Ördögh László (Debrecen, 1980. május 18. –) magyar tervezőgrafikus, a Graphasel Design Studio alapítója és art directora. Pályafutása során számos nemzetközi és hazai díjjal ismerték el munkásságát.
Kezdeti évek, tanulmányok Debrecenben született, gyermekkorát Nyíregyházán töltötte. Édesanyja rajztanár, édesapja okleveles közgazdász és nyomdászmérnök, aki mellett kitanulta a nyomdász szakmát. A családi nyomdai vállalkozásukat később négy évvel idősebb bátyja vitte tovább.
Gyermekkora óta érdeklődött a vizuális művészetek iránt, különösen érdekelte az animáció, a fényképezés, a térbeli mesekönyvek és a makettezés világa. Idővel bátyjával nemzetközi versenyeket is szerveztek Nyiregyházára makettezőknek. Orr Lajos szobrásztól megtanulta a mintázást.
Középiskolai tanulmányait párhuzamosan végezte el a nyíregyházi Arany János Gimnáziumban és a Művészeti Szakközépiskolában, ahová diagnosztizált színtévesztése ellenére sikerült bekerülnie. Itt kiváló tanárai voltak: Egri Erzsébet, Z. Erdei Anna, Székhelyi Edith és Sulyok Géza.
Az érettségit követően, 2000-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán folytatta tanulmányait, ahol 2005-ben diplomázott mint tervezőgrafikus. Egyetemi évei alatt egy évet az Iparművészeti Egyetem animáció szakán is eltöltött. 2004-től egy évet Erasmus ösztöndíjjal Darmstadtban a Hochschule Darmstadtban abszolvált.
Tervezőstúdió alapítás 2003-ban alapította meg a Graphasel Design Studio-t, amelyet 2005-től Drozsnyik Dáviddal közösen vezetett. A stúdió főként arculattervezéssel és kommunikációs designnal foglalkozott, számos hazai és nemzetközi projektet valósítottak meg. Munkáik között szerepelt a Puskás Aréna látogatóirányítási rendszere, a 2017-es úszó-világbajnokság és a 2023-as úszó-világbajnokság arculatának megtervezése, valamint több neves márka csomagolásának és arculatának tervezése.
Szakmai elismerések A Ördögh és a stúdió munkássága számos elismerést nyert el az évek során. 2013-ban Arany Rajzszög Díjat nyert a Kemenes Cukrászat arculatáért. 2015-ben a Google új budapesti irodájának a főváros híres fürdőinek atmoszféráját idéző dizájnt teremtettek, mely a sajtóbeszámolók szerint nagy szakmai visszhangot, nemzetközi elismerést, sőt "rajongást" váltott ki.
2018-ban a Dubicz Borászat címkecsaládja, 2019-ben az Opera Gin Budapest csomagolása kapta meg az egyik legrangosabb nemzetközi dizájn elismerést, a Red Dot Design Awardot. A 2018. évi téli olimpiai játékokra tervezett bélyegért elnyerte a Magyar Posta Művészeti Nagy Díját.
2020-ban a Puskás Aréna arculatáért ismét Arany Rajzszöggel jutalmazták. A Tokaj Gin, a Lunczer Pálinka és Vodka, valamint az MVM Dome vizuális rendszerei egyaránt Red Dot Design díjban részesültek 2022-ben, ugyanebben az évben a Tokaj Gin több nemzetközi versenyen is díjazott lett, köztük az A’ Design Award, a German Brand Award, a Joseph Binder Award és az Indigo Design Award eseményein.
2023-ban a Tokaj Gin csomagolása German Design Award nyertes lett, a Furmint Vodka pedig a döntőig jutott a European Design Awards-on, és elnyerte a Silver Á Design Awardot, majd elnyerte a Golden Novum Design Díjat. Ugyanebben az évben egy társadalmi felelősségvállalási–, CSR-tevékenységhez kapcsolódó arculattervezésük is Red Dot Design díjat nyert. 2024-ben újabb négy Red Dot Design elismerést kaptak olyan projektekért, mint a Herz New York Coffee Roasters arculata, a Pátzay Pincészet borcímkéi, a Moena Wermut címkéje és a Dorothea Hotel, Budapest, Autograph Collection belső jelzési rendszere.
Oktatás 2020-tól a MOME tervezőgrafika szakán kezdett tanítani óraadóként, vendégelőadóként.
2012–től 2015-ig a METU tervezőgrafika, elektronikus ábrázolás szak BA-n folytatta oktatói tevékenységét, majd 2011-től a KREA, a Kortárs Művészeti Iskolában tanított tervezőgrafikát, szoftverismeretet és nyomdai előkészítést.
Globális versenyzők között A POPDES (“Popular Designers”) egy olyan rangsorolási platform, amely a világ tervezőit (designereit, építészeit, formatervezőit, designügynökségeit stb.) a népszerűségük alapján rangsorolja. Már a listára kerülés is nemzetközi rangot jelent.
Ördögh POPDES-listán való szereplése azt mutatja, hogy nemzetközi szinten is jegyzik; mind neki, mind az ügynökségének komoly reputációja van, munkái jelentős figyelemben részesülnek, széles körben ismertek. Az is kitűnik a megjelenésből, hogy a tervezési és kreatív képességek mellett a csomagolástervezés elismert szakértője.
Ars poetica Ördögh László és stúdiója olyan projektekben hisz, ahol egyedi, érzelmekre ható márkákat hozhatnak létre, melyek mögött mély történetiség és következetes vizuális gondolkodás áll.
Család Nős, 3 gyermeke van.
Felesége Matta Zsuzsa; lányaik Rozi, Lenke és Hédi.
Jegyzetek
Kategória:Élő személyek Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Képzőművészek Kategória:Magyar bélyegtervezők