A Merz-kormány 2025. május 6-án alakult német szövetségi kormány, amely a 2021-től hivatalban lévő Scholz-kormányt váltotta. A kancellár Friedrich Merz. A kormányt a CDU/CSU és az SPD alkotja.

Összetétele A kancellár mellett a kabinet 17 miniszterből áll, akik közül 16-nak saját tárcája van, egy pedig különleges ügyekért felelős miniszter (hogy a kancellária vezetője kabinetbeli rangot kapjon). A miniszterek száma így egy fővel nőtt a Scholz-kabinettel összehasonlítva. Újonnan létrehozták a Szövetségi Digitális és Állami Modernizációs Minisztériumot, amely a közlekedési minisztériumból, valamint a belügyminisztérium és a gazdasági minisztérium egyes tárcáiból vált ki. Az egyéb tárcák átalakításai között szerepel a klímaügyi tevékenységek visszaillesztése a környezetvédelmi minisztériumba; ezeket a távozó miniszter, Robert Habeck idején egyesítették a gazdasági ügyekkel. Az oktatásért való felelősséget összevonják a család-, időskorúak-, nők- és ifjúsági ügyek tárcájával, míg a megmaradt kutatási minisztériumot kiegészítik a technológia és az űrhajózás feladatkörökkel.

A szövetségi kormány az ország alaptörvényének 62. cikke szerint a szövetségi kancellárból és a szövetségi miniszterekből áll. Ezért a parlamenti államtitkárok (esetleg államtitkár megnevezéssel) szűkebb értelemben nem szavazati joggal rendelkező kormánytagok, de mégis részt vesznek a kabinetüléseken. A szövetségi miniszterek hivatalos rangsorát a kormányalakítás után határozták meg.

RangsorTisztségFényképMiniszterPártHivatal kezdete1150x150px Kancellárkeretnélküli|100x100pxFriedrich MerzCDU2025. május 6.2Kancellárhelyetteskeretnélküli|110x110pxLars KlingbeilSPD2025. május 6.150x150px Szövetségi gazdasági miniszter3150x150px Szövetségi belügyminiszterkeretnélküli|132x132pxAlexander DobrindtCSU2025. május 6.4150x150px Szövetségi külügyminiszterkeretnélküli|100x100pxJohann WadephulCDU2025. május 6.5150x150px Szövetségi honvédelmi miniszterkeretnélküli|100x100pxBoris PistoriusSPD2023. január 19. (megújítva 2025. május 6.-tól)6150x150px Szövetségi gazdasági és energiaügyi miniszterkeretnélküli|100x100pxKatherina ReicheCDU2025. május 6.7150x150px Szövetségi kutatási, technológiai és űrügyi miniszterkeretnélküli|100x100pxDorothee BärCSU2025. május 6.8150x150px Szövetségi igazságügyi és fogyasztóvédelmi miniszterkeretnélküli|100x100pxStefanie HubigSPD2025. május 6.9150x150px Szövetségi oktatási, családügyi és időskorúakért felelős miniszterkeretnélküli|100x100pxKarin PrienCDU2025. május 6.10150x150px Szövetségi munkaügyi és szociális miniszterkeretnélküli|100x100pxBärbel BasSPD2025. május 6.11120x120px Digitális átalakulásért és a kormányzásért felelős szövetségi miniszterkeretnélküli|100x100pxKarsten WildbergerFüggetlen (2025. május 9. előtt)2025. május 6.CDU (2025. május 9. után)12150x150px Szövetségi közlekedési miniszterkeretnélküli|100x100pxPatrick SchniederCDU2025. május 6.13150x150px Szövetségi környezetvédelmi, éghajlat-politikai, természetvédelmi és nukleáris biztonsági miniszterkeretnélküli|100x100pxCarsten SchneiderSPD2025. május 6.14150x150px Szövetségi egészségügyi miniszterkeretnélküli|100x100pxNina WarkenCDU2025. május 6.15120x120px Szövetségi mezőgazdasági, élelmiszer- és regionális identitásügyi miniszterkeretnélküli|100x100pxAlois RainerCSU2025. május 6.16150x150px Szövetségi gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszterkeretnélküli|100x100pxReem Alabali-RadovanSPD2025. május 6.17150x150px Szövetségi lakásügyi, városfejlesztési és építésügyi miniszterkeretnélküli|100x100pxVerena HubertzSPD2025. május 6.18Különleges ügyekért felelős szövetségi miniszterkeretnélküli|100x100pxThorsten FreiCDU2025. május 6.150x150px A Kancellária vezetője

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Németország szövetségi kormányai