Sherry Cola"Cola" is a stage name. Her real Chinese surname is not public. kínai származású amerikai színésznő és humorista.

Cola a rádióban és a stand up comedyben kezdte pályafutását. 2017-ben debütált színészként az Amazon I Love Dick című sorozatában. A Good Trouble (2019-2024) Freeform drámasorozatban Alice Kwan szerepében szerzett elismerést. A 2023-as Kéjutazás és a Külső, belső, esély című filmekkel való áttörése után a Netflix Családi affér (2024) és a Bármit, csak ezt ne (2024-) című vígjátékokban tűnt fel.

Élete 1989. november 10-én született Sanghajban és a kaliforniai Temple Cityben nőtt fel. Szülei az amerikaiosított „Sherry” keresztnevet adták neki. A kaliforniai San Gabrielben üzemeltettek egy éttermet.

Cola hét évig járt a Fullertoni Kaliforniai Állami Egyetemre, és erről az időszakról azt mondta: „Őszintén szólva nem voltam rendben”. A CSU Fullertonon az egyetemi rádióban dolgozott. A diploma megszerzése után a 97.1 FM-nél kezdett dolgozni Los Angelesben. Kommunikáció szakon végzett, különös tekintettel a szórakoztatóipari tanulmányok területén.

Pályafutása Sherry Cola a művésznevét 2011-ben választotta, amikor felhasználónevet kellett kitalálnia az online étteremkritikai oldalra, a Yelp-re. Karrierjét Carson Daly rádióműsorában kezdte a 97.1 AMP Radionál. Később komédiával kezdett foglalkozni, elvégezte az Upright Citizens Brigade (UCB) improvizációs színház tanfolyamait, és stand-up fellépéseken vett részt. Ekkor alakította ki Lil Tasty nevű karakterét a Drive Luber című paródia websorozathoz. A karakter vírusként terjedt az interneten, ami felkeltette Carson Daly figyelmét. Ennek hatására humoros szegmenseket vezethetett az AMP Radio-n, majd saját műsort kapott The BAE Show címmel.

Tehetségmenedzserét az UCB-nél ismerte meg és 2017-ben kapta első televíziós szerepét: hét epizódon keresztül játszott egy művészeti hallgatót az Amazon I Love Dick című sorozatában.

Magánélete Cola biszexuális. Ő volt a San Francisco Pride 2022 -es rendezvényének nagymarsallja.

Filmográfia Film ÉvMagyar címEredeti címSzerepMagyar hang 2019 Lezárások, kezdetek Endings, Beginnings Chris 2021 Music Kávézó üzletvezető 2022 Pirula Panda Turning Red Helen (hangja) Ligeti Kovács Judit 2023 Külső, belső, esély Shortcomings Alice Csifó Dorina Kéjutazás Joy Ride Lolo Chen Kokas Piroska Sick Girl Laurel 2024 A tigris tanítványa The Tiger's Apprentice Naomi (hangja) Thelma, az unikornis Thelma the Unicorn női tehetségkutató bíró (hangja) Családi affér A Family Affair Stella Kokas Piroska 2025 Násznaposok Bride Hard Nadine Murányi Tünde Már megint nem férek a bőrödbe Freakier Friday pickleball kommentátor Hermann Lilla Jó szerencse Good Fortune Linda SpongyaBob: Kalózkaland The SpongeBob Movie: Search for SquarePants bemondó 2026 Kisöcsém Little Brother Mia Ligeti Kovács Judit

Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzés 2017 I Love Dick Natalie mellékszereplő Nincs titok Transparent Improvizátor #31 epizód Családom, darabokban Life in Pieces Cutter 1 epizód SafeWord Önmaga MTV 2018–2019 Karmok Claws Lucy Chun speciális ügynök mellékszereplő 2019–2024 Good Trouble Alice Kwan főszereplő 2021 Cake A hátsókert erdejének őrzője (hangja) 1 epizód 2022 Baba cápa nagy műsora Baby Shark's Big Show! Viv (hangja) 2 epizód 2023 Transformers: FöldSzikra Transformers: EarthSpark Cadet Kwan (hangja) 2 epizód 2024 Azok a 90-es évek show That 90's Show Morgan 1 epizód Primók Primos Ms. Mahoney (hangja) 2 epizód 2024– Bármit, csak ezt ne Nobody Wants This Ashley 2025 Grimsburg Charlotte Kang (hangja) 1 epizód Poker Face Poker Face Paige 1 epizód 2026 Rocktábor 3. Camp Rock 3 Lark

Jegyzetek

További információk

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Amerikai színésznők Kategória:LMBT színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Kínai-amerikaiak