Az 1186-os jelzésű autóbuszvonal Budapest, Sármellék, Zalaegerszeg és Lenti között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.

Története A GRATIS Közlekedési Kft. története egészen 1990-ig nyúlik vissza. A zalaegerszegi székhelyű társaság tevékenysége ekkor kezdődött, mely a közúti személyszállítás és árufuvarozás területén működik, legfőbb cselekvései közé a belföldi és nemzetközi különjárati személyszállítás tartozik. Még ebben az évben megkapták a hatósági engedélyt távolsági menetrend szerinti autóbuszjárat üzemeltetésére Budapest és Zalaegerszeg között. 5 évvel később, 1995 során létrehozták a Grat Travel Service Idegenforgalmi Kft.-t a nemzetközi utazásszervezés és az utazási iroda megszervezéseként. 1996-tól a távolsági autóbuszjáratok a Gratis ’96 Autóbusz-közlekedési Kft. alatt teljesítettek szolgálatot egészen 2006-ig, mikoris a G-Busline Autóbusz-közlekedési Kft. nyerte el a kettő nagyváros kapcsolatát szolgáló autóbuszok közlekedtetését.

2006. június 1-től a G-Busline Kft. InterCity járatokat indított a fővárosba, melyek csak a zalaegerszegi vasútállomáson és a budapesti Déli pályaudvaron álltak meg. Menetidejük 3 óra 25 perc volt, valamint Marcopolo, Neoplan, Scania, TEMSA, Van Hool járművek közlekedtek rajtuk. Az érdeklődés nagy volt a gyors eljutást létrehozó járatokra, melyek a hét minden napján közlekedtek. Idővel autóbuszaik mozgáskorlátozottak számára készült lifttel felszereltek lettek, így kerekesszékes utasok fel- és leszállása is megoldható lett az autóbuszokon.

2016-tól a naponta közlekedő járatok a továbbiakban Búcsúszentlászló, Pölöske, Zalaszentmihály, Pacsa, Zalaapáti, Sármellék és Fenékpuszta érintésével közlekedtek, mellettük indultak mentesítő járatok jellemzően péntekente és vasárnaponta expresszként. A lassított járat listája később kibővült Balatonszentgyörgy és Balatonkeresztúr településekkel.

2020 augusztusától szolgáltatásuk kibővölt Lentiig, így a jövőben közlekedő napi járatpár Balatonszentgyörgyig expresszjáratként, onnan gyorsjáratként üzemelt. Az idők során az utasforgalom egyre nagyobbá alakult, így a G-Busline az utasai számára a helyfoglalást preferálta egyre nagyobb léptekben. Járatain nagymértékű volt a fel- és leszállási korlátozás, mivel a három jelentős településen kívüli utazást igénybevenni nem lehetett.

2025-ben a vég ideje jött el. Az április 1-én hatályba lépett új, 10 évre szóló, országos autóbuszos közszolgáltatási szerződés értelmében több szolgáltató mellett a G-Busline Kft. 1187-es busza is a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltetésében közlekedik tovább.

Az 1186-os busz megalakulása az ekkor esedékes évközi menetrend-változtatásból ered. A Budapestről 18:00-kor Zalaegerszegre induló 1185-ös jelzésű járat 90 perccel később 19:30-kor indul, de vasárnapoként Lentiig közlekedik, 1186-os jelzéssel.

Útvonala A budapesti IX. kerületi, népligeti autóbusz-pályaudvarról indul. Útját a Könyves Kálmán körúton kezdi el Kelenföld irányába, a fővárosi 1-es villamosvonallal párhuzamosan. A Rákóczi híd előtt, a Közvágóhíd nevet viselő csomópontban elkanyarodik a Müpa irányába, míg nem a Boráros téren áthajt a Petőfi hídon és a Dunán is, Lágymányoson van az autóbusz első megállója. Utána átjut Újbuda központjába, ahol a 4-es metrót tudhatja maga alatt, később a legrövidebb úton éri el az M1-es és M7-es autópálya közös vonalszakaszát. A kelenföldi vasútállomás és Sasad szomszédságában történik utolsó megállása Budapest területén.

Az autóbuszjárat expresszként közlekedik. A vonal 16. kilométerénél, Budaörs közelében búcsúzik az M1-es autópályától, az M7-es balatoni úton közlekedik tovább. Az autóbusz emelt sebességgel, valamint hosszú szakaszon jár megállás nélkül, így álló utast nem szállíthat, miközben az M0-s budapesti körgyűrű csomópontján, Pest megye és Fejér megye határán, a Velencei-tó északi oldalán, Székesfehérvár alján keresztül közlekedik. A kezdetektől számított 100. kilométerhez érve a Balaton déli partját teljesen végigövezi a buszvonal, közben oly nevezetes városok területe mentén, mint Siófok, Zamárdi, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonboglár vagy Fonyód. A tó délnyugati részében, Vörs, Tikos és Hollád közelében ráágazik az M76-os gyorsforgalmira, de Zalába érkezve mihamarabb el is hagyja azt, hogy első településére, Sármellékre behajtson. Az évtizedek óta forgalmat nem lebonyolító vasútállomásától kezdve gyorsjáratként halad a továbbiakban a 76-os főúton, Szentgyörgyvár településre. Aztán Zalacsány a soron levő, melynek tava és vára mellett is elmegy. A Dunántúli-dombságra jellemző sík és dombvonulatos tájegységein át Nagykapornakra hajt be, a Foglár-csatorna folyásával egyvonalban, a vele összenőtt Misefa nem az útjának része. Alig pár percen belül Kisbucsa község rejlik a GYSEV és a MÁV üzemeltetése alatt álló tövében, a forgalmi szolgálat nélkül maradt Nagykapornak vasútállomás területén. Az Egerszeg–Letenyei-dombságon fordított U alakot vesz fel és beérkezik Csácsbozsokra, ami egyben Zala megye székhelyére, Zalaegerszegre érkeztét is jelenti. A belvárost a bevásárlóközpontokkal ellátott Balatoni úton éri el, miközben a köríven haladó at is keresztezi, a vonal 230. kilométerén Zalaegerszeg buszállomásán tartózkodik.

Az állomást követően tovább a Kazinczy téren közlekedik, ahol jelzőlámpás kereszteződésben kanyarodik a Mártírok útjára, majd a földrajzi elnevezésből származó Göcseji úton Jánkahegy irányába tart. Az Alsóerdei úton megszemlélhető a város társasházas és kertvárosi részének keveréke is, a 7401-es közúton távolodik el a megyeszékhelyről. A következő 9 kilométerében váltakoznak a tisztás és erdős területek, amihez legközelebb Bazita és Bocfölde van. Több vízfolyás és dombság völgyében bújik meg Gellénháza, ahol éles fordulatot vesz a járat Nagylengyelbe, aminek patakján át ismét irányt vált az alig háromutcás Petrikeresztúrba. A Göcsej jellegzetes felépítése egyedülállóvá teszi a kistájat az országban, a rajta átfutó utakról pedig olykor kilátás, máskor csak az erdőkön átjutó fény tárul az utazók szeme elé. A soron levő községet a Cserta folyó választja el a legtöbb buszjárattól, Barlahida faluhatárától mindössze alig fél kilométerre tesz megállást a legtöbb Volán. Minél délebbre halad a Zalai tájakon, annál jobban kezdi elhagyni az erdőséget, áttörőpont Nova településnél látható, ahol a 75-ös főúton folytatódik vonalvezetése, valamint társul hozzá egy helyi igényekre szánt bicikliút is. A faluközpontbeli buszmegálló az utolsók között van, amibe 1186-os buszjárat jár, de az erdőség visszatér egy hosszú egyenes szakaszon, mely kitart az utolsókig.

A Budapesttől majd, hogy 4 órája közlekedő busz Mumort szolgálja ki, végállomásának, Lenti városának egyik településrészét. A Kerka folyó partján Lenti vára látható, a városba beljebb merészkedve több elágazás, benzinkút, étterem, üzlet is a helyiek rendelkezésére áll. A MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltetése alatt álló Lenti autóbusz-állomás mind a helyi célokat, mind a regionális célokat, mind a távolsági célokat teljesítő autóbuszokat indítja és fogadja, ezen belül az 1186-os buszok végállomása.

Közlekedése Indítása munkaszüneti napokon történik az esti órákban és csak kizárólag odairányban, Budapestről. ViszonylatIndításszámKözlekedési rendBudapest, Népliget aut. pu. ➝ Lenti, aut. áll.1 odamunkaszüneti napokon

Azonos vonalak A Budapest és Zalaegerszeg vonalszakasz megegyezik az 1185-ös, a Zalaegerszeg és Lenti vonalszakasz pedig az 1187-es buszokéval, de néhány 1625-ös, 1658-as és 6248-as vonal alatt futó járat is azonos menetidővel szolgál a 45 kilométeres szakaszon.

Járművek Április 1. óta eddig 1186-os buszként Neoplan Tourliner távolsági autóbusz szerepelt. A járaton emelt sebességű, valamint Wi-Fi szolgáltatással rendelkező busz indulhat a menetrendben írtak szerint.

Megállóhelyei

! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| <small>végállomás ||0.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|A megállóban csak felszállás vehető igénybe. |-bgcolor=#F9CD66 |1|| Budapest, Petőfi híd, budai hídfő ||4.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |2|| Budapest, Újbuda-központ ||5.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |3|| Budapest, Sasadi út ||8.6 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |colspan=4|A megállóban csak leszállás vehető igénybe. |-bgcolor=#E0B85B |4|| Sármellék vasútállomás ||189.3 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |5|| Szentgyörgyvár, autóbusz-forduló ||196.7 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |6|| Zalacsány, templom ||204.1 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |7|| Nagykapornak, autóbusz-váróterem ||215.4 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |8|| Kisbucsa, bejárati út (76-os út) ||220.2 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |9|| Zalaegerszeg (Csácsbozsok), elágazás ||227.7 km |align=left| |- |10|| Zalaegerszeg, autóbusz-állomás ||229.9 km |align=left| |- |11|| Zalaegerszeg, Köztemető (Göcseji út) ||231.9 km |align=left| |- |12|| Zalaegerszeg, Kertváros bejárati út ||234.2 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |13|| Gellénháza, autóbusz-váróterem ||243.3 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |14|| Nagylengyel, emlékmű ||246.0 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |15|| Petrikeresztúr, bolt ||251.7 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |16|| Barlahida, bejárati út ||254.5 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |17|| Nova, autóbusz-váróterem ||260.0 km |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |18|| Lenti (Mumor), Törpe Csárda ||271.2 km |align=left| |- |19|| Lenti, autóbusz-állomás<small>végállomás ||273.1 km |align=left|

Források

Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Pest megye autóbusz-közlekedése Kategória:Zala megye autóbusz-közlekedése