Sáhr-e Szúkhte (perzsa nyelven: شهر سوخته) régészeti lelőhely Afganisztán és Pakisztán határának közelében Szisztán és Beludzsisztán tartományban, Iránban. Félúton helyezkedik el Zábol és Záhedán városai között az ókori Turánban. A hely egy sós sztyeppében található - a folyó partján, a galériás erdőnél. Sor-i-Szokthát 2014 júniusában felvették az UNESCO világörökség helyszínei közé.
Fekvése Sáhr-e Szúkhte (jelentése: Leégett Város, perzsául: شهر سوخته) egy nagy kiterjedésű, bronzkori régészeti lelőhely Irán délkeleti részén, Szísztán és Beludzsisztán tartományban, a Hirmand folyó mentén. Sajjadi et al. (2003), p. 21. A település a régió egyik legfontosabb vízforrása mellett helyezkedik el. Salvatori & Tosi (2005), p. 282. Stratégiai elhelyezkedése révén kulcsszerepet játszott Mezopotámia, az Iráni-fennsík, valamint az Indus-völgy közötti kapcsolatokban. Ascalone & Vecchio (2023), p. 2.{ "type": "FeatureCollection", "features": [
"type": "Feature", "properties": {}, "geometry": { "type": "Point", "coordinates": [ 60.069812, 29.827937 ]
] }
Leírása A lelőhely teljes területe eléri a 151 hektárt, ezáltal az egyik legnagyobb ismert bronzkori település a régióban. Sajjadi et al. (2003), p. 21-23. Az i. e. 3. évezred első felében Sáhr-e Szúkhte jelentős urbanizáción ment keresztül, és ekkorra elérte legnagyobb, mintegy 80 hektáros kiterjedését. bélyegkép|Sáhr-e szúkhte, 2016. A település szerkezete öt fő területre tagolódhatott: lakónegyed, központi negyed, kézműves negyed, monumentális épületek központja és a temető.
Története Sáhr-e Szúkhte mellett 1969-ben olasz régészek ásták ki az i. e. 3. évezredből való romvárost, mely a maga idejében Ázsia egyik nagyvárosa, jelentős kultúrközpontja lehetett.
A feltárt várost több mint 300 hektárnyi területűnek tartják, és környezetében további 40 várost is azonosítottak a műholdas felvételek alapján.
A város négy építési periódusra oszlik, és összesen három alkalommal égett le:
I. időszak: i. e. 3200-2800-ig, 10-20 ha-on II. időszak: i. e. 2800-2500-ig, 45 ha III. időszak: i. e. 2500-2300-ig 100 ha IV. időszak: i. e. 2300-2100-ig.
Az I. időszak csak mélyfúrásokból ismeretes. Sáhr-e Szúkhte abban az időben kapcsolatban volt Elámmal (egy proto-elámita ékírásos táblát találtak) dél Türkmenisztánban). A II. időszakban, a településen különböző nagyban végzett kézműves munka nyomait, mint például gyöngyök gyártása féldrágakövekből, valamint kosárfonást, szövést és gyapjú feldolgozást lehetett kimutatni. A III. Szakasz a település erőteljes bővülését és a társadalmi megkülönböztetés bizonyítékát mutatja. Importál terámia, többek között Mundigakból (Afganisztán) és a Quetta völgyből Pakisztánban. Pusztulása után i. e. 2100 körül település nagyrészt elhagyott.
Régészeti feltárások A lelőhelyet először Stein Aurél fedezte fel a 20. század elején, majd 1967 és 1978 között Maurizio Tosi vezetésével olasz expedíció kezdett nagyszabású feltárásokat.
A régészeti leletek közül kiemelkednek:
Több mint 25 000-40000 sír a város délnyugati temetőjében Síremlékek: kerámiák, edények, rézből/bronzból készült pecsétek Ritka lelet: proto-elámi írásos agyagtáblaAscalone & Vecchio (2023), p. 19.
Kulturális kapcsolatok Sáhr-e Szúkhte és Mundígák közötti tárgyi és motívumbeli párhuzamok alapján a régészeti irodalom a két várost ugyanazon magaskultúrához sorolja, amelyet a helmandi/ hirmandi civilizáció néven említenek. Vö. pl. Salvatori & Tosi (2005), p. 48–52; Ascalone & Vecchio (2023), p. 134–136.
A feltárt tárgyak alapján a település szoros kulturális kapcsolatban állt az alábbi régiókkal: Ascalone & Vecchio (2023), p. 7.
Jegyzetek
Források Salvatori, S. & Tosi, M. (2005). Shahr-i Sokhta Revised Sequence. In: Iranica Antiqua, 40, pp. 281–295. Ascalone, E. & Vecchio, P. (2023). Shahr-i Sokhta: New Revised Sequence. In: Iranica Antiqua, 58, pp. 1–9. Sajjadi, S.M.S. et al. (2003). Excavations at Shahr-i Sokhta: First Preliminary Report on the Graveyard, 1997–2000. In: Iran, 41, pp. 21–97.