Bodrogi Sándor, születési nevén Bander Sándor Elhunyt személy adatainak lekérése nyomán (magyarorszag.hu) a Népművészet Mestere, fafaragó és lószőrékszer-készítő.
Élete Bodrogi Sándor 1912. augusztus 29-én született a Tápiógyörgyéhez tartozó tanyavilágban, Jegesen. Bander Sándor néven anyakönyvezték, a család a vezetéknevét nevet 1938-ban változtatta Bodrogira. Édesapja, a jászkiséri származású Bander István és édesanyja, Gazsi Mária a környékbeli uradalmakban napszámosként dolgozott. A házaspárnak nyolc gyermeke született, hatan élték meg a felnőttkort. Sándor a család harmadik gyermeke volt. A nincstelenség miatt sokszor költöztek (Újföld, Alsóegreskáta, Baghy-major, Tiszaföldvár, Pusztakengyel, Erekköz, Nagykáta). Ő maga testvéreivel együtt gyermekként már munkába állt, pásztorkodott. Művészi tehetsége gyermekkorában megmutatkozott, fafaragásaira felfigyeltek munkaadói, és támogatásra javasolták. bélyegkép|Bodrogi Sándor katonai térképész fafaragó alkotás közben Ambíciója további tanulmányokra serkentette, így később magántanulóként polgári iskolai végzettséget szerzett, térképészeti fényképészként dolgozott. Ebben az időben publikálta első fényképeit, amelyben az ember és a táj viszonyát, a mindennapi élet sorsfordító pillanatait jelenítette meg. A háború után visszatért Nagykátára, villanyszerelőként helyezkedett el, művészetének újbóli felvirágzására nyugdíjas koráig váratott magára.
Fafaragóként több kiállításon szerepelt, végül Bánszky Pál javaslatára a művészetét a lószőrékszer-készítésben teljesítette ki. Kapcsolatban volt a Zelnik József kezdeményezésére létrejött Fiatal Népművészek Stúdiójával, tanítványaival táborokban és nagykátai otthonában is foglalkozott.
A lószőrékszer készítés ősi, lovasnomád pásztorművészet volt. A csődör vagy herélt ló hosszúra hagyott farokszőréből készítettek különböző használati tárgyakat és ékszereket. Az erős, rugalmas, fajtára jellemző színű lószőr időtálló anyag.
Bodrogi Sándor első egyéni kiállítása 1976. október 13-án nyílt meg Tiszafüreden. Első nagykátai kiállítása 1976. december 17-én volt. Ezt követően számtalan hazai kiállítás és bemutató mellett az Egyesült Államokban, Oroszországban, Lengyelországban, Franciaországban, a volt NSZK-ban, a volt Csehszlovákiában és Írországban is megcsodálták munkáit. bélyegkép|Lószőrékszer-lánckapocs Művészetében a légies formák, az aprólékos, részletgazdag kidolgozás és a színek harmóniája figyelhető meg. Élete végéig alkotott, mindig új megoldások felé törekedett. Fáradhatatlanul járta az országot, ha tanítani hívták. Része volt a velemi alkotóház építésében, rendszeresen volt a tokaji népművészeti tábor résztvevője.
Rövid betegség után, 1990. november 22-én hunyt el.
Elismerései Hazai elismerését különböző nívódíjak, különdíjak és országos első díjak fémjelzik:
Nívódíj (1975) Háziipari Szövetkezetek Országos Szövetségének (HISZÖV) és Népi Iparművészeti Tanács (NIT) pályázata – II. díj (1976) Gránátalma-díj (1977) Népművészet Mestere díj (1977)
Emlékezete A Nagykátai Tájházban az életművéből állandó kiállítás látható.
A Rákoshegyi Közösségi Házban 2025. április 25. és június 20. között Csinosítom magamat címmel népi ékszer-, és öltözetkiállítást szerveztek, amelyen Bodrogi Sándor kézműves hagyatékát és a Rákosmenti Népművészeti és Kézműves Egyesület alkotásait tekinthették meg a látogatók.
Bodrogi Sándor halálának 35. évfordulóján a Nagykátai Városi Könyvtár kiállítással emlékezett meg életművéről.
Jegyzetek
Források
Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Népművészet Mestere díjasok Kategória:Magyar népművészek