Tűű Lászlóné dr. Csikesz Stefánia (Kispest, 1930. augusztus 20. – Budapest, 2013. május 21.) statisztikus.
Élete Csikesz Stefánia néven született. Csikesz Béla járásbíró és Korpáczy Margit lánya volt.
Életpályája Tanulmányok
A gimnázium első négy osztályát a Patrona Hungariae Leánygimnáziumban végezte el, majd 1945 és 1947 között a kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban tanult. 1948-ban érettségizett az I. kerületi Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban. 1948-tól a PPTE Jogi Karának hallgatója volt, két évig a nappali, két évig az esti tagozaton. Itt Varga Istvántól tanulta a statisztikát, szakdolgozatát pedig Theiss Edéhez írta. 1957-ben avatták jogi doktorrá. Szakmai ismereteinek bővítésére 1951-ben iparstatisztikai, 1954-ben felsőfokú statisztikai oklevelet szerzett. 1954-ben mérlegképes könyvelői, 1962-ben okleveles könyvvizsgáló vizsgát tett. 1958-ban német, 1966-ban orosz, 1972-ben angol nyelvből szerzett nyelvvizsgát.
Munkahely
1950 és 1985 között a KSH iparstatisztikai főosztályán dolgozott. 1963-tól 1985-ig ennek általános, utóbb módszertani és elemzési osztályát vezette. Ezt követően tíz évig nyugdíjas szakértőként főként módszertani feladatokat látott el.
Sport, hobbi
Zene, irodalom, utazás, mind az érdeklődési körébe tartozott. Aktívan sportolt, túrázott, kiváló asztaliteniszező volt; 1959-től huszonhat évig tevékeny tagja volt a Statisztika Petőfi Sport Club vezetőségének. Rendszeresen beszámolt ennek tevékenységéről a Statisztikai Szemle hasábjain. A klub 1932-től 1982-ig végzett tevékenységét bemutató emlékkönyv főszerkesztője volt.
Statisztikusi munkája Már egyetemi hallgatóként elköteleződött a statisztika iránt, mindvégig egyetlen munkahelyen, a Központi Statisztikai Hivatalban elhivatottan dolgozott, kutatott. Nem volt párttag, így csak szakmai kiválóságának köszönhette, hogy egyáltalán a középvezetői szintig eljuthatott. Minden dokumentációt, forrásanyagot megőrzött, így azok nem egyszer segítették az Ipari főosztály fejlesztési munkáit, de önmaga is a történeti információk kimeríthetetlen és igen megbízható tárháza volt. Minden az általa vezetett osztályon készült anyagot gondosan átnézett, ami minden munkatársnak nagy biztonságot adott. Alapos elméleti szakember volt, itthon és külföldön ismerték és elismerték, a nemzetközi statisztikai életben is tekintélyt vívott ki magának.
Szakmai munkássága az ipari termelőszervezetek statisztikai célú felmérésére és elemzésére összpontosult. Eleinte az iparvállalatok szolgáltatta adatokat ellenőrizte, elemezte. Vallotta, hogy a mélyreható statisztikai elemzéshez ismerni kell az adatsorok módszertani hátterét, és fordítva, a követelményeknek megfelelő módszertannak figyelembe kell venni az elemzések adatigényét, eredményeit. Az elemzés olyan próba, ami feltárja a módszertan gyengeségeit. (Tűű 1953, 1956, 1991) Nemsokára irányította a vállalatok statisztikai adatszolgáltatásának szakmai hátterét, felügyelte az ipari termelői és az anyagárindexek számításának módszertanát. (Tűű 1958, 1970) Vezetésével állították össze a termékcsoportok tartalmi meghatározásait; az 1960-as évek második felében ő felelt az ITJ statisztikai nómenklatúra összeállításáért. (Drechsler-Tűű 1972)
1971-gyel kezdődően irányító szerepe volt a KSH iparstatisztikai adatbázisa, az I-STAR és a kapcsolódó nómenklatúrák számítógépes hátterének kialakításában és rendszeres karbantartásában. (Tűű et al. 1974)1979-től 1987-ig a magyar hivatalos statisztika képviseletében közreműködött a nemzetközi tevékenységi (ISIC, NACE) és termékosztályozások (CPC, CPA, PRODCOM) kidolgozásában az ENSZ Statisztikai Hivatala és az Eurostat közös munkacsoportjának tagjaként. Az 1990-es években közreműködött a hazai ágazati rendszer, a TEÁOR átdolgozásában az EU egységes osztályozásának megfelelően, és irányította az ipari termékosztályozás harmonizálását a PRODCOM követelményei szerint. Tanulmányaiban foglalkozott többek között az ipari termelői árak, keresetek és foglalkoztatottság alakulásával. Az ipari termelés koncentrációjának méréséről 1978-ban megjelentetett munkája a téma addigi legrészletesebb hazai módszertani és bibliográfiai összefoglalója volt. Négy könyvet írt, részt vett a KSH tájékoztatóinak és módszertani kiadványsorozatainak szerkesztésében. Közel százkilencven cikke, ebből több mint százharminc szakirodalmi ismertetője jelent meg a Statisztikai Szemlében. A Gazdaság és Statisztika című folyóirat állandó szerzői közé tartozott.
Tudományos közéleti tevékenysége
Újjáalakulásától tagja volt a Magyar Statisztikai Társaságnak (MST). Gyakran volt meghívott előadó a Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya, az MST, az MTA Statisztikai Bizottsága és a KSH rendezvényein, konferenciáin.
Rendszeresen részt vett és előadott nemzetközi statisztikai tanácskozásokon, korábban az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága és a KGST, utóbb az Eurostat ülésein. 1993-ban az ISI (International Statistical Institut) tagjává választották. Az ISI konferenciáin két alkalommal, Pekingben és Helsinkiben tartott előadást.
Főbb művei Statisztikai Szemle
Közgazdasági Szemle
Könyvek
Díjai Szocialista Munkáért Érdemérem (1953) Kiváló Dolgozó jelvény (1963, 1973) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1967, 1981) Április Negyedike Érdemrend (1984) tanácsosi cím (1977) Fényes Elek-emlékérem (1988)
Jegyzetek
Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Kispestiek Kategória:Magyar statisztikusok