A de Ros báró az angol főrend legrégebbi és ma is élő címe. A megnevezés néha Ros báró, Roos báró, Hamlake Ros bárója és ezek szabad kombinációja, napjainkra a hétköznapi nyelvben de Ros, hivatalosan a Hamlake de Ros bárója a véglegesedett írásmód. Amikor férfi birtokolja a címet, őt tekintik Anglia első bárójának. Azonban amikor nő birtokolja a címet, a következő legmagasabb rangú férfi báró a premier bárónak, első bárónak számít. Amikor Georgiana Maxwell, aki a legutóbbi női birtokosa volt a címnek, volt a bárónő, akkor Mowbray bárója volt az első báró. Az első báróság mára kiüresedett, leginkább hagyományőrző pozíció.
1264. december 24-én I. Eduárd király nevében Simon de Montfort behívta Robert de Ros-t az angol parlamentbe, hogy a második bárói háború idején megpróbálja megerősíteni a király helyzetét. A Baron de Ros báróság hivatalosan, dokumentáltan 1288. február 6-án jött létre. A Lordok Háza 1806-ban elismerte az 1264-es parlamentbe hívással történt alapítást, így a de Ros bárói cím lett a legrégebben létrehozott élő bárói cím.
A cím öröklési rendje A báróságot nemcsak férfiak örökölhetik – ez jellemző a parlamentbe hívással létrejött címekre –, ellentétben a legtöbb brit címmel, amely uralkodói oklevéllel jött létre. A báróság nőkre csak akkor szállhat, ha nincs férfi örökös. Az öröklési jog szerint a nővérek egyenlő jogot élveznek az öröklésre, nincs külön öröklési jog az idősebb nővér számára, mint ahogy az idősebb fiú esetében van. Így előfordulhat, hogy két vagy több nővér (és haláluk után az ő örököseik) egyaránt érvényes igényt támasztanak a címre, ilyen esetben a cím alvó állapotba (abeyance) kerül. A szüneteltetés akkor ér véget, amikor már csak egyetlen örökös marad a többi örökös halála után, vagy amikor az uralkodó az egyik örökös kérésére „előhívja“ a címet. A báróságot összesen hatszor birtokolta nő, ahogy a Willoughby báróságot, e két báróság ebben rekorder.
A cím rövid története A címet a család birtokolta egészen a tizedik báró 1508-ban bekövetkezett haláláig – bár 1464-ben az uralkodó elkobozta, de 1485-ben helyreállította a címet. A tizedik báró halálával a cím alvó állapotba került, amíg pár évvel később, 1512-ben George Manner ki nem kérte. Utána fia, örökölte a báróságot, akit később Rutland grófjává tettek. A báróság és a grófság egyesült egészen a harmadik gróf, Edward Manners haláláig. Ekkor a báróságot egyetlen lánya, Elizabeth Cecil öröklte. Elizabeth egyetlen fia, William Cecil halála után a cím visszakerült a Manners családhoz, Rutland 6. grófja örökölte.
A hatodik gróf halála után, a báróság és a grófság ismét szétvált, mivel a báróságot a gróf lánya, Katherine örökölte, aki férjhez ment George Villiershez, Buckingham 1. hercegéhez. Fiuk, George mind a báróságot, mind a hercegséget örökölte, de halála után a hercegség kihalt, és a báróság alvó állapotba került.
A báróság több mint egy évszázadon keresztül maradt alvó állapotban, amíg Charlotte Boyle-Walsingham – aki később feleségül ment Henry FitzGeraldhoz, a Leinster 4. hercege fiához – 1790-ben kérvényt nyújtott be III. György királynak, kérve a cím kiadását saját részére. A király az ügyet a Lordok Házába utalta, amely azt javasolta, hogy a báróság maradjon szüneteltetés alatt. Azonban 1806-ban a miniszterelnöke javaslatára a nőnek ítélte a címet. Ekkor Charlotte és örökösei férje neve – FitzGerald – a nevet is felvették családnévként.
A cím ismét alvó állapotba került a halálát követően 1939-ben. 1943-ban ismét előhívták a címet legidősebb lányának, Una Mary Ross javára, akinek 1956-ban bekövetkezett halálával ismét alvó állapotba került a cím. Két évvel később a báróság javaslatára az uralkodó Una Ross unokája, Georgiana Maxwell számára előhívta a címet. A címet unokája, a birtokolja, 1983-ban örökölte édesanyjától. A címnek van férfi örököse (2025).
A család székhelye az Észak-írországi Down megyében fekvő strangford-i Old Court.
A de Ros családból származó de Ros bárók A család az angol középkor egyik jelentős bárói családja volt, amelynek tagjai katonai szolgálatukkal és előnyös házasságaikkal emelkedtek fel. A család a nagy birtokokat halmozott fel, többek között a Belvoir kastélyt is, amelyet házassági kapcsolatok révén szereztek meg. A bárók több királyi hadjáratban részt vettek, így a százéves háború legfontosabb csatáiban is, és tagjaik közül többen magas tisztségeket viseltek. A család azonban a Rózsák háborújában a Lancaster-ház híveként súlyos veszteségeket szenvedett, birtokaikat elveszítették, és a végére befolyásuk megszűnt.
Robert de Ros 260px|bélyegkép|A Belvoir kastély Lincolnshire-ben. Eredetileg egy normann vár állt a Framland járás magaslatán, ahonnan belátható volt a szomszédos Winnibriggs járás területe is, mindkettőt uralta. A vár a Hódító Vilmossal érkezett Robert földjén épült. Őt 1086-os Domesday Book is említ, majd örököse, William d’Aubigny birtokolta. Később William unokájának, Isabelnek a kezébe került, aki 1234 körül Robert de Roshoz ment feleségül. Belvoir királyi uradalom volt egészen addig, míg 1257-ben Robert meg nem kapta. 1267-ben engedélyt adtak neki a vár megerődítésére. Amikor a férfiága 1508-ban kihalt, az uradalom és a vár George Mannersre, szállt, aki az utolsó báró unokaöccseként, anyja révén örökölte a birtokot és a báróságot. Az ő fia 1525-ben Rutland grófja lett 130px|bélyegkép|A Wark vár halmán álló nagy főtorony ma már romhalmaz, a bozót alatt alig kivehetők az egykori falak vonalai. A vár a elején épült bélyegkép|130px|A de Ros címerpajzs. Vörös mezőben három ezüst vízhordó tarisznya A Yorkshire-i Helmsley-ben 1225 körül született Robert de Ros. Nagyapja egyike volt a Magna Carta betartásának biztosítására kijelölt huszonöt bárónak. Anyai nagyanyja, Skóciai IzabellaAz 1195 körül született Skóciai Izabella I. Vilmos skót király és Ermengarde lánya volt, a Dunkeld-ház tagja. Férje Roger Bigod, Norfolk 4. grófja volt. I. Vilmos skót király (William the Lion) törvénytelen leánya volt, így Robert de Ros a skót király törvénytelen oldalági unokája volt. 1257. július 3-án III. Henrik királytól engedélyt kapott szabad vadászatra Belvoir uradalomban.A Belvoir uradalom Leicestershire, Nottinghamshire és Lincolnshire megyékben található a Belvoir-völgyben. A normann-francia név „gyönyörű kilátás”-t jelent. Az uradalom központja a Belvoir kastély, amely jelenleg Rutland herceg tulajdona. 1258-ban Skóciában szolgált, ahol III. Sándor skót királyt kiszabadította lázadó alattvalói kezéből, majd Chesterben részt vett a Llywelyn ap GruffyddLlywelyn ap Gruffydd, más néven Llywelyn utolsó (Llywelyn the Last), 1258-tól haláláig Wales hercege volt, és a középkori Wales utolsó független uralkodója. Hatalmát megerősítette a walesi fejedelemség nagy részén, de folyamatos konfliktusban állt az angol királyi hatalommal. 1282-ben egy angolok elleni hadjárat során esett el, halálával Wales végleg az angol korona fennhatósága alá került. elleni védekezésben. 1261-ben Belvoir-ban heti vásár és évi háromnapos búcsú jogát kapta meg. 1264-ben a lázadó bárók oldalán harcolt a lewesi csatábanA lewes-i csata a második bárók háborújának egyik döntő ütközete volt, amelyre 1264. május 14-én került sor Sussexben. Ez volt Simon de Montfort, Leicester legnagyobb katonai sikere, amelynek eredményeként Anglia koronázatlan királyává vált. III. Henrik csapatai Lewes vára és Szent Pongrác apátsága biztonságát elhagyva támadták meg a bárói sereget. Eduárd herceg kezdetben sikerrel járt lovassági rohamával, de üldözőbe vette az ellenséget, ezzel védtelenül hagyta Henrik király csapatait. A király gyalogos támadást indított Offham Hill felé, ám vereséget szenvedett. A királyi seregek visszamenekültek a várba és az apátságba, Henrik pedig kénytelen volt aláírni a Mise egyezményt, amely hatalmának nagy részét de Montfort kezébe adta., ahol legyőzték , majd a királyt és a trónörököst fogságba ejtették. Ugyanebben az évben a király nevében Simon a parlamentbe hívta. Bár ez a meghívás ma már nem számít valódi báróság-alapításnak, de a Lordok Háza 1806-ban elismerte az 1264-es parlamentbe hívással történt alapítást. Robert felesége Isabel d’Aubigny volt, a belvoir-i d’Aubigny család tagja, amely nem az Arundel grófját adó ághoz tartozott. Egyedüli örökösként a Belvoir uradalmat hozta a házasságba, így az a de Ros család birtokába került. Robert de Ros 1285-ben halt meg, és a Kirkham zárdában temették el.
William de Ros, de Ros 1. bárója William de Ros (1255–1316) 1291-ben sikertelenül pályázott a skót trónra dédnagyanyja, I. Vilmos skót király törvénytelen leánya, Isabel révén. A báróságot 1299. február 6-án nyerte el, amikor meghívást kapott a parlamentbe. Részt vett a gascogne-i és a skót háborúkban, Pár évvel azután, hogy feljelentette harmad-unokatestvérét – Robert de Ros-t, Werke 1. báróját – mert Wark/Werke kastélyát a skótoknak akarta átadni, 1301-ben megkapta a kastélyt. (Az első Werke bárónak két lánya volt, így a cím kihalt. Címer mintája megegyezett a de Ros bárói címerrel: arany mezőben három fekete víztartó zsák.) 1307-ben Northumberland társ-kormányzója, 1308-ban az angol korona megbízásából Skócia megszállt területeinek egyik parancsnoka, valamint a nyugati határvidék kormányzója.A warden a középkori Angliában és Skóciában olyan királyi tisztségviselő volt, akit egy meghatározott határvidék vagy stratégiai fontosságú terület katonai és közigazgatási felügyeletére neveztek ki. Feladata a terület védelme, az ellenséges betörések megelőzése, a helyi erődítmények fenntartása és a hadsereg mozgósítása volt. Az angolok a skót határvidéken a warden tisztséget hagyományosan három fő részre osztották: Warden of the East March – a keleti határszakasz parancsnoka Warden of the Middle March – a középső határszakasz parancsnoka Warden of the West March – a nyugati határszakasz parancsnoka Bizonyos időszakokban a kinevezés lehetett joint warden (társ- vagy közös kormányzó), amikor két vagy több nemes együtt látta el ugyanazon terület felügyeletét. Házassága Maud de Vaux-szal, John de Vaux leányával és vagyon egyik örökösével, a norfolki Penteney és Blakeney, valamint a lincolnshire-i Frestun priorátusokA priorátus olyan szerzetesi intézmény, amelyet egy prior vagy prioress vezet, és amely rendszerint egy nagyobb rendi központ, például egy apátság alárendeltségében működik. Lehet önálló (conventual priory), ahol a közösség teljes jogú szerzetesi életet él, vagy függő (dependent priory), amely adminisztratív és gazdasági téren egy anyaapátságnak van alárendelve. A priorátus birtokai, jövedelmei és patrónusi jogai gyakran világi nemesek kezébe kerültek adományozás vagy öröklés révén. patronátusát hozta a családnak. 1316. május 12. és augusztus 16. között hunyt el, és a Kirkham apátságban temették el.
William de Ros, de Ros 2. bárója