Manny Pacquiao (teljes nevén Emmanuel Dapidran Pacquiao, Kibawe, Bukidnon, Fülöp-szigetek, 1978. december 17. –) filippínó hivatásos ökölvívó, politikus, üzletember, színész, zenész és egykori szenátor. Ő az egyetlen olyan ökölvívó a sportág történetében, aki nyolc különböző súlycsoportban tudott világbajnoki címet szerezni. Pályafutása során a sportág egyik legnagyobb alakjaként tartották számon, számos nemzetközi és hazai elismerésben részesült.
Aktív ökölvívóként Pacquiao az 1995-2021 közötti időszakban 12 világbajnoki címet szerzett. 2010 és 2016 között a Fülöp-szigetek képviselőházának tagja volt, 2016-tól 2022-ig pedig szenátorként tevékenykedett. 2022-ben indult az elnökválasztáson is. Emellett szerepelt filmekben, televíziós műsorokban, kiadott zenéket, valamint aktívan részt vett jótékonysági tevékenységekben is.
Pályafutása Pacquiao minden idők egyik legkiemelkedőbb bokszolója, aki egyedülálló módon nyolc különböző súlycsoportban szerzett világbajnoki címet. Pályafutása során 72 mérkőzésen lépett ringbe, melyek közül 62-t megnyert (ebből 39-et kiütéssel), 8 alkalommal vereséget szenvedett, míg 2 döntetlennel zárult.
Pacquiao 1995-ben, mindössze 16 évesen kezdte profi karrierjét. Első világbajnoki címét 1998-ban szerezte meg, amikor legyőzte Chatchai Sasakult, ezzel elhódítva a WBC légsúlyú övét. Ezt követően további hét súlycsoportban – kispehelysúly, pehelysúly, nagypehelysúly, könnyűsúly, kisváltósúly, váltósúly és nagyváltósúly – is világbajnoki címet szerzett, demonstrálva kivételes alkalmazkodóképességét és technikai tudását.
Pályafutása során számos emlékezetes mérkőzést vívott. Ezek közül kiemelkedik a 2015-ben vívott, Floyd Mayweather Jr. elleni összecsapása, amely a sporttörténelem egyik legnagyobb figyelemmel kísért eseménye volt. A mérkőzésen a filippínó ugyan pontozással alulmaradt, de a teljesítményét mindenhol elismerték a világon.
40 évesen ő lett a legidősebb váltósúlyú világbajnok, miután 2019-ben legyőzte a veretlen Keith Thurmant, megszerezve így a WBA (Super) váltósúlyú címet.
2021-ben bejelentette visszavonulását a profi ökölvívástól, hogy politikai karrierjére koncentráljon. 2024. decemberében hivatalosan is beiktatták a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába (International Boxing Hall of Fame), elismerve ezzel kivételes hozzájárulását a sportághoz.
Pályafutása során Pacquiao nem csak a ringben nyújtott teljesítményével, hanem filantróp tevékenységeivel és politikai szerepvállalásával is kiemelkedett, ami által tiszteletet és elismerést vívott ki magának.
Filantróp tevékenységek
Pacquiao elkötelezett a világ hátrányos helyzetű közösségek támogatásában és a remény üzenetének terjesztésében. Ennek érdekében hozta létre a Manny Pacquiao Alapítványt (Manny Pacquiao Foundation), amely különböző kezdeményezéseken keresztül nyújt segítséget, többek között:
Segélyezés: Az alapítvány együttműködik más nonprofit szervezetekkel, hogy ruházatot, élelmiszert és orvosi ellátást biztosítson természeti katasztrófák áldozatainak.About – Manny Pacquiao Foundation Lakhatási projektek: Otthonokat épít rászoruló családok számára, stabilitást és biztonságot nyújtva nekik.Housing Programs – Manny Pacquiao Foundation Az emberkereskedelem áldozatainak támogatása: Különös figyelmet fordítanak a szexuális kizsákmányolás áldozatainak megsegítésére a Fülöp-szigeteken.Impact Overview – Manny Pacquiao Foundation
2013-ban Pacquiao személyesen látogatott el a Haiyan tájfun által sújtott területekre, ahol anyagi támogatást és segélycsomagokat osztott szét a túlélőknek.CNN – Pacquiao helps Haiyan victims
2022. decemberében jótékonysági mérkőzést vívott DK Yoo dél-koreai harcművésszel. A mérkőzés bevételeit az ukrajnai háború által érintett családok és a Fülöp-szigeteki hajléktalanok megsegítésére fordították.Rappler – Manny Pacquiao wins charity fight vs DK Yoo
Pacquiao filantróp tevékenységei révén világszerte elismerést szerzett, így számos ember életére gyakorolt pozitív hatást.
Zene és szórakoztatóipar Manny Pacquiao nem csak a ringben és a politikában szerzett hírnevet, hanem még a szórakoztatóiparban is, amiben szintén kipróbálta magát. Ezen pályafutása során számos televíziós szereplése és zenei projektje volt.
2007-ben kiadta első stúdióalbumát Laban Nating Lahat Ito címmel, melyet később a Pac-Man Punch követett. Legismertebb dalai közé tartozik a Para Sa 'Yo Ang Laban Na 'To, valamint a Sometimes When We Touch, amelyet Dan Hill kanadai énekessel közösen rögzített.
Zenei karrierje mellett több tévéműsorban is vendégszerepelt, illetve saját talkshow-ja volt a Fülöp-szigeteken. 2015-ben szinkronszínész lett Hollywoodban - ekkor kapott szerepet az Entourage című filmben.
Pacquiao a média és a popkultúra színes szereplőjévé vált, aki sportolói hírnevét sikeresen használta fel művészeti és szórakoztatóipari projektekben is.
Jegyzetek
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Fülöp-szigeteki sportolók Kategória:Világbajnok profi ökölvívók