Az Antikrisztus (eredeti cím: Antichrist, a promóciós anyagokban: ANTICHRIS♀) egy 2009-es művészhorrorfilm, amelyet Lars von Trier írt és rendezett. A film főszereplői Willem Dafoe és Charlotte Gainsbourg, akik egy házaspárt alakítanak, akiknek kisfiuk véletlenül meghal, majd gyászukban egy erdei kunyhóba vonulnak vissza, ahol a férfi furcsa látomásoknak lesz tanúja, a nő pedig egyre erőszakosabb szexuális viselkedést és szadomazochizmust tanúsít. A történet prológusra, négy fejezetre és epilógusra oszlik.
A filmet 2006-ban írták, amikor von Trier súlyos klinikai depresszió miatt kórházban volt, és nagyban befolyásolta őt saját depresszióval és szorongással való küzdelme. A forgatás elsősorban Németországban zajlott 2008 késő nyarán, és dán produkció volt, amelyet francia, német, lengyel és svéd cégek koprodukáltak.
A 2009-es cannes-i filmfesztiválon, ahol Gainsbourg elnyerte a legjobb színésznő díját, az Antikrisztus azonnal ellentmondásos visszhangot váltott ki; a kritikusok általában dicsérték művészi kivitelezését, de tartalmi érdemeit illetően erősen megosztottak voltak. A film további díjai között szerepel a Bodil-díj a legjobb dán filmnek, a Robert-díj a legjobb dán filmnek, a Nordikus Tanács filmdíja a legjobb nordikus filmnek és az Európai Filmdíj a legjobb operatőri munkáért. A film a szovjet filmrendező Andrej Tarkovszkijnak van dedikálva.
Az Antikrisztus von Trier nem hivatalosan Depressziós trilógiának nevezett filmjének első része. Ezt követte 2011-ben a Melankólia, majd 2013-ban a Ninfomániás.
Cselekmény Egy névtelen pár szeretkezik a seattle-i lakásukban, miközben felügyelet nélkül hagyott kisfiuk, Nic, felmászik a hálószoba ablakára, és kiesik onnan, meghalva. Az anya összeomlik a temetésen, és a következő hónapot kórházban tölti, atipikus gyászban szenvedve. Az apa, aki terapeuta, szkeptikus a felesége által kapott pszichiátriai kezeléssel kapcsolatban, és magára vállalja, hogy személyesen pszichoterápiával kezeli őt. Az anya elárulja, hogy a második legnagyobb félelme a természet, ami arra készteti az apát, hogy expozíciós terápiát próbáljon ki. Elindulnak az erdőben lévő eldugott kunyhójukba, az Edenbe, ahol az anya a előző nyáron Nic-kel töltötte az idejét, miközben egy nőgyilkosságot bíráló disszertációt írt. A túra során az apa találkozik egy szarvasnősténnyel, aki nem fél tőle, és akinek egy halott szarvasborjú lóg ki a hasából.
A pszichoterápiás üléseken a nő egyre inkább gyászba borul és mániákussá válik, gyakran erőszakos szeretkezést követel. A környék egyre félelmetesebbé válik a férfi számára; makk hullik a fémtetőre, reggelente a kezét kullancsok borítják, amelyek a véréből táplálkoztak, és találkozik egy önmagát kibelező vörös rókával, amely azt mondja neki, hogy „a káosz uralkodik”. A sötét padláson a férfi megtalálja a nő szakdolgozatát, amelyben erőszakos boszorkányüldözésekről szóló leírások és egy album található, amelyben a nő írása egyre hevesebbé és olvashatatlanabbá válik. A nő elárulja, hogy írás közben arra a meggyőződésre jutott, hogy minden nő alapvetően gonosz. A férfi ezért megdorgálja, és egy őrült pillanatban heves szeretkezést folytatnak egy baljóslatú, elhalt fa tövében, ahol a testek összefonódnak a szabadon álló gyökerek között. A férfi gyanítja, hogy a nő legnagyobb rejtett félelme a Sátán.
Miután megnézte Nic boncolási jegyzőkönyvét és a nő által az Edenben készült fényképeket, a férfi rájön, hogy a nő szisztematikusan rosszul húzta Nic cipőit, ami lábdeformitáshoz vezetett. A nő megtámadja őt a fészerben, azzal vádolja, hogy el akarja hagyni, szeretkezést kezdeményez vele, majd egy nagy fadarabbal lecsapja a férfi merev péniszére, ami miatt az eszméletét veszti. Ezután maszturbálja, amíg vér nem jön ki belőle. Lyukat fúr a lábába, egy nehéz köszörűkövet csavaroz a sebbe, és a használt csavarkulcsot a kunyhó alá dobja. A férfi egyedül ébred fel; mivel nem tudja meglazítani a csavart, elrejtőzik egy mély rókalyukban a holt fa tövében. A lyukban élve eltemetett varjú hangját követve a nő megtalálja és megtámadja, majd részben eltemeti.
Leszáll az éjszaka. A nő, akit most már bűntudat gyötör, kiássa a férfit, de nem emlékszik, hol van a csavarkulcs. Segít neki visszajutni a kunyhóba, ahol azt mondja neki, hogy csak „amikor a három koldus megérkezik”, halhat meg. A nő elmeséli, hogy Nic halálának éjszakáján látta, ahogy a férfi felmászik az ablakra, és szándékosan hagyta, hogy lezuhanjon, ezzel is megmutatva gonosz természetét. A kunyhóban levágja a csiklóját. Ezután a két embert meglátogatja a varjú (a kétségbeesés szimbóluma), a szarvas (a gyász szimbóluma) és a róka (a fájdalom szimbóluma), akiket a Három Koldusnak neveznek. Jégeső kezdődik, és korábban kiderült, hogy a boszorkánysággal vádolt nőknek volt erejük jégesőt idézni. Amikor Nic megtalálja a csavarkulcsot a kunyhó padlódeszkái alatt, a nő ollóval támad rá, de Nicnek sikerül kicsavaroznia a köszörűkövet. Végül szabadon, megfojtja a nőt, majd máglyát épít, és meggyújtja, hogy elhamvassza a testét.
A férfi sántikálva kijön a kunyhóból, és vadbogyókat eszik, miközben a három koldus nézi, akik most már áttetszőek és ragyognak. Ragyogó fényben a férfi eléri a domb tetejét, és ámulva nézi, ahogy több száz nő – régimódi ruhákban és elmosódott arcokkal – közeledik felé, majd elhalad mellette, és tovább halad az erdő mélyébe.
Szereplők
Willem Dafoe névtelen házas férfiként, akit „A férfi”-ként jelölnek. Dafoe adta a hangját a „Káosz uralkodik” mondatot kimondó rókának is. Charlotte Gainsbourg, mint a férjhez ment névtelen nő, akit a stáblistán „A nő” néven tüntetnek fel.
Storm Acheche Sahlstrøm Nic szerepében, a pár kisfiaként, aki a film elején meghal.
Elemzés
Természet és vallás A filmtudós Magdalena Zolkos az Antikrisztust „eredet-történetként” értelmezi, elsődleges okként a névtelen szereplőket és a helyszínt – egy Éden nevű erdőt – említve. Zolkos értelmezése egybeesik Joanne Bourke tudóséval, aki a filmet Ábrahám eredetének „kérdésként megfogalmazott” újrafeldolgozásának tartja. A pár belépése az erdőbe és megérkezése Edenbe „elindítja a filmben az eredetmítoszok újrajátszását”. A nő férjének tett kijelentése – miszerint a természet „Sátán temploma” – „a természet, a démoni erő és a gyermek halála közötti hármas kapcsolatra” utal. Zolkos ezt a kapcsolatot három „különálló, pszichés eseményből” állónak jellemzi: „az erdő rejtélyes és fenyegető környezete; a vallási nőgyűlölet történetéről szóló olvasmányai; és egy baleset, amikor egy évvel a gyermek halála előtt elveszíti őt az erdőben”.
Zolkos a filmet „a szülői veszteségről, valamint az azt követő gyászról és kétségbeesésről szóló történetként” is jellemzi.
Depresszió és mentális betegségek Bár a film Zolkos értelmezése szerint több témát is összefon, ő úgy véli, hogy a film alapvetően „nagyon személyes és feltáró film, amelyben olyan kifejezések és képek fonódnak össze, amelyek dokumentálják von Trier súlyos pszichiátriai rendellenességével való küzdelmét, és amelyben nagy szerepet játszanak a kognitív viselkedés- és expozíciós terápia, a sámánizmus és a jungi pszichoanalízis terén szerzett tapasztalatai”. Von Trier maga úgy kommentálta a film készítésének élményét, hogy az „szórakoztató” módja volt saját depressziójának feldolgozásának. Von Trier a filmet „Depressziós trilógiájának” első részének tekinti, amelyet a Melankólia (2011) és az A nimfomániás (2013) követ.
Amy Simmons tudós megjegyzi, hogy a film esztétikai elemei „túllépnek a kategóriákon, és mint ilyen, munkája nem redukálható egyetlen üzenetre sem”. A filmet „valóban radikális és rendíthetetlen beszámolónak az emberi kapcsolatokról” tartja. Robert Sinnerbrink a filmet (a Melankólia és az A nimfomániás mellett) úgy értelmezi, hogy az az emberi reakciókat vizsgálja a pszichológiai traumára. Kifejti: „Mindhárom esetben van egy központi női főszereplő, akinek melankolikus reakciói a központi traumára megnyitnak egy szubjektív, de egyben esztétikai-kifejező térséget... Az Antikrisztusban ez nyilvánvaló a nő intenzív szorongásában és depressziós visszahúzódásában, amelyet a neoromantikus táj és a természetfeletti elemekkel teli erdő fejez ki, ahová ő és partnere visszavonultak.”
Gyártás
Fejlesztés Von Trier 2006-ban kezdte el írni az Antikrisztus forgatókönyvét, miközben depresszió miatt kórházban volt. Von Trier horrorfilmként képzelte el a filmet, mert úgy érezte, hogy ez lehetővé teszi „sok nagyon-nagyon furcsa kép” megjelenítését. Nem sokkal korábban több kortárs japán horrorfilmet is megnézett, például az Ringet és a Dark Watert, amelyekből ihletet merített. Egy másik alapötlet egy dokumentumfilmből származott, amelyet von Trier az európai őserdőkről látott. A dokumentumfilmben az erdőket nagy fájdalom és szenvedés helyszínének ábrázolták, ahol a különböző fajok megpróbálták megölni és megenni egymást. Von Triert lenyűgözte a kontraszt a romantikus és békés helyként ábrázolt természet és ez a kép között. Von Trier így fogalmazott: „Ugyanakkor, amikor a kandalló fölé vagy máshová akasztjuk a falra, az a tiszta poklot jelképezi.” Visszatekintve azt mondta, hogy már nem biztos abban, hogy az Antikrisztus valóban horrorfilmnek minősíthető-e, mert „nem olyan borzalmas... nem igyekeztünk annyira sokkolni, és talán ezért nem horrorfilm. Inkább inspirációként tekintettem [a horror műfajra], és ebből született ez a furcsa történet.”
A cím volt az első dolog, amit a filmhez írtak. Az Antikrisztus eredetileg 2005-ben került volna gyártásra, de a film producere, Peter Aalbæk Jensen véletlenül elárulta a film tervezett üzenetét: hogy a Földet nem Isten, hanem Sátán teremtette. Von Trier dühös lett, és úgy döntött, hogy elhalasztja a forgatást, hogy átírhassa a forgatókönyvet.
2007-ben von Trier bejelentette, hogy depresszióban szenved, és hogy lehetséges, hogy soha többé nem fog tudni filmet rendezni. „Feltételezem, hogy az Antikrisztus lesz a következő filmem. De jelenleg még nem tudom” – nyilatkozta a dán Politiken újságnak. A korai casting során a Koppenhágába érkezett angol színészeket haza kellett küldeni, míg von Trier sírt, mert rossz állapota miatt nem tudott velük találkozni.
A forgatókönyv depresszió utáni változata bizonyos mértékben von Trier gyakorlásaként íródott, hogy megnézze, elég jól felépült-e ahhoz, hogy újra dolgozni tudjon. Von Trier utalásokat tett August Strindbergre és az 1890-es évekbeli Inferno-krízisére is, összehasonlítva azt a saját, nehéz lelki körülmények között írt művével: „Az Antikrisztus volt az én Inferno-krízisem?” A stáblistán több neves személy is szerepel, akik segítették von Triert az írásban. A dán írók és rendezők, Per Fly és Nikolaj Arcel forgatókönyv-tanácsadók, Anders Thomas Jensen pedig történet-felügyelőként szerepelnek. Szerepelnek még a stáblistán olyan kutatók is, akik olyan területekkel foglalkoznak, mint a „nőgyűlölet”, a „szorongás”, a „horrorfilmek” és a „teológia”. Von Trier maga katolikus hitre tért, és nagyon érdekli a keresztény szimbolika és teológia.
A produkciót von Trier koppenhágai székhelyű cége, a Zentropa vezette. A koprodukcióban részt vett a svéd Film i Väst, az olasz Lucky Red, valamint a francia Liberator Productions, Slot Machine és Arte France. A Dán Filmintézet 1,5 millió dollárral, a német Filmstiftung Nordrhein-Westfalen pedig 1,3 millió dollárral járult hozzá a finanszírozáshoz. A teljes költségvetés körülbelül 5 millió dollár volt.
Előkészítés