Ravyn Lenae amerikai énekesnő, dalszerző. Kereskedelmileg legsikeresebb dala, a „Love Me Not” a Billboard Hot 100-as listáján a 17. helyet érte el, és számos listán a top 50-be került.

Pályafutása

Ravyn Lenae Chicagóban államban született. Édesanyja Panamából származik. Anyai nagyapja egy doo-wop együttesben játszott ott. Apai nagyapja 30 évig volt a egy református gyülekezet lelkésze.

Ravyn Lenae zenei érdeklődésének és tehetségének fejlődését a templomi istentiszteleteken való részvételének tulajdonítja. A Chicago High School for the Arts-ba járt, ahol klasszikus zenét tanult. 2017. májusában, tizennyolcévesen végzett. Középiskolás éveiben kezdte saját dalok írását. Még másodéves középiskolásként 300 dollárt költött egy stúdiófelvételre, amelynek eredményeként megszületett első kislemeze, a „Greetings”. 2015-ben vokálozott Monte Booker „Baby” című dalában. Booker és Ravyn Lenae, valamint Smino (rapper) alkották a Zero Fatigue zenei kollektívát.

Ravyn Lenae első EP-je, a „Moon Shoes” eredetileg ingyenesen letölthető volt 2015-ben, de 2016-ban az Atlantic Records újra kiadta. 2017. márciusában kiadta második EP-jét, a „Midnight Moonlight”-ot. Harmadik EP-je a „Crush” volt, amelyen Steve Lacy volr a producer.

2022. február 1-jén kiadta a „Skin Tight” című dalt, (az első kislemezt debütáló albumáról, a Hypnosról, amelyen Steve Lacy, amerikai szaxofonos is közreműködött). Bejelentette 16 várost érintő turnéját, amely a washingtoni Seattle-ben található Neumosban kezdődött. Több koncerten vendégként lépett fel.

2024. májusában adta ki a „Love Me Not” és a „Love Is Blind” című kislemezeket.

Diszkográfia

Stúdióalbumok 2622: Hypnos 2024: Bird's Eye

EP-k Moon Shoes Midnight Moonlight Crush

Díjak

Jegyzetek

Források https://www.ravynlenae.com/ https://www.youtube.com/ravynlenae https://soundcloud.com/ravynlenaesounds https://www.allmusic.com/artist/ravyn-lenae-mn0003537540#biography Fordítás

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Chicagóiak Kategória:R&B-énekesek