adásban8.Schmuck AndorSári Éva Továbbjutottak Veszélyzóna Veszélyzóna Kiesteka 3. adásban9.Molnár AnikóNagy Feró Veszélyzóna Veszélyzóna Kiesteka 2. adásban10.Szorcsik ViktóriaL.L. Junior Veszélyzóna Kiestekaz 1. adásban
Adások A zsűri tagjai 1-től 10-ig pontozták a produkciókat, így a párosok összesen egy produkcióra maximálisan 40 pontot kaphattak. Az első kör lezárása után a legtöbb összesített (zsűri + nézői) szavazattal rendelkező páros automatikusan továbbjutott. Ezután indult egy második szavazási etap, melynek lezárása után három páros a veszélyzónába került, közülük egyet megment a zsűri, azonban ha a zsűri szavazatai alapján szavazategyenlőség alakul ki, a második körös nézői szavazatok döntötték el, melyik páros jut tovább. A másik kettő páros szavazatait lenullázták és közülük az a páros jutott tovább, amelyik több nézői szavazatot kapott a 3 perces villámszavazáson. A hatodik adás után egy nappal, április 21-én, a Tények Plusz című bulvár-magazinműsorban bejelentették a műsorvezetők, hogy az addig kiesett párosok közül egyet aznap éjfélig visszaszavazhatnak a nézők a tv2play.hu/anagyduett weboldalon. A szavazatok alapján végül Visváder Tamás és Radics Gigi térhetett vissza a versenybe, ők végül az elődöntőben estek ki és így a 4. helyen végeztek. Az elődöntőben a zsűri nem menthetett meg egy párost sem, viszont a második kör lezárása után a versenyben lévő három páros egyikének adhattak egy versenypontot, melyet hozzáadtak az addigi szavazatokhoz és ez alapján dőlt el, melyik páros jut a döntőbe. A döntőben a zsűri már nem pontozott, csak a nézői szavazatok számítottak. 1. adás (március 16.) #PárosokDal (eredeti előadó)PontozásEredményKaszaTiborSzabóZsófiHorváthTamásHajósAndrásÖsszesen 1Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Maria (Ricky Martin) 7 7 7 5 26Továbbjutottak 2Szorcsik Viktória és L.L. Junior Cryin’ (Aerosmith) 6 6 7 7 26Kiestek 3Sydney van den Bosch és Pető Brúnó Casino Twist (Hungária) 5 6 6 6 23Továbbjutottak 4Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca Hol van az a lány (DR BRS X Fekete Vonat feat Halott Pénz) 8 8 8 8 32Továbbjutottak 5Gáspár Győző és Dér Heni Gyere kislány (Fehér Krisztián) / Acalari bomba (Bangó Margit) 6 7 7 6 26Továbbjutottak 6Geszler Dorottya és Stohl András Holnaptól (Bon-Bon) 5 6 6 6 23Utolsó előttiek 7Visváder Tamás és Radics Gigi Már nem szédülök (Parno Graszt) 8 8 7 7 30 Továbbjutottak 8Schmuck Andor és Sári Éva Te rongyos élet (Csárdáskirálynő) 6 8 7 7 28 Továbbjutottak 9Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence Olyan Ő (Bagossy Brothers Company) 9 9 9 9 36Továbbjutottak 10Molnár Anikó és Nagy Feró Thunderstruck (Steve ’n’ Seagulls) 7 6 7 7 27Továbbjutottak
Extra produkciók: Till Attila és Liptai Claudia – Kids Gudics Máté – Mellékhatás
2. adás (március 23.) #PárosokDal (eredeti előadó)PontozásEredményKaszaTiborSzabóZsófiHorváthTamásHajósAndrásÖsszesen 1Sydney van den Bosch és Pető Brúnó Valami Amerika még (Tóth Gabi és Csipa) 7 8 7 7 29Továbbjutottak 2Geszler Dorottya és Stohl András Koccintós (DR BRS és Varga Viktor feat. Biga) 7 6 7 7 27Továbbjutottak 3Schmuck Andor és Sári Éva Szeretni bolondulásig (Szécsi Pál) 7 7 7 7 28Utolsó előttiek 4Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence Nekem férfi kell (Zoltán Erika és Patkó Béla Kiki) 9 10 10 9 38Továbbjutottak 5Molnár Anikó és Nagy Feró Kismalac (Kerozin) 7 6 6 8 27 Kiestek 6Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Bella ciao (népdal) 8 7 8 7 30Továbbjutottak 7Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca Stayin' Alive (Bee Gees) 10 10 9 9 38Továbbjutottak 8Visváder Tamás és Radics Gigi Kaposváron is feltámadt a szél (Dögös Robi) 9 7 8 6 30Továbbjutottak 9Gáspár Győző és Dér Heni Lambada (Kaoma) 8 7 9 10 34Továbbjutottak
Extra produkciók: Till Attila és Liptai Claudia – Ain't No Mountain High Enough TNT – Ébren álmodtunk
3. adás (március 30.) #PárosokDal (eredeti előadó)PontozásEredményKaszaTiborSzabóZsófiHorváthTamásHajósAndrásÖsszesen 1Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca Úristen (VALMAR) 8 9 8 9 34 Továbbjutottak 2Visváder Tamás és Radics Gigi Sing Hallelujah! (Dr. Alban) 9 8 8 7 32 Továbbjutottak 3Sydney van den Bosch és Pető Brúnó Dübörög a ház (Emergency House) 9 9 10 9 37Továbbjutottak 4Geszler Dorottya és Stohl András Yo-yo (Neoton Família) 8 9 8 8 33 Utolsó előttiek 5Gáspár Győző és Dér Heni Szóljon hangosan az ének (Soltész Rezső) 8 8 9 9 34Továbbjutottak 6Schmuck Andor és Sári Éva Reptér (Korda György) 8 8 8 6 30Kiestek 7Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence Szilvafácska (Budapest Bár) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 8Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Più che puoi (Eros Ramazzotti és Cher) 9 9 10 10 38Továbbjutottak
Extra produkciók: Till Attila és Liptai Claudia – Shine Curtis és Pély Barna – Hófehér Jaguár
4. adás (április 6.) #PárosokDal (eredeti előadó)PontozásEredményKaszaTiborSzabóZsófiHorváthTamásHajósAndrásÖsszesen1Visváder Tamás és Radics Gigi Afrika (KFT) 8 9 10 9 36Továbbjutottak2Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence Pocsolyába léptem (Takáts Tamás) 9 10 10 9 38Továbbjutottak 3Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Szeresd a testem (Baby Sisters) 10 9 10 7 36Továbbjutottak 4Geszler Dorottya és Stohl András Hajolj bele a hajamba (Péterfy Bori & Love Band) 9 10 10 9 38Kiestek 5Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca Csepereg az eső (Rostás Szabika) 7 8 8 8 31Utolsó előttiek6Gáspár Győző és Dér Heni Átkozott nyár (Tóth Gabi) 10 10 10 10 40Továbbjutottak7Sydney van den Bosch és Pető Brúnó Apuveddmeg (Wellhello) 9 9 9 8 35Továbbjutottak Közös produkciók8 Visváder Tamás és Radics Gigi September (Earth, Wind & Fire) 10 9 9 8 36 Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence Geszler Dorottya és Stohl András Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca9 Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Gangnam Style (Psy) 10 10 10 10 40 Gáspár Győző és Dér Heni Sydney van den Bosch és Pető Brúnó
Extra produkció: Till Attila és Liptai Claudia – One Night Only
5. adás (április 13.) #PárosokDal (eredeti előadó)PontozásEredményKaszaTiborSzabóZsófiHorváthTamásHajósAndrásÖsszesen1Gáspár Győző és Dér Heni Balkan Barbie (Total Band) 9 9 9 8 35 Kiestek 2Sydney van den Bosch és Pető Brúnó Makaróni (Hupikék törpikék) 10 8 8 7 33Utolsó előttiek 3Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence Over the Rainbow (Judy Garland) 9 10 9 10 38Továbbjutottak 4Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca Csavard fel a szőnyeget (Modern Hungária) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 5Visváder Tamás és Radics Gigi Költözz el (Kasza Tibor) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 6Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Ringó vállú csengeri violám (Marica grófnő) 10 9 10 10 39Továbbjutottak Dupla duett 7Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence Everybody (Backstreet’s Back) (Backstreet Boys)101010939Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca8Gáspár Győző és Dér Heni Shallow (Lady Gaga és Bradley Cooper) 10 10 10 10 40Visváder Tamás és Radics Gigi9Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Balatoni láz (4F Club) 10 10 9 9 38Sydney van den Bosch és Pető Brúnó
Extra produkciók: Till Attila és Liptai Claudia – Born This Way Kökény Attila és Rakonczai Viktor – Ha újra látlak
6. adás (április 20.) #PárosokDal (eredeti előadó)PontozásEredményKaszaTiborSzabóZsófiHorváthTamásHajósAndrásÖsszesen1Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca Meglepö és mulatságos (Szatmári Orsolya) / Meddig tart (Fiesta) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 6 A hegyekbe fönn (Hip Hop Boyz) 10 10 10 10 40 2Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence Gyere őrült (Edda Művek) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 7 Egyszer (Rúzsa Magdolna) 10 10 10 9 39 3Sydney van den Bosch és Pető Brúnó Waka Waka (This Time for Africa) (Shakira) 8 7 7 7 29Utolsó előttiek 8 Áj láv jú (Rapülők) 9 9 8 8 34 4Visváder Tamás és Radics Gigi Think About the Way (ICE MC) 10 10 9 8 37Kiestek 9 Vágyom rád / Dal a távolból (Romantic) 10 9 10 9 38 5Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Az életem (T. Danny) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 10 Umbala-umba (Váradi Roma Café) 10 10 10 10 40
Extra produkció: Till Attila és Liptai Claudia – Waterloo
7. adás (április 27.) #PárosokDal (eredeti előadó)PontozásEredményKaszaTiborSzabóZsófiHorváthTamásHajósAndrásÖsszesen 1Sydney van den Bosch és Pető Brúnó Ellopták a biciklim (Ham Ko Ham) 9 8 8 8 33Kiestek 6 Aha-Aha (Bruno x Spacc) 9 10 9 8 36 2Hegyes Bertalan és Mihályfi Luca Létezem (R-GO) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 7 Rendben (Mihályfi Luca feat. Manuel) 10 10 9 10 39 3Aurelio Caversaccio és Nótár Mary Kicsi, gyere velem rózsát szedni (Cserháti Zsuzsa) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 8 Csigabiga / Rák egye ki (Nótár Mary) 10 10 10 10 40 4Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence El kell, hogy engedj (Demjén Ferenc) 10 10 10 10 40Továbbjutottak 9 Fogadj el így (Brasch Bence) 9 10 9 9 37 5Visváder Tamás és Radics Gigi Santa Maria (Neoton Família) 9 10 9 9 37Utolsó előttiek 10 Úgy fáj (Radics Gigi) 9 9 9 9 36
Extra produkció: Till Attila és Liptai Claudia – So What
8. adás – Elődöntő (május 4.) Az elődöntőben a korábbi adásokkal ellentétben a zsűri senkit nem menthetett meg, viszont a második kör lezárása után minden zsűritag adhatott egy versenypontot egy-egy párosnak. Ezeket hozzáadták a versenypontokra átváltott nézői szavazatokat és a legtöbb versenyponttal rendelkező páros automatikusan a döntőbe jutott. Ezután a két veszélyzónás páros szavazatait lenullázták és a három perces villámszavazás alatt leadott szavazatok alapján került ki a harmadik döntős páros.