Beszterce (románul Bistrița, németül Bistritz, korábban Nösen) város Romániában, Erdélyben. Egykor Beszterce-Naszód vármegye, ma Beszterce-Naszód megye székhelye.

Fekvése Kolozsvártól 110 km-re északkeletre, a Beszterce folyó partján fekszik.

Nevének eredete Nevét a rajta átfolyó folyóról kapta, és ez a szláv bîstro szótőből ered, jelentése gyors. Ebből a szótőből ered a Bistrica név, ami gyorsfolyású folyócskát jelent az -ica kicsinyítőképző miatt.

Története Pleisztocén kori emberi és állati leletekről nem tudunk eddig, de a közeli Nagy-Budakon a homokkőben falevelek és más növények lenyomatai őrződtek meg. A kora neolitikumban a Körös kultúra emberei lakták, a késő neolitikum/kora rézkor idején talán az Iclod csoport emberei népesítették be területét. A késő rézkor/kora bronzkor idején a Coțofeni kultúra emberei laktak itt, akiket a középső- és késő bronzkori Wietenberg-kultúra emberei, majd a késő bronzkori Noua kultúra emberei követtek. 2014 késő őszén Beszterce eredeti helyén, az észak felé található erdős dombon, a Vásár dombján egy fémdetektoros arany-ezüst ötvözetből-elektrumból-készített, a Wietenberg-kultúrához tartozó csészét lelt, ez Erdély legkorábbi fémcsészéje és egyúttal a Wietenberg-kultúra művészien díszített és egyetlen ebből az ötvözetből készített csészéje. Az égetéses és csontvázas temetőjükben egy a Napot jelképező spirálisokkal díszített, égetett emberi csontokat és hamut tartalmazó urna töredékeit lelték meg. A Noua kultúrát a kora vaskori Gáva kultúra emberei követték, majd kelták, dákok és rómaiak települése lett. Valószínűleg a dákok verték a város határában pár éve lelt, a római köztársaság ezüstpénzeit ügyetlen módon utánzó ezüstpénzeket. A római adminisztráció és katonaság 271-275 közt a római Daciaból történt kivonulása után a germán nyelvű gótok, őket követően pedig a szintén germán nyelvű gepidák telepedtek meg Beszterce területén, ez utóbbiak temetőjéből szép drágafém és bronz ékszerek kerültek elő. E gepidák valószínűleg lassan beolvadtak az Erdélybe betelepülő szlávokba, akik Beszterce területén is megtelepedtek. A szlávokat őseink követték a terület lakóiként, Besenyőbe, amelyik ma Beszterce egyik negyede, az 1068-as kerlési avagy cserhalmi csata után török nyelvű besenyőket telepített a magyar király.

Nem tisztázott, hogy a szászok bányászok, akik Nösen néven alapítottak várost, mikor települtek ide; Thomas Nägler a 12–13. századra teszi. Kulcsár Péter a 12. század közepe utánra teszi Beszterce szászok általi betelepítését.

Először 1241-ben említik a várost-ekkor és 1284-ben a török nyelvű tatárok felégették a várost.

Beszterce Károly Róbert alatt fejlődött leginkább. 1330-tól szabad királyi város. 1452-ben 25 helységgel együtt leválasztották Doboka vármegyéről, és önálló grófság lett. 1453-ban a városban Hunyadi János várat épített-ez ma a volt Magnolia cukrászda és a hozzá kapcsolódó posta, meg egyéb épületek-üzletek helyén volt. 1458-ban Szilágyi Mihály az ellene fellázadt várost felégette. 1464-ben Mátyás megszüntette a Besztercei grófságot. Ekkor a humanista műveltség egyik központja volt, itt nyomtatták ki Bonfini több munkáját is. 1465-ben a várat a város lebontotta, és a várost erősítette meg falakkal és 10 bástyával. A lebontott vár helyén vagy tőle pár tíz méterrel északra az 1990-es években egy lakos kertjéből 12, III. Zsigmond lengyel király által veretett ezüstpénz került elő, ezek két magángyűjteményben és a besztercei múzeumban találhatók, közöletlenek. 1530-ban Péter moldvai vajda eredménytelenül ostromolta Beszterce városát.

1596-ban a városnak már gimnáziuma volt. 1602-ben Basta seregei vették be, 1603-ban Székely Mózes ostromolta. 1661-ben elfoglalta a török, de a század végén felszabadult. 1705-ben Rákóczi vezére Pekry Lőrinc dúlta fel. 1717-ben a tatárok rabolták ki.

1848. december 31-én Bem serege kiszorította a városból a császári sereget. 1849. február 21-én itt verte szét Urban ezredes seregét. Június 25-én az oroszok rohammal bevették, de 26-án Bem visszafoglalta. Falait 1856-ban kezdték bontani, ma már csak a Bognár-torony és falmaradványok állnak.

1910-ben 5835 német (44%), 4470 román (33,77%), 2824 magyar (21,33%) volt. 2002-ben román (90,59%), 5204 magyar (6,40%), 1958 cigány (2,40%) és 484 egyéb (0,59%) volt.

Látnivalók thumb|right|160px|Az evangélikus templom Főterén áll az 1563-ban épített impozáns gótikus szász evangélikus templom, 76 m-es tornya a legmagasabb templomtorony volt Erdélyben. A templomot a századok során barokk és reneszánsz elemekkel egészítették ki. Kőből faragott szószéke 16. századi. 16.-17. századi keleti szőnyegeit szász kereskedők adományozták.2008. június 11-én, 17 órakor, gyújtogatás eredményeként meggyulladt a templom tornya és fedélszékének egy része. Az elharapózó tüzet csak három óra leforgása után sikerült megfékezni a tűzoltóknak. A város központjában álló épület 150 év után másodszor vált a tűz prédájává, a károk megközelítették az egymillió eurót.http://itthon.transindex.ro/?hir=18278 transindex.ro A gyújtogatást három, 13 és 15 év közti cigány gyerek követte el, akik eredetileg rezet és ólmot lopni törtek be a templomba.

A 15. századi lábasházak-más néven Búzasor-gótikus árkádsorai alatt folyt a középkorban a kereskedelem, a város a Moldvába vezető Borgói-hágó közelsége miatt jelentős kereskedelmet folytatott. Az evangélikus parókia homlokzatán látható Szent Miklós püspök, a templom védőszentjének szobra. A parókia udvarán lévő, egyre inkább leromló épületek gótikus stílusban épültek, festmények is voltak itt, amelyek a savasság hatása miatt leperegtek. A parókia bejáratától mintegy 20 m-re nyugatra Tatár Árpád régész 2012. augusztus 6-án egy reneszánsz ajtó- vagy ablakkeret felső részét találta meg, amit egyszerűen kivettek valahonnan és kitettek a járdára. A Búzasor keleti végénél nyíló és észak felé tartó kis utca bal oldalán, az utolsó ház küszöbének bal oldalán egy középkori templom oszlopának kerek talapzata került elő 2015 tavaszán a vezetékfektetési munkálatok alkalmával. Ott maradt kb. 20 cm-re beépítve a ház alapjába és leaszfaltozva. A gótikus stílusú domonkos kolostor még álló épületrésze ma öregotthon. Más részeit és templomát évszázadokkal ezelőtt lebontották. Az apácák által lakott épületek egy része még áll, más részeket lebontottak a régebbi időkben. Tatár Árpád régész az épület keleti, befalazott bejárata előtt egy faragott követ talált 2015 áprilisa elején, a vezetékfektetési munkálatok alkalmával, ezt valamikor lépcsőnek tették ide. Gótikus és reneszánsz kövek a város régi központjának számos házába megtalálhatók beépítve, főleg a szűk átjáróutcák befalazott és most már pár év óta levakolt bejárataiban, ablakaiban. Több kapualj a barokk időkből származó kapubejárattal rendelkezik. A kultúrotthon restaurálásakor, az előtte álló téren egy bástya romjait találták meg, körvonalait a felszínen kövekből rakták ki. Az ezüstműves háza reneszánsz stílusban épült és a Búzasor utcáján található, ettől keletre. Kőműves János háza a sétálóutcán látható, a város főterén és az 1400-as évek gótikus stílusában épült, később átalakították. A Magyar utcán található Oroszlános ház egy szász hentesmester lakása volt, ma múzeum-, kiállítótér-, turisztikai információs központ- és emléktárgyak vásárlóhelyeként ismert. Beszterce Mátyás kori címere, amin Dalmácia, Csehország és a Corvinok címere láthatók, a régi postával szemben levő saroképület emeletének tornácán található, másodlagosan beépítve. A római-katolikus templom az 1700-as években épült, tőle pár háznyira keletre, az egyik ház homlokzatán Szűzanya és Jézus szobor látható. A város régi központjában hat épületen figyelhető meg magyar és német nyelvű vastábla, amelyeken az Adriai-tenger szintjéhez mérten irta egykor a magassági szintet. Mára sajnos csak kettőn maradt meg a magasság jelzése, a többiről letörték. A ferences templom 1270 körüli, gótikus stílusu, 15. századi falfestményei vannak. A templom később a görögkatolikusoké, majd az ortodoxoké lett. A városi múzeumban színvonalas történeti, etnográfiai, geológiai és biológiai kiállítás látható.

Híres emberek Itt született 1485 körül Kretschmer Lőrinc erdélyi szász származású magyar pap, politikus, 1513-tól székesfehérvári prépost, I. Ferdinánd magyar király gyermekeinek nevelője. Itt született 1785-ben Teleki Ferenc költő, az MTA tiszteleti tagja Itt született Gottlieb Budacker (1825–1867) Itt született 1869. március 26-án Gustav Kisch, vagy Gustav Oswald Kisch (Beszterce, 1869 március 26 – Kolozsvár, 1938. június 1.) – nyelvész, germanista és protestáns teológus, természettudós, a német nyelv és irodalom professzora Kolozsváron. Itt született 1892-ben Haynal Imre orvos, a magyar belgyógyászat jeles alakja. Itt született 1898-ban Weiss Soma orvos. Itt született 1898 november 17-én Orendy Norbert csendőrezredes. Itt született 1910. március 16-án Földes Ferenc filozófus. Itt született 1910. november 16-án Szilvássy Margit opera-énekesnő. Itt született 1928. május 20-án Kiss-Bitay Éva romániai magyar pedagógus, biológus, biológiai szakíró. Itt született 1975. november 14-én Szabó Gabriella nemzetközi hírű, román állampolgárságú, magyar nevű, de magát románnak valló atléta.

Sport Beszterce labdarúgócsapata az 1922-ben alapított ACF Gloria Bistrița, amely jelenleg a Liga V-ben játszik.

Testvérvárosok

Besançon – Franciaország

1997-ben kezdeményezett testvérvárosi kapcsolat. Az egyezmény 1997. május 27-én lett aláírva.

Zielona Góra – Lengyelország

A kapcsolat 1996-ban vette kezdetét az ECOS – OVERTURE program keretén belül, amiben Beszterce partnerei voltak: Montreuil – Franciaország, Cottbus – Németország és Zielona Góra – Lengyelország. Az egyezmény 2001-ben lett aláírva.

Columbus – Amerikai Egyesült Államok

Az együttműködési kapcsolat 1998 októberében kezdődött. Az egyezmény 2003-ban lett aláírva.

Herzogenrath – Németország

A baráti és együttműködési kapcsolat kezdete Herzogenrath lakóival és képviselőivel az 1990-es év elejére datálható. Az egyezmény 2005. július 16-án lett aláírva.

L’Aquila – Olaszország

A baráti és együttműködési kapcsolat kezdete L’Aquila lakóival és képviselőivel a 2001-es év elejére datálható. Az egyezmény 2006. július 15-én lett aláírva.

Képek a városból

Látképek az evangélikus templom tornyából

Demográfiai Adatok

1850-ben 5214 lakosából 3704 német (71%), 1207 román (23,1%), 176 roma (3,4%), 90 magyar (1,7%) és 37 (0,7%) egyéb nemzetiségű volt. Az 1910-es népszámlálás szerint a városnak 13 236 lakosa volt, amelyek közül 5835 német (44%), 4470 román (33,77%) és 2824 magyar (21,33%) volt.

A 2021-es népszámláláskor a város lakossága 78 877 fő volt. A 2011-es népszámlálás szerint Beszterce városának 75 076 lakosa volt., ezzel Románia 30. legnagyobb városa, a következő etnikai összetétellel:

Románok : 64 214 (91,09%) Magyarok : 4109 (5,82%) Romák : 1644 (2,33%) Németek ( erdélyi szászok ): 304 (0,43%) Egyéb : 0,16%

A második világháború előtt jelentős zsidó közösség élt a városban. 1891-ben a 9100 lakosból 718 (8%) volt zsidó; 1930-ban pedig 2198 (16%). 1941-ben 2358 (14%) volt a számuk. 1947-ben 1300 zsidó telepedett le . Ebbe a szomszédos falvak korábbi lakói és a náci koncentrációs táborokból felszabadultak is beletartoztak. A folyamatos diszkrimináció és a kedvezőtlen politikai viszonyok miatt a zsidó lakosság folyamatosan csökkent az Izraelbe, az Egyesült Államokba és Kanadába irányuló kivándorlás következtében. 2002-re már csak körülbelül 15 zsidó élt a városban. Jegyzetek

További információk Beszterce város honlapja Besztercei műemlékek a Romániai magyar lexikonban

Kategória:Magyarország elcsatolt megyeszékhelyei Kategória:Beszterce-Naszód megye települései Kategória:Beszterce-Naszód vármegye települései Kategória:A hét erdélyi szász város