Alonso Martínez (Puntarenas, 1998. október 15. –) costa rica-i válogatott labdarúgó, az amerikai New York City csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban Martínez a costa rica-i Puntarenas városában született.

2015-ben mutatkozott be a helyi Puntarenas felnőtt keretében. 2016-ban az Alajuelense szerződtette. 2017 és 2018 között a Cofutpa, míg 2019 és 2020 között a Guadalupe csapatát erősítette kölcsönben. 2021 augusztusában a belga másodosztályban szereplő Lommelhez igazolt, majd egy nappal később az év hátralevő részére visszatért az Alajuelenséhez, mint kölcsönjátékos.

2023. augusztus 2-án szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt New York City együttesével. Augusztus 27-én, a Cincinnati elleni mérkőzésen lépett először pályára, Braian Cufré cseréjeként. 2024. március 31-én, az Inter Miami ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen meg szerezte első gólját a klub színeiben. 2024. június 1-jén, a San Jose Earthquakes ellen hazai pályán 5–1-re megnyert bajnokin mesterhármast jegyezhetett.

A válogatottban Martínez az U20-as és az U23-as korosztályú válogatottakban is képviselte Costa Ricát.

2021-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2021. június 3-ai, Mexikó elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2024. november 18-án, Panama ellen szerezte meg.

Statisztikák A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202160202260202320202451202521Összesen212

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2024. november 18. Estadio Rommel Fernández, Panamaváros, Panama 2–2 2–2 2024–2025-ös CONCACAF Nemzetek ligája 2 2025. március 25. Nemzeti Stadion, San José, Costa Rica 3–0 6–1 2025-ös CONCACAF-aranykupa-selejtező

Sikerei, díjai Alajuelense Primera División Győztes (1): 2020 Apertura

Szuperkupa Döntős (1): 2021

CONCACAF-liga Győztes (1): 2020

Jegyzetek

További információk

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Costa Rica-i labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Puntarenas labdarúgói Kategória:Az Alajuelense labdarúgói Kategória:A Lommel SK labdarúgói Kategória:A New York City FC labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek