A Mirage III az 1950-es évek közepére Franciaországban kifejlesztett második generációs, deltaszárnyú, szuperszonikus vadászbombázó repülőgép.
Nagy számban exportálták, Franciaországon kívül Brazíliában, Svájcban és Izraelben is gyártották. Számos háborúban részt vett, továbbfejlesztett változatai napjainkban is több légierőben szolgálatban állnak. A Francia Légierőben a Mirage F1 és a Mirage 2000 repülőgépekkel váltották le.
A Mirage V a repülőgép földi célok elleni támadásra kifejlesztett változata, melynek orrában nem volt rádiólokátor.
Története thumb|300px|A Sud Ouest SO 9000 Trident thumb|300px|A Leduc 0.22
1952-ben a Francia Légierő pályázatot írt ki könnyű vadászrepülőgép megtervezésére, mely 18 000 méteres magasságba 6 perc alatt emelkedik, maximális sebessége pedig eléri a hangsebesség 1,3-szorosát. A Dassault repülőgépgyár az akkor gyártásban lévő Mystère repülőgépének egy alaposan módosított változatával, az MD 550 Mystère Delta tervvel jelentkezett a pályázaton. A Mystère eredeti, hátranyilazott szárnyait 60 fokos nyilazási szögű deltaszárnyakra cserélték, a meghajtást két Amstrong–Siddeley MD30R Viper utánégetős gázturbinás sugárhajtómű szolgáltatta, egyenként 9,61 kN tolóerővel, amit egy folyékony hajtóanyagú SEPR gyorsítórakéta egészített ki, 14,7 kN tolóerővel. A repülőgép első felszállására 1955. június 25-én került sor, még utánégetők és gyorsítórakéta nélkül. Az első repüléseket követően csökkentették az eredetileg hatalmas függőleges vezérsík méretét, és beépítették a gyorsítórakétát, amellyel az egyébként 1,3 Mach maximális sebességű repülőgép elérte az 1,6 Mach sebességet. Ez a repülőgép a Mirage I nevet kapta.
A repülőgép bár az eredeti célkitűzéseket teljesítette és a versenyt a Leduc 0.22, Sud Ouest SO 9000 Trident és a SNCASO SE 212 Durandal előtt megnyerte, nem nyújtott megfelelő teljesítményt, fegyverzete összesen egy légiharc-rakétából állt volna, ezért a méreteinek növelése mellett döntöttek. A Mirage II két Turbomeca Gabizo sugárhajtóművel repült volna, de ezt a tervet még az építés kezdete előtt elvetették, az ambiciózusabb Mirage III változat javára, amely mintegy 30%-kal nagyobb tömegű repülőgép volt, hajtóműve pedig a második világháborús német BMW 003-on alapuló SNECMA ATAR volt, 43,2 kN tolóerővel. A törzs keresztmetszetének tervezésénél már figyelembe vették a területszabályt, a szárnyak vonalában a törzs úgy vékonyodott el, hogy a repülőgép légáramlásra merőleges keresztmetszetének területe egyenletesen változzon, ez a légellenállást csökkentette. A SEPR gyorsítórakéta továbbra is felszerelhető maradt.
A prototípus először 1956. november 17-én repült, és a hetedik repülésen elérte az 1,57 Mach sebességet. 1957 novemberére, gyorsítórakétával és változtatható keresztmetszetű levegő-beömlőnyílásokkal az 1,8 Machot. A tesztrepülések vezető berepülőpilótája Roland Glavany volt. A prototípus sikere már megrendeléshez vezetett, a légierő tíz darabot rendelt az áttervezett Mirage IIIA repülőgépből. A törzset majdnem két méterrel meghosszabbították, a szárny felületét megnövelték, a hajtómű az 58,9 kN-ra növelt tolóerejű SNECMA ATAR 09B volt. A repülőgépet Thomson–CSF Cyrano Ibis rádiólokátorral és fékernyővel szerelték fel. 1958 májusában repült először, és elérte a 2,2 Mach sebességet, így az első európai gép lett, amely gyorsabban repült a hangsebesség kétszeresénél, pár hónappal megelőzve az angol Lightning vadász P-1 és P-2 prototípusait, melyek Armstrong-Siddeley Sapphire hajtóművei nem rendelkeztek utánégetővel, a Rolls-Royce Avon utánégetőjével pedig gondok voltak. A megrendelt tíz előszériagépet 1959 decemberére szállították le.
thumb|200px|Svájci Mirage IIIS műszerfala
Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok A Mirage III teljes egészében fémből épült, egyhajtóműves, alsó deltaszárnyú repülőgép. A hajtómű félkör alakú, változtatható keresztmetszetű levegő-beömlő nyílása a törzs két oldalán, a pilótakabin mögött van. A bejutó levegő mennyiségét egy-egy, a levegőbeömlő-nyílásban lévő, kúp alakú test (ezeket „souris”-nak, „egér”-nek hívták) előre-hátra mozgatásával lehetett szabályozni. A törzs hátsó része alatt egy gyorsítórakéta számára alakítottak ki rögzítési lehetőséget és helyet, ehelyett később további tüzelőanyag-tartályt, a rakéta fúvócsöve helyére pedig eredetileg pótvezérsíkot, később fékhorgot szereltek fel. A szárnyak alján és tetején egy-egy, előrefelé nyíló féklap, a kilépőéleken elevonok vannak. Eredetileg összesen három fegyverfelfüggesztő csomópontot alakítottak ki, egyet a törzs alatt, valamint a félszárnyak alatt egyet-egyet, de hamarosan a szárnyak alá újabb egy-egy csomópontot szereltek. A nagyméretű, hátranyilazott függőleges vezérsíkon helyezték el az oldalkormányt. A repülőgép futóműve hárompontos, az orrfutót a törzsbe, hátrafelé, a főfutókat a szárnyba, befelé húzzák be. A pilóta a hátrafelé nyíló kabintető alatt, Martin–Baker Mk. 6 típusú katapultülésben ül.
Típusváltozatok Mirage IIIB thumb|300px|Az Ausztrál Királyi Légierő Mirage IIID repülőgépei A kétüléses gyakorlóváltozat prototípusa 1959 októberében repült először. A gépet René Bigand repülte be, aki később, a Mirage F-1 tesztrepülése során életét vesztette. A törzs orr-részét mintegy egy méterrel meghosszabbították, itt helyezték el a második pilóta kabinját. A rádiólokátornak már nem maradt hely. A törzs hátsó része alatti gyorsítórakétát ebbe a változatba nem építették be. A Francia Légierő összesen 63 Mirage IIIB repülőgépet rendelt. Mirage IIIB–1
A változat öt példányban legyártott előszériája. Mirage IIIB–2(RV)
A Mirage IV közepes bombázók pilótáinak kiképzésére használt változat, a légi utántöltést gyakorolták vele, a gép orrába a bombázókéhoz hasonlóan a légi utántöltő fogadócsonkját építették be. Összesen tíz ilyen gép épült.
Mirage IIIBE
A Mirage IIIE pilótáinak kiképzésére használt változat. Egyes berendezései és hajtóműve megegyeznek a Mirage IIIE repülőgépen alkalmazottakkal. A Francia Légierő összesen 20 darabot vásárolt.
Mirage IIIB–SV (Stabilitiè Variable) A Mirage 2000 számítógépes vezérlőrendszerének teszteléséhez a hetvenes évek közepére kialakított repülőgép.
Mirage IIIC Elfogóvadász, az első, nagy sorozatban gyártott változat, prototípusa 1960 októberében repült először. A legkorábban legyártott példányokon a szárnyak alatt csak egy-egy, később két-két fegyverfelfüggesztési csomópontja volt. Ebből a változatból a Francia Légierő 95 darabot rendelt, az első gépet 1961 júliusában gyártották le, és 1988-ig állt rendszerben.
Mirage IIID A Mirage IIIB-hez hasonlóan kétüléses gyakorlóváltozat. A repülőgépek elnevezésrendszere meglehetősen kaotikus volt, néha egymással megegyező kialakítású repülőgépeket értékesítettek eltérő névvel.
Mirage IIIE thumb|300px|Francia Mirage IIIE
Az eredeti elfogóvadász alapján létrehozott vadászbombázó-változat három prototípusa közül az első 1961. április 1-jén repült először. A Mirage IIIC törzsébe, a pilótakabin mögött, 300 mm hosszú részt toldottak, ez lehetőséget teremtett a kibővített elektronika mellett a megnövelt mennyiségű tüzelőanyag elhelyezésére. A rádiólokátort Cyrano II típusúra cserélték, ennek voltak levegő-föld üzemmódjai is. Besugárzásjelzőt is beépítettek. A hajtómű ATAR 09C lett.
Egyes példányokon a törzs aljába, a pilótakabin alá egy Marconi gyártmányú navigációs doppler-radart építettek be. A függőleges vezérsík tövét néhány repülőgépen előrefelé meghosszabbították, ide egy rövidhullámú rádióantannát szereltek, hasonlóan a korábbi Mirage IIIA és Mirage IIIC változatokhoz.
A Francia Légierő az első Mirage IIIE repülőgépét 1964 januárjában kapta, összesen 192 darabot vásárolt. Ebből a változatból az exportra kerülő példányokkal együtt összesen 523 darabot gyártottak, megvásárolta Argentína, Brazília, Dél-Afrika, Libanon, Pakisztán, Spanyolország és Venezuela légiereje is. Egy repülőgépet kísérletképpen átépítettek a Mirage F1 ATAR 09K–6 hajtóművére, Mirage IIIC–2 elnevezéssel.
Mirage IIIO thumb|300px|Az Ausztrál Királyi Légierő Mirage IIIO géppárja a TRIAD’84 hadgyakorlaton
Az Ausztrál Királyi Légierő számára gyártott változat, amelyet eredetileg a Rolls–Royce Avon 67 71,1 kN tolóerejű hajtóművel terveztek legyártani. 1960 novemberében választották az F–104 Starfighter helyett, elsősorban azért, mert jobban tolerálta a szélsőséges ausztrál időjárást, valamint földi célok ellen alkalmasabb volt. A gépbe beépítettek egy Sperry giroszkópos iránytűt, a SEPR rakéták helyett pedig tüzelőanyag-tartályt szereltek fel. A gépet helyben, két változatban gyártották, a Mirage IIIO(F) elfogóvadász, a Mirage IIIO(A) pedig a földi célok ellen optimalizált változat volt, ez utóbbi szárnyába a belépőélnél újabb tüzelőanyag-tartályt építettek be. A Marconi navigációs radart az elfogóvadász változatról lehagyták. 49 Mirage IIIO(F) és 51 Mirage IIIO(A) repülőgépet gyártottak, legtöbbjüket Ausztráliában. Néhány Mirage IIIO(A) a cserélhető orr-rész segítségével átalakítható volt felderítésre. 1967 és 1979 között az összes Mirage IIIO(F) repülőgépet átalakították a Mirage IIIO(A) változatnak megfelelően, és Mirage IIIO(FA) névre keresztelték őket.
Mirage IIIS thumb|300px|Svájci Mirage IIIS felszállása szilárd hajtóanyagú startrakéták segítségével. A levegőbeömlőnyílások felső részén látható (árnyékot vet) a kacsaszárny Svájcban 36 repülőgépet gyártottak Mirage IIIS néven, megerősített szárnnyal, futóművel és sárkánnyal. A repülőgépekbe nem a Cyrano II lokátort építették, hanem az amerikai, Hughes gyártmányú TARAN–18 berendezést, amely kompatibilis volt a Hughes AIM–4 Falcon légiharc-rakétájával. A kilencvenes években a Improved Swiss Mirage Aircraft (ISMA) program keretében a repülőgépek kacsaelőtétszárnyat és korszerűsített avionikát kaptak.
thumb|300px|Filmkazetták kivétele egy svájci Mirage IIIRS orr-részébe beépített kamerákból
Mirage IIIR A Mirage III bázisán több felderítő változatot is létrehoztak. A repülőgépek a Mirage IIIE sárkányát és a Mirage IIIC avionikáját örökölték, csak az orrukba a rádiólokátor helyett az OMERA kamerát építették. A repülőgépek megtartották a gépágyút, valamint a fegyverfelfüggesztő csomópontjaikat is. A Francia Légierő a két prototípuson kívül összesen 50 repülőgépet vásárolt, az első példányokat még a Mirage IIIE rendszeresítése előtt megkapták.Dassault Mirage III R / RJ – The Spyflight Website
Mirage IIIRS A Svájci Légierő számára legyártott 17 repülőgép típusjelzése, ezek később korszerűsítési programon estek át, és 2003-ig repültek velük.
Mirage IIIRD thumb|300px|Svájci Mirage IIIRS felderítő repülőgép, a Payerne-i légibázis múzeumában A Francia Légierő számára épült 20 repülőgép, a törzs orr-részében egy újabb panoráma-kamerát helyeztek el, és megkapták a Mirage IIIE lefelé néző terepkövető lokátorát is. Széles körben exportálták, Abu-Dzabi, Belgium, Dél-Korea, Egyiptom, Kolumbia, Líbia és Pakisztán fegyveres erőinél is szolgálatban állt. A belga gépek nagy részét helyben gyártották, és az exportált gépek nagy részét az angol Vinten kamerával szerelték fel. Izraelben állítólag helyben alkalmassá tettek néhány Mirage IIICJ-t felderítő feladatra az orr-rész átépítésével, majd vásároltak is két Mirage IIIRJ-t, de ezt az információt hivatalosan nem erősítették meg.
Mirage 5 thumb|300px|Francia Mirage 5F