A McLaren M19 egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett és versenyeztetett, először az 1971-es Formula–1 világbajnokság során, majd 1972-ben és 1973 első versenyein is. Az autókat 1971-ben Denny Hulme, Peter Gethin és Jackie Oliver vezették, 1972-ben Hulme mellett Peter Revson, Jody Scheckter és Brian Redman, 1973-ban pedig Redman kivételével az 1972-es pilóták. 1971-ben pár versenyen a Penske-White Racing is versenyeztette, pilótái Mark Donohue és David Hobbs voltak.
Áttekintés Miközben Gordon Coppuck feladata az volt, hogy tervezze meg a McLaren M16 nevű, az Indianapolis 500-on versenyeztetni tervezett autót, az új Formula–1-es kasztni megtervezése Ralph Bellamyra maradt. Az eredmény egy jellegzetes, "aligátor" becenévre hallgató jármű lett, amely külsejét hosszúkás kivitele mellett a pilótafülke két oldala mentén elhelyezett egy-egy, 67 literes üzemanyagtank után kapta (összesen három üzemanyagtankkal rendelkezett). A felfüggesztésekbe coilover lengéscsillapítók kerültek, amely egy himbához kapcsolva állította annak a keménységét. Ezt a felfüggesztést az M19C altípusban egy hagyományosabbra cserélték. A meghajtásért a jól bevált Ford-Cosworth DFV motorok feleltek.
Versenyben Először az 1971-es dél-afrikai nagydíjon debütált, ekkor még csak Denny Hulme vezette. Peter Gethin részére a második kasztni csak a holland nagydíjra készült el, de ő csak négy futamon ülhetett az autóba, ezután átigazolt a BRM csapathoz. Ausztriától Jackie Oliver vette át a helyét. Hulme Kanadában megfutotta a verseny leggyorsabb körét, de megbízhatósági gondok miatt kiemelkedő eredményeket nem tudtak szállítani, a McLaren pedig konstruktőri hatodik lett.
1972-ben a csapat főszponzota a Yardley lett, és ez megváltoztatta a festést is. Az autók tiszta fehérek lettek, egyedül az oldaldobozokon maradt meg a McLaren hagyományos papajaszíne. AZ idénynyitó argentin futamon Hulme rögtön második lett, majd Dél-Afrikában győzni is tudott. Ezen a versenyen csapattársa, Peter Revson is dobogóra állhatott. Monacóban debütált a módosított, M19C altípus, egyelőre csak Hulme kezei közt, majd Ausztriától már mindkét pilótával. Revson Kanadában pole pozíciót szerzett, amely a McLaren csapat első pole-ja volt. A javuló megbízhatóság az eredményeken is meglátszott, a csapat konstruktőri harmadik lett. Az Egyesült Államokban a McLaren három autót indított, a harmadikat a leendő világbajnok Jody Scheckter vezethette.
Az 1973-as év első három versenyén is ezt használták. Hulme már Dél-Afrikában az új, M23-as modellt vezethette, Revson és Scheckter azonban még ezt, és Revson egy második helyet szerzett vele.
Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták123456789101112131415PontokHelyezés1971Bruce McLaren Motor RacingFord-Cosworth DFVRSAESPMONNEDFRAGBRGERAUTITACANUSA106.65412KIKIKIKI4KINR9KIKI9Penske-White Racing3NI101972Yardley Team McLarenARGRSAESPMONBELFRAGBRGERAUTITACANUSA473.21KI15375KI2333KI35733421859591973ARGBRARSAESPBELMONSWEFRAGBRNEDGERAUTITACANUSA58*3.538KI29 * 36 pontot a McLaren M23-assal szereztek
Jegyzetek
További információk
A McLaren hivatalos honlapja
Kategória:1971-es Formula–1-es autók Kategória:1972-es Formula–1-es autók Kategória:1973-as Formula–1-es autók Kategória:McLaren F1