Batkuša

Batkuša (), település Bosznia-Hercegovinában, Šamac községben, a Szerb Köztársaság északi régiójában.

Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északi részén, Dobojtól légvonalban 46, közúton 78 km-re északkeletre, községközpontjától légvonalban 11, közúton 15 km-re délkeletre, a Szávamenti-síkságon, a Száva jobb oldali mellékvize, a Tolisa mentén, 88-89 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Tuzla 426-1-1

Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb907645Bosnyák11Horvát24Jugoszláv140Egyéb13Összesen924652

Története Batkuša falu neve valószínűleg illír és szláv helynévkincsből ered. Vladimir Ćorović történész szerint olyan helynevek, mint a Batovo, Batotići, Batuša és Batići, a Bat névhez kapcsolódnak, amely az illír törzsek körében gyakori volt. A szlávok 6. és 7. századi érkezése után számos illír helynév alkalmazkodott a szláv nyelvhez, de megtartotta alapvető gyökereit. Ezért lehetséges, hogy a Batkuša név a Bato személynévből származik, a "-kuša" képző hozzáadásával, amely az adott nevű személyhez kapcsolódó helyet jelölhet. Bár nincsenek közvetlen írott források, amelyek a Batkuša falu etimológiáját magyaráznák, az illír Bato név és a szláv nyelvi hatások kombinációja elfogadható magyarázatot ad a helynév eredetére.

Batkuša jelentős szerepet játszott az 1858-as posavinai törökellenes felkelésben (más néven Trebava vagy Protina felkelés). A lázadás a szerb parasztok fegyveres ellenállása volt az oszmán uralom ellen, amelyet a nehéz gazdasági körülmények, többek között a bégek által kivetett adók és kuluk váltottak ki. A lázadás vezetőjének, az orašjei Stevan Avramović atyának egyik kulcsfontosságú társa Marko Simić batkušai pap volt, aki a környező falvakból származó papokkal együtt szervezte a felkelést. Részt vett a lázadás előkészítésére szolgáló gyűléseken Stojčević pap házában, ahol úgy döntöttek, hogy 1858 őszén, a terepi előkészítés befejezése után megindítják a lázadást. A felkelés tervezett megkezdése előtt Mahmud bég fegyverrejtekhelyet talált Batkušában, és átadta a gradačaci hatóságoknak, ami arra késztette a lázadókat, hogy már 1858 szeptember végén, a tervezettnél korábban indítsák meg a felkelést.

Az egyik leghevesebb csatát 1858. szeptember 29-én vívták Žabarban, Lipnik egyik falucskájában. Eleinte a lázadó sereg volt fölényben, de aztán a törökök erősítést kaptak, amely a csata menetét a törökök javára fordította. A török sereget kezdetben Tuzlić bég vezette, akit Lazar Đukić brvniki lövész ölt meg. A lőszer hiánya miatt a lázadóknak két irányban kellett visszavonulniuk: Obudovac és Orašje felé. A feldühödött törökök követték a lázadókat, felégették az útba eső szerb falvakat, melytől Batkuša, Slatina és Obudovac lakói szenvedtek a legjobban. Ekkor égették fel Obudovacban az alacsony ortodox fatemplomot minden felszerelésével és szent könyveivel együtt. A lázadók bátran harcoltak, de végül az oszmán hadsereg, amelyben helyi muszlim önkéntesek is voltak, legyőzte őket. Batkuša különösen sokat szenvedett, sok lakost megöltek, házakat égettek le, és sok vagyont zsákmányoltak. Mindezen események után nagy éhínség következett, amely tovább sújtotta a lakosságot. A számos nehézség és kihívás ellenére Batuša és a környező falvak lakóinak azonban egy idő után sikerült talpra állniuk. Kitartásuknak, egységüknek és Krisztusba vetett hitüknek köszönhetően otthonaikban maradtak, és továbbra is őseik földjén éltek.

A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az Orašjei járáshoz és obudovac községhez tartozó településnek, 51 háztartása és 363 ortodox lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 93. o. 1910-ben a Bosanski Šamac-i járáshoz tartozó településen 84 háztartást és 584 ortodox lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 90. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1921-ben a Bosanski Šamas-i járáshoz tartozó településnek 663 lakosa volt, közülük 662 ortodox szerb és 1 római katolikus volt.Popisa stanovnistva u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca 1921. godine – izdanje Državne Statistike u Beograd u, Sarajevo, 1924. 226. o. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. 1939-ben a közigazgatás átszervezésével a Hrvatska banovina (Horvát Bánság) része lett.

A második világháborúban Jugoszlávia megszállása után a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település Šamac község részeként a Szerb Köztársaság területéhez került.

Nevezetességei Szent Petka tiszteletére szentelt ortodox temploma. A templom mérete 17x6,7 méter. A templom építése 2000-ben kezdődött a bijeljinai Ljubiša Škrbić tervei alapján. Az alapokat 2000-ben Vasilije, Zvornik-Tuzla püspöke szentelte fel. Az építkezés befejezése után a templomot 2007-ben ugyanaz a püspök szentelte fel. A tölgyfa ikonosztázt a belgrádi Laza Lazarević készítette. Az ikonosztázon lévő ikonokat a belgrádi Žika Petrović festette.

Jegyzetek

Fordítás

Források Nikša Nezirović: Šamac község monográfiája, Šamac, 2011.

További információk Šamac község hivatalos oldala

Kategória:A Doboji régió települései