Zákonyi Ferenc (eredeti neve: Gruber Ferenc; 1934-ig) (Romonya, 1909. augusztus 28. – Balatonfüred, 1991. május 29.) jogász, helytörténész, Balaton-kutató.

Életpályája 1911–1951 között Siófokon élt. Középiskoláját Pécsen végezte el. 1936-ban jogi diplomát szerzett Pécsen. 1937-ben államtudományból doktorált. 1937–1950 között segédjegyző, majd főjegyző volt Balatonszabadiban, Mezőkomáromban, Berhidán és Siófokon. 1946–1949 között Molnár István táncművésszel Balatoni Népfőiskola néven néprajzi irányú szabadiskolát szervezett. 1947-ben, Siófokon idegenforgalmi hivatalt segített létrehozni. 1951-ben Balatonfüredre költözött. 1951–1970 között a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője volt. 1970-ben nyugdíjba vonult.

Munkássága Siófokon nevelkedett, ott ismerte meg a Balaton és vidékének életét, vált a táj múltjának és művelődéstörténetének szenvedélyes kutatójává. Siófoki Füzetek címen kiadványsorozatot indított. Több tucat útikalauzt írt és szerkesztett. Várak és műemlékek helyreállítását, emléktáblák és szobrok elhelyezését kezdeményezte. Legjelentősebb munkája a Balatonfüred című monográfia volt.

A balatonarácsi református temetőben temették el.

Művei A Gyöngyösi csárda (Veszprém, 1956) A Balaton a magyar irodalomban (Veszprém, 1956) Veszprém megye a szabadságküzdelmekben (Veszprém, 1957) Balaton (Budapest, 1957) Tihany és környéke (Veszprém, 1958) A füredi Anna-bálok (Veszprém, 1959) Előadások a Balatonról és a Bakonyról (Veszprém, 1961) A vámosi csárda (Veszprém, 1967) Balatonfüred. Adalékok Balatonfüred történetéhez a kezdetektől 1945-ig (Veszprém, 1988)

Díjai, kitüntetései Icomos.hu a Közlekedési- és Postaügyi Miniszter Miniszteri elismerése (1966) a Magyar Műemlékvédelmért plakett (1973) Pro Natura emlékérem (1977) Szocialista Kultúráért (1981) Balatonfüred díszpolgára (1986) Siófok díszpolgára (1991)Siófok.hu Balaton díj (1993, posztumusz) Pro Turismo-díj

Emlékezete Balatonfüreden utcanév, a füredi Balatoni Panteonban, és Siófokon, a Szabadság téren tábla őrzi emlékét.

Jegyzetek

Források Veszprém megyei életrajzi lexikon Somogyi Értékek https://epa.oszk.hu/03000/03018/00102/pdf/EPA03018_honismeret_1992_02_101-115.pdf

További információk Antalffy Gyula: Zákonyi Ferenc helytörténeti műve. = Magyar Nemzet, 1989. máj. 15. Matyikó Sebestyén József: Varázslója a tájnak. A 80 esztendős Zákonyi Ferenc köszöntése. = Somogyi Néplap, 1989. aug. 26 Privát Ki Kicsoda. Szerkesztette: Szigeti Sándor. Budapest, Haas&Singer, 1992. Matyikó Sebestyén József: Zákonyi Ferenc a füredi Panteonban. = ÚH., 1993. 1. sz. Kanyar József: A Balaton védő ügyvédje. 85 éve született Zákonyi Ferenc. = ÚH., 1994. 6. sz. Karika Erzsébet: Zákonyi Ferenc. Bibliográfia. Veszprém, 1995. A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917-2000. Összeállította és szerkesztette: Marczell Ferenc. Budapest, Magyar Hidrológiai Társaság, 2000. Matyikó Sebestyén József: Dr. Zákonyi Ferenc a Balaton szolgálatában (2001) Tapolcai életrajzi lexikon 2. Gyűjtötte és összeállította: Kertész Károly. Tapolca, Tapolca Város Önkormányzata-Veszprém Megye Kultúrájáért Közalapítvány, 2003. (Tapolcai füzetek 23.)

Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar helytörténészek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Balatonfüred díszpolgárai