Az Alpine A525 egy Formula–1-es versenyautó, melyet az Alpine F1 Team tervezett és versenyeztetett a 2025-ös Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Pierre Gasly és Jack Doohan voltak, majd az utóbbit felváltó Franco Colapinto.

Áttekintés Az idény előtt a csapatot elhagyta a BP és a Castrol, hogy a következő évtől benevező Audi csapatához csatlakozzanak, így az üzemanyagért és a kenőanyagokért is az Eni lett felelős. Miután a Renault bejelentette, hogy gyári programját befejezi, ez volt az utolsó autó, amely Renault motorokat használt, miután az Alpine a következő évtől áttért a Mercedesére - 2001 után ismét eltűnt a Renault a sportágból. Az autó festése megváltozott, hangsúlyosabb lett rajta a kék, a főszponzor BWT rózsaszíne mellett. Az amerikai kontinensen rendezett futamokon a Mercador Libre (Colapinto szponzora) sárgája is felkerült, Mexikóban pedig a The Outer Worlds 2 című játék logója,

Az év, hasonlóan az előzőhöz, nem indult jól a csapat számára, a pontszerzés lehetősége kis csodaszámba ment. Kínában Gaslyt utólag kizárták, mert az autója nem érte el a minimum tömeget. Doohan teljesítményére folyamatosan rányomta a bélyeget, hogy a feje felett lebegett a lecserélésének a lehetősége a tesztpilótaként foglalkoztatott Colapintóra. Erre Miami után sor is került, hivatalosan rotációs rendszerben cserélgetve a két versenyzőt, de Colapinto a nyári szünetet követően is a csapatnál maradhatott. Nem tett jót a csapatnak az sem, hogy idény közben távozott Oliver Oakes csapatfőnök is. Colapinto egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a pilóták közül ő volt az egyetlen (Doohant leszámítva), aki egyetlen pontot sem gyűjtött, illetve egy banális hiba miatt a brit nagydíjon el sem tudott indulni (leégette a kuplungot). Gasly viszont erőn felül teljesített és többször is relatíve jó eredményeket ért el - ezzel sem tudta azonban azt ellensúlyozni, hogy a szezon felénél az Alpine a bajnokság utolsó helyezettje volt.

Habár az Alpine utolsó volt a konstruktőri bajnokságban, az olyan szoros volt, hogy ők maguk is rekordot állítottak fel, mint a valaha volt legtöbb ponttal rendelkező utolsó csapat a tabellán.

Eredmények Kis számmal jelölve a sprintfutamokon elért helyezések, amennyiben azok pontszerzéssel jártak együtt.

Félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör. ÉvCsapatMotorGumikPilótákAUSCHNJPNBHRSAUMIAEMIMONESPCANAUTGBRBELHUNNEDITAAZESINUSAMXCSAPLVGQATABUPontokHelyezés2025BWT Alpine F1 TeamRenault RE2511KIZ137KI13813KI81513610191716181919151081316192210.KI13151417KI 1613151315NI191811171916171615151420

† – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át. Gasly a miami és a sao pauló-i sprintfutamon 1 pontot szerzett

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:2025-ös Formula–1-es autók Kategória:Alpine F1 Team