A Bukaresti Nemzeti Színház () Románia egyik nemzeti színháza, amely Bukarestben, a fővárosban található.
Alapítása Teatrul cel Mare din București (Bukaresti Nagy Színház) néven alapították 1852-ben, első igazgatója Costache Caragiale volt. 1864-ben Mihail Kogălniceanu miniszterelnök rendelete nemzeti intézménnyé avatta, majd 1875-ben hivatalosan Nemzeti Színház lett a neve; ma a román kulturális minisztérium igazgatja.
1836 áprilisában a Societatea Filarmonica – egy Ion Heliade-Rădulescu és Ion Câmpineanu által alapított kulturális társaság – megvásárolta a Câmpinencii fogadót, hogy Nemzeti Színházat építsen a helyén, és elkezdte gyűjteni a pénzt meg az anyagokat erre a célra. 1840-ben a Sfatul boieresc/Obşteasca Adunare (a cári oroszországi organikus törvény alapján létrehozott törvényhozó ág) javaslatot tett II. Alexandru Ghicának, Havasalföld fejedelmének egy Nemzeti Színház állami támogatással történő építésére. A kérelmet június 4-én jóváhagyták. Gheorghe Bibescu herceg elfogadta a színházalapítás ötletét, és új helyszínt választott a korábbi Filaret fogadó helyén, ami mellett az szólt, hogy központi helyen, Podul Mogoşoaiei (a mai Calea Victoriei) közepén feküdt, s az 1838-as földrengés helyrehozhatatlan károkat okozott a fogadóban, és azt le kellett bontani.
Régi épülete bélyegkép|270px|A Nemzeti Színház régi épülete 1901–1904-ben bélyegkép|270px|A Calea Victoriein található bukaresti Novotel homlokzata 2010-ben a régi Román Nemzeti Színház külsejét másolja, megközelítőleg eredeti helyén bélyegkép|270px|A Calea Victoriein álló történelmi színházépület a 100 lejes bankjegy hátoldalán A színház építésével megbízott bizottság 1843. augusztus 13-i jelentése megállapította, hogy az építkezés 20 300 florinba (standard aranypénz) kerülne, amelyből csak 13 000 arany állt rendelkezésre. 1846-ban egy új bizottság megbízta A. Hefft bécsi építészt, aki elfogadható tervet dolgozott ki.
Az építkezés 1848-ban kezdődött, de júniusban az 1848-as havasalföldi forradalom félbeszakította. 1849 augusztusában, miután Barbu Dimitrie Ştirbei herceg átvette a hatalmat, elrendelte az építkezés folytatását.
A színházat 1852. december 31-én avatták fel a Zoe sau Amantul împrumutat című darabbal, amelyet a korabeli újságok „dalos varietéként” emlegettek. Az épület neobarokk stílusban épült, a földszinten 338 teremmel, háromszintes loggiákkal, egy carrarai márványlépcsős, fényűző előcsarnokkal és egy nagy galériával, amelyet a diákok ingyenesen látogathattak. Az első két évben a színházat faggyúlámpákkal világították meg, de 1854-től repceolajlámpákat használtak; később ezeket gázlámpák, majd végül elektromos lámpák váltották fel. 1875-ben, amikor a nevét Teatrul Naţionalra változtatták, igazgatója Alexandru Odobescu író volt.
A Calea Victoriein található történelmi színházépület – amely ma a 100 lejes bankjegy hátoldalán is látható – 1944. augusztus 24-én Bukarest Luftwaffe-bombázása során pusztult el (lásd: Bukarest bombázása a második világháborúban).
A modern színház bélyegkép|270px|Az épület a legutóbbi felújítás után A jelenlegi Nemzeti Színház körülbelül fél kilométerre található a régi telephelytől, a Hotel Intercontinentaltól délre, az Egyetem téren (Piaţa Universităţii), és 1973 óta működik. Az épületet 2012 és 2014 között teljes körűen felújították
Tevékenysége A Bukaresti Nemzeti Színház jelenleg hét előadóteremben mutatja be előadásait: Ion Caramitru Terem (940 ülőhely), Kisterem (130-150 ülőhely), Stúdióterem (424-594 ülőhely), Fekete Doboz Terem (200 ülőhely), Festőterem (230 ülőhely), Médiaterem (200 ülőhely) és Amfiteátrum (szabadtéri terasz) (299 ülőhely).
Több mint 150 éves fennállása alatt a Bukaresti Nemzeti Színház az egyetemes drámatermés számos legjelentősebb művét mutatta be színpadon. Sikeresen szerepelt bel- és külföldön egyaránt: Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Jugoszláviában, Olaszországban, Angliában, Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban, Brazíliában stb.
Elnökei
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Románia színházai Kategória:Bukarest építményei Kategória:Infobox mapframe OSM kapcsolat azonosítója nélkül a Wikidatán