Augusto Roa Bastos paraguayi regényíró és novellista. Tizenévesként harcolt a Paraguay és Bolívia közötti Gran Chacó-i háborúban,A Chaco-háború (spanyolul: Guerra del Chaco, guarani nyelven: Cháko Ñorairõ) 1932 és 1935 között zajlott. Bolívia és Paraguay között zajlott a Gran Chaco régió (spanyolul Chaco Boreal) északi részének ellenőrzéséért, amelyről azt hitték, hogy gazdag kőolajban. később újságíróként, forgatókönyvíróként és professzorként dolgozott. Legismertebb regénye a Yo el Supremo ("Én, a legfőbb"), valamint az 1989-es Miguel de Cervantes-díj, a spanyol irodalom legrangosabb díjának elnyerése. A Yo el Supremo José Gaspar Rodríguez de Francia, Paraguay különc diktátorának belső gondolatait tárja fel, aki vasököllel uralkodott 1814-től 1840-ben bekövetkezett haláláig.José Gaspar Rodríguez de Francia y Velasco (1766. január 6. – 1840. szeptember 20.), más néven Doctor Francia, vagy a korabeli paraguayiak számára Karai Guasu (guarani nyelven: "Nagy Úr"), jogász, politikus, államférfi és Paraguay első diktátora (1814–1840), miután 1811-ben függetlenedett a Río de la Plata spanyol alkirályságától. Hivatalos címe Provincias del Río de la Plata ("Paraguay legfőbb és örökös diktátora") volt, de a közkedvelt El Supremo ("A legfőbb") néven ismerték.
Roa Bastos életét és írásait a diktatórikus katonai rezsimekkel szerzett tapasztalatok jellemezték. 1947-ben Argentínába kényszerült száműzetésbe, majd 1976-ban Buenos Airesből Franciaországba menekült hasonló politikai körülmények miatt. Roa Bastos munkásságának nagy részét száműzetésben írta, de ez nem akadályozta meg abban, hogy munkáiban hevesen foglalkozzon Paraguay társadalmi és történelmi kérdéseivel. Spanyolul írt, amelyet időnként erősen kiegészítettek a guaraní szavak (a fő paraguayi őshonos nyelv), Roa Bastos paraguayi mítoszokat és szimbólumokat épített be egy barokk stílusba, amelyet mágikus realizmusként ismerünk. A Latin-amerikai irodalmi boom mozgalom késői érkezőjének tartják. Roa Bastos kánonjában megtalálhatók a Hijo de hombre (1960; Embernek fia) és az El fiscal (1993; "Az ügyész") című regények, valamint számos más regény, novella, vers és forgatókönyv.
Életrajza Fiatalkora (1917–1932) Roa Bastos 1917. június 13-án született Asunciónban. Gyermekkorát Iturbe-ban, a Guairá régió egyik tartományi városában töltötte, ahol apja adminisztrátor volt egy cukorültetvényen. Itt, mintegy 200 kilométerre délre a paraguayi fővárostól, Asuncióntól tanult meg spanyolul és guarani nyelven, Paraguay őslakosainak nyelvén egyaránt beszélni. Tízéves korában Asunciónba küldték iskolába, ahol nagybátyjánál, Hermenegildo Roánál, Asunción liberális püspökénél lakott.
Nagybátyja kiterjedt személyes könyvtárának köszönhetően a fiatal Roa Bastos először ismerkedhetett meg a barokk és reneszánsz klasszikus spanyol irodalmi hagyományaival, melyeket az 1930-as és 1940-es években korai költészetében is utánozott. Ezenkívül nagybátyja a klasszikus irodalom misztikus aspektusaira helyezett hangsúlya mély hatást gyakorolt Roa Bastos későbbi írásaira. A guaraní társadalmi szokásokkal és nyelvvel kapcsolatos tapasztalatai, valamint az Asunciónban kapott hagyományos spanyol oktatás kulturális és nyelvi kettősséget teremtettek, amely írásainak nagy részében megnyilvánult. Vidéki neveltetése miatt Roa Bastos Paraguay őslakos és paraszt népeinek kizsákmányolása és elnyomása áldozatává lett, ami később írásaiban is hangsúlyos témává vált.
Háború és írás (1932–1947) 1932-ben kitört a területi chaco-háború Paraguay és Bolívia között, és 1935-ig tartott. Valamikor, talán még 1934-ben, Roa Bastos belépett a paraguayi hadseregbe orvosi kisegítőként. A háború mély hatással volt a későbbi íróra, aki ezt mondta: „amikor elindultam abba a háborúba, a csaták tüzében való megtisztulásról álmodtam.” Dicsőség helyett „megcsonkított testeket” és „pusztítást” talált, ami miatt megkérdőjelezte, „miért mészárolják egymást két testvérország, mint Bolívia és Paraguay”, és ennek következtében Roa Bastos pacifistává vált.
Közvetlenül a háború után banktisztviselőként, később újságíróként dolgozott. Ez idő alatt színdarabokat és verseket kezdett írni. 1941-ben elnyerte az Ateneo Paraguayo-díjat a Fulgencia Miranda című művéért, bár a könyv soha nem jelent meg. Az 1940-es évek elején jelentős időt töltött Észak-Paraguay yerba mate ültetvényein, amely tapasztalatokra később támaszkodott első megjelent regényében, a Hijo de hombre-ban (1960; Embernek fia). 1942-ben kinevezték az asuncióni El País című napilap szerkesztőségi titkárává.
1944-ben a British Council kilenc hónapos londoni újságírói ösztöndíjat ítélt oda Roa Bastosnak. Ez idő alatt sokat utazott Nagy-Britanniában, Franciaországban és Afrikában, és első kézből látta a második világháború pusztítását. Az El País haditudósítójaként dolgozott, nevezetesen interjút készített Charles de Gaulle tábornokkal, miután utóbbi 1945-ben visszatért Párizsba. Roa Bastos a BBC és a francia tájékoztatási minisztérium meghívására latin-amerikai műsorokat is sugárzott.
Életének ebben az eseménydús időszakában Roa Bastos továbbra is írt, és paraguay avant garde költőjének tartották. 1942-ben klasszikus spanyol stílusú verseskötetet adott ki El Ruiseñor De La Aurora ("A hajnali csalogány") címmel, amely műtől később elállt. Az 1940-es években sikerrel játszott darabjai is voltak, bár soha nem jelentek meg. Az 1940-es évek végi termékeny költészetéből csak az "El naranjal ardiente" (1960; "Az égő narancsliget") jelent meg.
Száműzetés Argentínában (1947–1976) Az 1947-es paraguayi polgárháború alatt Roa Bastos kénytelen volt Buenos Airesbe, Argentínába menekülni, mert felszólalt Higinio Moríñigo elnök ellen. Körülbelül paraguayi honfitársa távozott ugyanebben az időben Argentínába. Roa Bastos egészen az 1976-os katonai diktatúra megalakulása előttig Argentínában maradt, és csak 1989-ben tért vissza véglegesen Paraguayba. Nehéznek találta a száműzetést, de Buenos Airesben töltött időszaka termékeny időszak volt. Roa Bastos a következőket mondta száműzetéséről: Nem panaszkodhatom... A száműzetés az erőszak és az emberi lét lebecsülése elleni undor mellett az ember egyetemességének érzését is előhozta belőlem. A száműzetés olyan perspektívákat adott, amelyekből kiindulva megismerhettem saját hazámat mások szemszögéből, és amelyekből kiindulva megélhettem a nyomorúságának hatalmasságát.
1953-ban jelent meg és került nemzetközi forgalomba a 17 novellát tartalmazó gyűjtemény, az El trueno entre las hojas (1953; "Mennydörgés a falevelek között"), de Roa Bastos csak az 1960-as Hijo de hombre című regény megjelenésével aratott jelentős kritikai és közönségsikert. A regény Paraguay elnyomó történelmét meséli el Dr. José Gaspar de Francia 19. század eleji uralkodásától az 1930-as évekbeli Chaco-háborúig. Többszörös narratív perspektívái, valamint történelmi és politikai témái előrevetítik leghíresebb művét, a több mint egy évtizeddel később írt Yo el Supremo-t. Roa Bastos díjnyertes filmadaptációt készített a Hijo de hombre-ból a megjelenés évében.
Roa Bastos forgatókönyvíróként is elismertté vált a Shunko (1960) című film forgatókönyvével, amelyet Lautaro Murúa rendezett, és egy vidéki iskolai tanár emlékiratai alapján írt. 1961-ben ismét együttműködött Murúával az Alias Gardelito (1961) című filmben, amely a városi piti bűnözők életét ábrázolta, és a nuevo cine mozgalom egyik jelentős független filmjévé vált. 1974-ben Roa Bastos kiadta nagy hatású remekművét, a Yo el Supremo-t, amely hét év munkájának eredménye. Amikor azonban Jorge Rafael Videla katonai diktatúrája 1976-ban hatalomra került, a könyvet betiltották Argentínában, és Roa Bastos ismét száműzetésbe kényszerült, ezúttal a franciaországi Toulouse-ba.
Franciaország (1976–1989) Toulouse-ban Roa Bastos guaraní és spanyol irodalmat tanított a Toulouse-i Egyetemen. Bár 1970-től kezdődően engedélyt kapott arra, hogy Paraguayba látogasson, és a paraguayi írók egy új generációjával dolgozzon, 1982-ben ismét megtiltották a belépését, állítólagos felforgató tevékenységek miatt. Kevés bizonyíték van azonban arra, hogy bármilyen eretnek politikában részt vett volna. Franciaországban Roa Bastos élete második kényszerű költözésével nézett szembe, de ez idő alatt új olvasóközönséget is szerzett munkájának. Helen Lane Yo el Supremo (I the Supreme) című művének 1986-ban megjelent angol fordítása széles körű elismerést váltott ki az angol nyelvterületen. Franciaországban azonban Roa Bastos írói fókusza elsősorban akadémiai jellegű volt, és irodalmi életműve nem érte el argentin korának színvonalát. 1985-ben Roa Bastos nyugdíjba vonult a Toulouse-i Egyetemről. Az elnyomó Alfredo Stroessner-rezsim 1989-es bukását követően Roa Bastos visszatért Paraguayba új mentorának, Andrés Rodrígueznek a kérésére.
Visszatérés Paraguayba és a Cervantes-díj (1989–2005) A Stroessner-rezsim bukását követően Roa Bastos elnyerte a Cervantes-díjat, amelyet a Spanyol Királyi Akadémia a spanyol kormánnyal partnerségben adományoz a spanyol nyelvű irodalomhoz való kiemelkedő hozzájárulásáért. Ekkoriban kezdett Roa Bastos gyakran utazni Paraguay és Franciaország között. 1991-ben Paraguayt képviselve Roa Bastos aláírta a Morelia-nyilatkozatot, amely „követelte a bolygó ökológiai pusztulásának visszafordítását”. Ekkoriban vált Roa Bastos ismét aktív regény- és forgatókönyvíróvá.
1991-ben Roa Bastos filmvászonra adaptálta a Yo el Supremo című regényt. A Yo el Supremo óta első regénye a Vigilia del almirante (1992; "Az admirális virrasztása") 1992-ben, az El fiscal (1993; "Az ügyész") pedig a következő évben jelent meg. Bár egyik későbbi regénye sem volt akkora hatással, mint korábbi munkássága, az El fiscalt mégis fontos műnek tartják. Roa Bastos 2005. április 26-án hunyt el Asunciónban szívroham következtében. Három gyermeke, harmadik felesége, Iris Giménez gyászolta, és Latin-Amerika egyik legkiválóbb írójaként ismert.
Főbb művei Hijo de hombre A Hijo de hombre (1960; Embernek fia), Roa Bastos első kiadott és díjnyertes regénye, a költészettel való végleges szakítását jelenti. Korábbi novellás műveinek, például az El trueno entre las hojas (1953) finomított „folytatásának” tekinthető, amelyek szintén a paraguayi politikai elnyomás és társadalmi küzdelem témáit boncolgatták. Ez a regény a paraguayi kormányzó elit és az elnyomott tömegek közötti konfliktust ábrázolja 1912-től egészen a bolíviai Chaco-háború 1936-os befejezéséig. Későbbi Yo el Supremo című művéhez hasonlóan a Hijo de hombre is paraguayi legendák és történetek sorozatára épül, amelyek Dr. Francia diktatúrájának kezdetéig, 1814-ig nyúlnak vissza.
A Hijo de hombre a mágikus realizmus neobarokk koncepciójának részeként a keresztény metaforák rendszerére épít, hogy megvizsgálja a paraguayi lét fájdalmát. Ez a regény két alakot állít szembe: Miguel Verát és Cristóbal Jarát. Vera narrálja a néhány fejezetet, bár lehet, hogy mind a kilenc fejezet narrátora is (ez nem világos). Ő egy tehetős és művelt romantikus forradalom-támogató, aki képtelen valódi lépéseket tenni eszméi támogatása érdekében, és végül elárulja azokat (nem ellentétben Júdással). Jara ezzel szemben egy műveletlen „emberfia”, aki tetteivel és jellemének erejével Krisztus-szerű vezetővé válik a paraguayi nép számára. Bár hatalmas kritikai sikert aratott, Roa Bastos számos okból elégedetlen maradt a művel. Tizennégy év telt el, mire újabb regényt adott ki.
Yo el Supremo