Stephen Hartley Dorff Jr. amerikai színész.
Gyerekszínészként kezdte filmes karrierjét A kapu (1987) című kultikus horrorfilmben, majd A kezdetek (1994) független drámában Stuart Sutcliffe szerepében vált ismertté. A Penge (1998) című filmben Deacon Frost megformálásával szerzett elismerést. További jelentős filmjei közé tartozik a Cecil B. Demented (2000) és a Made in Hollywood (2010).
Mellékszereplőként az Én lőttem le Andy Warholt (1996), a World Trade Center (2006), a Közellenségek, A jégember (2012) és az Old Henry (2021) című filmekben tűnt fel. Az HBO True Detective – A törvény nevében (2019) című krimiantológia-sorozatának harmadik évadában Roland Westet alakítja.
Fiatalkora A Georgia állambeli Atlantában született, Nancy és Steve Dorff zeneszerző és zenei producer fiaként. Édesapja zsidó, édesanyja katolikus volt, Dorff szerint „félig zsidónak nevelték”. Testvére, Andrew (1976–2016) countryzenei dalszerző volt.
Los Angelesben nőtt fel, ahol édesapja dolgozott. Már gyerekkorában színészkedni kezdett, a Kraft és a Mattel reklámjaiban szerepelve. Számos magániskola diákja volt.
Pályafutása Az 1980-as évek végén kezdte színészi karrierjét, eleinte kisebb szerepeket kapott, majd főszerepet játszott A kapu című horrorfilmben, amely egy fiúról szól, aki barátjával együtt felfedez egy lyukat a hátsó kertben, ami valójában egy kapu a pokolba. A film mérsékelt kasszasiker lett. Ezután vendégszereplőként tűnt fel több tévésorozatban, például a Diff'rent Strokes, a Családi kötelékek, a Blossom, a Roseanne és az Egy rém rendes család epizódjaiban. Játszott tévéfilmekben is, többek között az In Love and War, at Eltűnt egy kisfiú és What a Dummy című produkciókban. 1990-ben főszerepet kapott Patty Duke oldalán az Always Remember I Love You című tévéfilmben. 1992-ben szerepelt az Egyedül a ringben című filmben, többek között John Gielgud, Morgan Freeman és Daniel Craig partnereként. 1993-ban Marty Callner rendező választotta ki őt, hogy játsszon Alicia Silverstone mellett az Aerosmith amerikai rockegyüttes Cryin’ című dalának videóklipjében. Főszerepet játszott Reese Witherspoon karakterének szerelmeként a Mi a f… van című filmben. Ugyanebben az évben szerepelt Iain Softley A kezdetek című filmjében, ahol Stuart Sutcliffe-et, az úgynevezett „ötödik Beatle-t” alakította a The Beatles megalakulásának korai időszakában. Alakítását a kritika nagyra értékelte, és még Paul McCartney is megjegyezte: bár a film néhány részletével nem volt elégedett, „Stephen Dorff döbbenetes alakítása Stu szerepében nagyon megfogott.”
1996-ban főszerepet játszott az Űrkamionosok című filmben, valamint Candy Darling szerepében az Én lőttem le Andy Warholt című filmben, amely Valerie Solanasról szól, arról a nőről, aki hírhedtté vált Andy Warhol, a pop-art ikon meggyilkolási kísérlete miatt. 1997-ben A nyakék nyomában című film főszereplőjeként tűnt fel egy sztárokkal teli szereposztás mellett. Ő volt az egyik első színész, aki szerepelt az első digitálisan letölthető filmben, a SightSound.com Quantum Project című alkotásában, amelyben John Cleese is játszott. A XIII – Az összeesküvés című képregény/videojáték élőszereplős sorozatadaptációjában a főhőst, XIII-et alakította. Széles körben ismertté vált, amikor eljátszotta a gonosz vámpírt, Deacon Frostot a Marvel képregény alapján készült Penge című szuperhős-horrorfilmben. 1999-ben Susan Sarandon oldalán szerepelt az Meglepő túszdráma című filmben. 2003-ban Dale Massie-t alakította a Jéghideg otthon című thrillerben, Dennis Quaid és Sharon Stone partnereként. 2004-ben szerepelt Britney Spears Everytime című videóklipjében, az énekesnő barátját alakítva. 2009-ben két filmben is feltűnt: a Közellenségek és a Black Water Transit című produkciókban.
bélyegkép|jobb|230px|Dorff (középen), Robert Davi és Michael Shannon a 2012-es Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon 2010-ben feltűnt a Sofia Coppola által rendezett Made in Hollywood című drámában Elle Fanning mellett. Azt, hogy mit jelentett számára a szerep az édesanyja elvesztése után, így nyilatkozott: „Szinte megváltásnak tűnt ez a film, mert úgy éreztem, hogy segített nekem ... Nagyon üres voltam belül, szóval ez egy hihetetlen dolog volt, ami mosolyra fakasztott”.
Dick Shadow pornószár szerepében tűnt fel a Bucky Larson: Született filmcsillag című szexvígjátékban, amelynek producere és társforgatókönyvírója Adam Sandler volt. Feltűnt a blu eCigs, egy elektronikus cigarettákat gyártó cég televíziós és nyomtatott reklámjaiban. Szerepelt a Napról napra misztikus thrillerben Emile Hirsch, Dakota Fanning és Kris Kristofferson oldalán, valamint az Officer Down című krimiben. 2013-ban a 6. Off Plus Camera című műsor díszvendége volt. 2017-ben a megszállott Hal Hartman texas rangert alakította a Texasi láncfűrészes mészárlás előzményfilmjében, a Bőrpofában.
Az HBO True Detective – A törvény nevében című sorozatának 3. évadjában Roland West nyomozó szerepét kapta meg.
Filmográfia Film
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1987 A kapu The Gate Glen Simonyi Balázs 1992Egyedül a ringbenThe Power of OnePeter Phillip "P.K." Kenneth-Keith Bor Zoltán Hevér Gábor Ments meg Rescue Me Fraser Sweeney Weil Róbert 1993 An Ambush of Ghosts George Betts Az ítélet éjszakája Judgment Night John Wyatt Miller Zoltán 1994 A kezdetek Backbeat Stuart Sutcliffe Seder GáborMi a f… vanS.F.W.Cliff Spab Széles László Zámbori Soma 1995 101 éjszaka One Hundred and One Nights néma színész Hollywoodban (cameo) Halálos kötődésInnocent LiesJeremy Graves Lippai László Joó Gábor Vakmerő Reckless Tom Jr. 1996 Én lőttem le Andy Warholt I Shot Andy Warhol Candy Darling A nyakék nyomában Blood and Wine Jason Seder Gábor Űrkamionosok Space Truckers Mike Pucci Selmeczi Roland 1997 Acélváros City of Industry Skip Kovich F. Nagy Zoltán 1998 Penge Blade Deacon Frost Kálloy Molnár Péter 1999 Entrópia Entropy Jake Walsh 2000 Quantum Project (rövidfilm) Paul Pentcho Cecil B. Demented Cecil B. Demented Sinclair / Cecil B. Demented Schmied Zoltán 2002 A drog pokla Deuces Wild Leon Anthony Viczián Ottó Sporttolvajok Steal Slim Hujber Ferenc Félelem.com FeardotCom Mike Reilly nyomozó Fekete Ernő 2003 Oroszlánbarlang Den of Lions Mike Varga Dolmány Attila Jéghideg otthon Cold Creek Manor Dale Massie Kálloy Molnár Péter 2005 Egyedül a sötétben Alone in the Dark Richard Burke parancsnok Csőre Gábor Tennis, Anyone...? T.C. Jackson Árnyékboksz Shadowboxer Clayton Mayfield Fekete Ernő 2006 World Trade Center World Trade Center Scott Strauss nyomozó Vári Attila .45 – A bosszú íze .45 Reilly Bozsó Péter 2007 Botched Ritchie Donovan The Passage Luke 2008Az elítéltFelon Wade Porter Dolmány Attila 2009 Black Water Transit Nicky Közellenségek Public Enemies Homer Van Meter Seder Gábor 2010 Made in Hollywood Somewhere Johnny Marco Nagy Ervin 2011 Bucky Larson: Született filmcsillag Bucky Larson: Born to Be a Star Árny farkas Sarádi Zsolt A félelem útján Carjacked Roy Csík Csaba Krisztián Halhatatlanok Immortals Stavros Epres Attila 2012 Rites of Passage Nash professzor Napról napra The Motel Life Jerry Lee Flannigan Gyötrelmes csapdaBrake Jeremy Reins Csőre GáborZaytoun Yoni Ha holnap elmégy Tomorrow You're Gone Charlie Rankin Varga Gábor A jégember The Iceman Joseph Kuklinski 2013 Officer Down David Callahan nyomozó 2014 Gyilkos sivatag Heatstroke Paul O'Malley Király Attila 2015 American Hero Melvin The Debt Oliver 2016 Albion: The Enchanted Stallion Connor 2017 Bőrpofa Leatherface Hal Hartman ranger Király Attila Sex Guaranteed HankWheeler Wheeler Jackals Jimmy Levine2018 Life Boat A tanácsadóDon't Go Ben Slater 2019 I'll Find You Huber tábornok 2020 Embattled Cash „A vadász” Boykins2021 Kid 90 (dokumentumfilm) Önmaga Old Henry Ketchum Traveling Light Todd 2022 Fejvadászok bosszúja Paradise City Robbie Cole Dolmány Attila The Price We Pay Cody2023 Divinity Jaxxon Pierce Blood for Dust Gus Dead Man's Hand Clarence Bishop Bűnös vidék Mob Land Clayton Minor Gyilkosok gyöngye King of Killers Robert Xane Seder Gábor2024 Clear Cut Ike The Trainer Will 2025 Pisztolyforgatók Gunslingers Thomas Keller Dolmány Attilafilm végén elhangzó stáblista alapján Násznaposok Bride Hard Kurt Kamarás Iván
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1985 The New Leave It to Beaver Tony 1 epizód Diff'rent Strokes Scott 1 epizód 1987 In Love and War Stan Stockdale (9 évesen) tévéfilm 1988Családi kötelékekFamily Ties Martin 1 epizód Mutts Eric Gillman tévéfilm Hiroshima Maiden Johnny Bennett The Absent-Minded Professor Curtis Quiet Victory: The Charlie Wedemeyer Story Kale Wedemeyer idősen 1989 Empty Nest Billy (14 évesen) 1 epizód Egy rém rendes család Married... with Children Boz 1 epizód Eltűnt egy kisfiú I Know My First Name Is Steven Pete tévéfilm Do You Know the Muffin Man? Sandy Dollison Roseanne Roseanne Jimmy Meltrigger 3 epizód 1990 Dowling atya nyomoz Father Dowling Mysteries Mark Oskowski 1 epizód Könnyű álmok ígérete A Son's Promise Charles O'Kelley tévéfilm Kívülállók bandája: A harc folytatódik The Outsiders Bobby Dean 1 epizód Always Remember I Love You Robert Mendham tévéfilm 1990–1991 What a Dummy Tucker Brannigan 24 epizód 1991 Blossom Bobby 1 epizód 1999 Meglepő túszdráma Earthly Possessions Jake Simms Jr. 2002 Fastlane Dallas Roberts 1 epizód 2006 A Hádész-faktor Covert One: The Hades Factor Jonathan Smith 2008 Skip Tracer Skip King próbaepizód XIII – Az összeesküvés XIII: The Conspiracy XIII / Steven Rowland / Ross Tanner minisorozat 2017 Kegyetlen csillogás Star Brody Dean 9 epizód 2019 True Detective – A törvény nevében True Detective Roland West 8 epizód 2020 Deputy Bill Hollister seriff 13 epizód 2023–2025 Az erényes Gemstone-ék The Righteous Gemstones Vance Simkins 8 epizód
Jegyzetek
További információk
Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Atlantaiak