A romanyol vagy romagnol, romagnai nyelv (rumagnòl, rumagnôl) az emilián–romanyol nyelv nyugati változata, Romagna történelmi régió és San Marino nyelve. Az emilián és romanyol nyelvváltozatok a galloitáliai nyelvek közé tartoznak. A romanyol külön nyelvkódot kapott a Nemzetközi Szabványügyi Szervezettől.

Nyelvjárások A romanyol nyelv csak két nagyobb dialektusra, az észak- és dél-romanyolra oszlik (utóbbit használják San Marinóban), ugyanakkor mindkét dialektusnak meg vannak a saját alnyelvjárásai. A szomszédos alnyelvjárások kontinuumot alkotnak egymás között, az egymástól távolabb levők között a kölcsönös érthetőség gyakran gyenge. A sanmarinói romanyol beszélői jól megértik a Santerno mentén élő romanyolokat, míg a Sillaro folyótól délre már kevésbé.

Forlì (romanyolul Furlè) városának dialektusa egyfajta központi szerepet tölt be a romanyol nyelvterületen.

Délromanyol nyelvjárást beszélnek még Marche régióban, Pesaro és Urbino megyében, akadnak viszont, akik szerint ez egy külön újlatin nyelv, mely állítás vitatott.

Története A romanyol nyelvvel először Dante Alighieri foglalkozott De vulgari eloquentia c. 1302 táján keletkezett esszéjében, s összehasonlította a toszkán nyelvjárással, melyet ő jobb-nak talált a romagnaihoz képest. Adriano Banchieri 1629-ben kelt Discorso della lingua Bolognese c. értekezésében elvetette Dante érvelését, s ő az emilián nyelv bolognai nyelvjárása mellett foglalt állást.Haller, H. W. (1999). The Other Italy: The Literary Canon in Dialect (Toronto Italian Studies). University of Toronto Press.

Az első romanyol nyelvű könyv Bernardino Gatti 1502-es Sonetto romagnolo c. műve volt, amelyben a romanyol keveredett az olasz nyelvvel.

Tisztán romanyol nyelvű alkotás az Orlando Furioso c. olasz hősköltemény alapján íródott verses mű, az E Pvlon matt. Cantlena aroica a 16. század végéről.

Az első híresebb romanyol költő Pietro Santoni volt, aki Vincenzo Monti olasz költő és drámaírónak volt a tanára.

1840-ben Antonio Morri kiadta Faenzában az első romanyol-olasz szótárat.

A romanyol irodalom a 20. században élte virágkorát, noha a Mussolini-rezsim igyekezett elnyomni. Ekkor számos könyv, verseskötet, színdarab látott napvilágot Raffaello Baldini, Tonino Guerra, Olindo Guerrini, Aldo Spallicci vagy Checco Guidi tollából (utóbbi a sanmarinói romanyol képviselője).

Luigi Soldati, Filippo Monti és Gianfranco Bendi lefordították Dante Isteni színjátékát romanyol nyelvre. A 19. és 21. század között a Biblia néhány könyvét is lefordították már romanyolra.

Folyamatban van önálló emilián és külön romanyol wikipédia létrehozása is.

Hangtan Magánhangzók +EgyeshangzókElülsőKözépsőHátsóMagasiuKözépe(ə~ɐ)oɛɔAlacsony a

+KettőshangzókJelHangértékê[eə̯]ô[oə̯]ë[ɛə̯]ö[ɔə̯]

+OrrmagánhangzókJelHangértékã/â[ə̃]ẽ[ɛ̃]õ[õ]

Mássalhangzók AjakInterdentálisDentális/FogmederhangKakuminálisFogmedermögöttiPalatálisVelárisOrrmnɲ(ŋ)Zárp bt dk ɡDörzst͡ʃ d͡ʒRésf vθ ð(s z)ʂ ʐOldalsólʎPergőrKözelítőjw

Használata Használata erősen visszaszorult. Mintegy egymillió beszélője közül alig 430 ezer az anyanyelvi beszélők száma.

Jegyzetek

Kategória:Természetes nyelvek Kategória:Olaszországi nyelvek, dialektusok