Gustav Klimt (Bécs-Baumgarten, 1862. július 14. – Bécs-Neubau, 1918. február 6.) osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője.
Életútja Az első lépések bélyegkép|200px|jobbra|Idill (1884) bélyegkép|200px|jobbra|A szobrászat allegóriája (1889) Gustav Klimt 1862-ben, egy Bécs környéki faluban, hétgyermekes család sarjaként született. Apja aranyműves volt, cseh származású. Szülei 14 évesen beíratták az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolába, így 1876 és 1883 között ott folytatta tanulmányait. Az iskola a kontinens első modern polgári intézménye volt. A díszelemek rajzolását plasztikus és síkornamensek vagy iparművészeti tárgyak alapján, az alakokét gipszmásolatok és mintarajzok segítségével gyakorolták. Klimt öccsei szintén ebbe az iskolába jártak, Georg szobrász és ötvös lett, jó néhány keretet tervezett fivére festményeihez.
Első jelentős művészi kezdeményezése az 1879-ben Ernst öccsével és Franz Matsch-csal megalapított Künstlerkompagnie (Művészkompánia) csoport volt. A csoport főként épületek díszítésére szakosodott, és még abban az évben részt vettek Ferenc József trónra lépésének harmincadik évfordulójából rendezett ünnepség dekorációjának elkészítésében. 1880-ban pedig a karlsbadi fürdőház mennyezetének freskóit készítik el, ezen munkák már számottevő hírnevet szereztek számukra. Korai alkotásai, mint a Mese vagy az Idill már sokat ígérő tehetségét mutatják, azonban ezek a képek még követték az iskolai képzés által elvárt akadémiai stílust.
Apja és Ernst öccse 1892-ben meghalt és Klimt depresszív hangulatúvá vált, ami festészetében is többször visszatért. Ettől kezdve a család eltartása is reá hárult. Az 1890-es években ismerkedett meg Emilie Flögével és dacára annak, hogy Klimt később más nőkkel is viszonyba került, élete végéig jóban maradtak. Klimt különböző kapcsolataiból legalább 14 gyermek született, de a gyermekek közül csak hármat ismert el hivatalosan: kettő Marie Zimmermanntól és egy Maria Ucickytól (csehül Učicka) született. 1893-ban Magyarországon járt.
A szecesszió Klimt művészetében 1896-tól átalakulás figyelhető meg, a nőalakok kibontott hajjal, kihívóan szerepelnek a korábbi szemérmes és allegorikus ábrázolásmódtól eltérően. Klimt önálló utakat keres, viszonya Franz Matsch-csal megváltozik. 1897-ben kilépett a Künsterhausból és néhány társával megalapította a „Vereinigung bildender Künstler Österreichs Sezession” nevű egyesületet („osztrák szecessziós képzőművészek egyesülete”), amelynek 1899-ig a képviselője volt.
1898-ban az új mozgalom festői két kiállítást is rendeztek és ezzel azonnal a bécsi köztudat és közbeszéd középpontjába kerültek. A siker nyomán saját székházba költöznek, melyre a mozgalom jelszava kerül: „A kornak a maga művészetét, a művészetnek a maga szabadságát”. A mozgalom ismerteti meg a bécsi közönséggel a francia impresszionizmust, és a belga modernek művészetét. Klimt a Secession mozgalom jelképes vezetőjévé válik. Azonban a konzervatív körök nem fogadták el az új, modern irányzatot és Klimt karrierjét innentől hangos botrányok is kísérték.
Botrányok bélyegkép|200px|jobbra|Részlet az Orvostudomány című képből (1900-1910) bélyegkép|200px|jobbra|Csók, (részlet) (1907-1908) bélyegkép|200px|jobbra|Ádám és Éva (1917-1918) (Klimt egyik utolsó képe) 1894-ben a bécsi egyetem egy freskósorozatra adott megbízást a festőnek. A képeknek a filozófia, az orvostudomány és az igazságszolgáltatás allegorikus alakjait kellett ábrázolniuk, a megbízás szerint. Klimt több évig dolgozott a festményeken, ám amikor bemutatta az elkészült vázlatokat, az egyetem visszavonta a megrendelést és a már kifizetett előleg visszafizetésére kötelezte a festőt.
Ezután Klimt visszavonult a Secession mozgalomból, Berlinbe utazott, ahol részt vett a Német Művészek Szövetsége által rendezett kiállításon. 15 képét mutatták be és elnyerte a "Villa Romana" díjat.
1906-ban megalakult az Osztrák Képzőművész Szövetség, amelynek 1912-ben ő lett az elnöke. 1910-ben részt vett a velencei biennálén, 1911-ben nyolc képével pedig a római Nemzetközi Művészeti Kiállításon, ahol az Élet és a halál című képével első díjat nyert. 1913-ban Münchenben, Budapesten és Mannheimben is volt kiállítása.
1917-ben a miniszter négyszer is elutasította kinevezését rendes tanárrá, ugyanakkor a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
Egy agyvérzés félig lebénította, nem sokkal később 1918. február 6-án hunyt el tüdőgyulladásban. A hietzingi temetőben helyezték örök nyugalomra. Számos festménye befejezetlen maradt.
Öröksége Klimt festményei napjainkban komoly összegekért cserélnek gazdát. 2003 novemberében Landhaus am Attersee képe 29 128 000 dollárért kelt el. 2006-ban pedig – megdöntve Picasso rekordját – Klimt Adele Bloch-Bauer I képét 135 millió dollárért vette meg a Neue Galerie New York. A képek felértékelődése komoly peres ügyekhez is vezetett, ugyanis számos kép korábban ausztriai zsidó családok tulajdonában volt - nem egyszer ők voltak a megrendelők vagy mecénások -, amit a nácik lefoglaltak. Az elmúlt években több jogos örökös kapta vissza így festményét.Újra eredeti tulajdonosáé a nácik által ellopott Klimt-festmény
2012-ben, születésének 150. évfordulójára Bécsben több kiállítással emlékeztek meg a művészről, ugyanilyen célból pedig július 14-én a Google cég egy speciális emléklogót, úgynevezett google doodle-t készített neki.
Művészete, művei
Klimt korai művein jól látható, hogy a szigorú, művészettörténeti példaképekhez és mintákhoz igazodó képzés, valamint az elmélyült, sokoldalú technikai tudás teremtette meg a későbbi fejlődés alapját.
A kezdetek
1886 és 1892 között testvérével, Ernsttel és Franz Matsch-csal létrehozták a „Maler-Compagnie”-t, amelynek keretén belül a következő műveket alkották:
Burgtheater (1888): A díszes lépcsők (a jobb oldali a „Kaiserstiege”, azaz császári lépcső, melyet eredetileg csak a császár használhatott, a másik az „Erzherzogstiege”, amely a többi Habsburgnak volt fenntartva) fölötti mennyezet olajfestményei Gustav Klimt, Ernst Klimt és Franz Matsch alkotásai. Az egyik képen, amely Molière Képzelt beteg című darabjának egyik jelenetét ábrázolja, a három művész magát is megörökítette. A Burgtheater nézőterének készítése során a 19. századi polgárság szellemének és ízlésének megfelelő portrét kellett készítenie a közönségről. Bécs város tanácsa bízta meg, hogy fessen képet a lebontásra szánt színház nézőteréről. A festmény nemcsak a belső teret ábrázolja fényképszerű hűséggel, de Bécs előkelő társadalmát is. Ennek köszönhette Klimt (a császári díj odaítélésével) hírneve megalapozását. A portrétanulmányokhoz gyakran használt fotográfiát, de a kollektív arcképen önmaga reprezentánsaként lép elénk a közönség. A képen megörökített emberek magukra akartak ismerni: ez volt a kép funkciója. A Művészettörténeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) lépcsőháza (1890-1891) : A múzeum homlokzatát díszítő plasztikák, akárcsak a freskóciklusok a kulturális haladás diadalmenetét jelenítették meg, dicsőítve a történeti fejlődés kiemelkedő szakaszait.
További alkotásai Globe Színház, London Dionüszosz oltára Taorminai színház Vénusz oltára
Falfestmények jobbra|200px|bélyegkép|Pallas Athéné, 1898 jobbra|200px|bélyegkép|Szüzek (Národni Galerie, Prága) jobbra|200px|bélyegkép|Beethoven fríz (részlet), 1902 jobbra|200px|bélyegkép|Beethoven fríz (részlet), 1902
Ezek zsánerszerű történelmi képek (Historienbilder), amelyek élethű és történelmileg pontos részletek sokasága révén jelenítették meg a múltat.
Egyiptomi művészet Görög antikvitás Olasz reneszánsz Római és velencei quattrocento Idill Fabula (1883) A szobrászat allegóriája (1889) A zene I. (1895) Szerelem (1895): Első képe, melyben a kettősség megjelenik. Egy egyszerű zsánerképet jelenít meg furcsa álomvilágba burkolva. A szobalány megesését ábrázolja. Fölül jelennek meg azok a figurák, melyek a mulandóságot jelképezik: betegség, halál, őrület. Látomásokként fogalmazza meg őket. Ezek a figurák a zsánerképet kozmologikus emberiség-ábrázolássá tágítják ki. A Szerelem széles, festett kerete formai feszültséget teremt az üres tér és a sűrű képfelület között: rajta keresztül pillantjuk meg a voltaképpeni festményt. Az allegorikus mellékalakok néző módjára figyelik a színpadon álló szerelmespárt. Schubert a zongoránál (1899): Magánrendelésre készült, egy gyáriparos bízta meg palotája három szobájának belső dekorációjával. Ide készült ez az úgynevezett sopraporta (ajtó fölötti fa burkolatba foglalt kép). A gyertyafényekkel létrehozott effektus impresszionista jelleget kölcsönöz a képnek, egyedül a hűen megfestett Schubert portré áll – a historikai realizmus utolsó maradványaként – ellentmondásban az impresszionista fénykezeléssel.
A 19. és a 20. század fordulóján újjáéledt a mítoszok szerepe, fontos lett az oktatásban is. Ám a régebbi korokhoz képest átalakult a figurák szerepe és jelentéstartalma. Több emberi tulajdonsággal ruházták fel az isteneket. Még a pszichológiára is kihatott a mítoszok újjáéledése: például Sigmund Freud sok betegség leírásához az antik figurákhoz fordul.
Pallasz Athéné (1898): A korban oly divatos femme fatale-t ábrázolja Pallasz Athéné formájában. Ebben a korban a női emancipáció igen elterjedőben volt, és emiatt jött divatba az ilyen nőtípus. A nőt negatív színben tüntették fel. A kép kerete domborított rézből készült, melyet bátyja csinált Klimtnek. A kép formája négyzet, mely később fontossá válik Klimt művészetében. A bölcsesség allegóriája kemény, férfias, félelmetes. Kompozíciója aszimmetrikus. Közeli kivágást alkalmaz, egy kicsit alulnézetből ábrázol. A nő titokzatosságát a maszk hangsúlyozza, itt kezdődik el az a toposz, ami a nőt titkok tartójának véli felfedezni. A kezében nem egy Niké szobrot tart, hanem egy élni látszó Meztelen Igazságot. Másik kezében fáklya van. Orans tartása imádkozására enged következtetni. Nuda Veritas (1899) Judit I. (1901): Az első Judit témájú képe. Ekkoriban elterjedt volt Judit témája, Oscar Wilde és Moreau is foglalkozott vele. Kéjvágyó és erotikus nő. Női petesejtet ábrázoló lepelbe van burkolva. Itt is alkalmazza a közeli kivágást és az enyhe alulnézetet. Modellje egy zsidó asszony volt. Hevült szexuális töltést lehet felfedezni, ahogy a nő a levágott fejbe ujjait mereszti. A díszítőmotívumok miatt úgy tűnik, mintha Judit feje is le lenne vágva. Judit II. (1909): Sokan Saloménak is hívják, mely egyfajta elfojtási aktusra vezethető vissza. Judit Salométól eltérően saját kezével oltotta ki a férfi életét. Görcsösebb nő. Kezei olyanok, mint egy macskakarom, oroszlán, ragadozó. A női és a férfi ivarsejteket lehet felfedezni ruháján. Fakultás-képek (1900): Vászonra festette őket a bécsi egyetem számára. Csak az Orvostudomány maradt fenn, a Filozófiát és a Jogtudományt az immendorfi kastéllyal együtt 1945-ben az SS-csapatok felgyújtották. 1894-ben az oktatásügyi minisztérium azzal bízta meg Klimtet, hogy készítsen mennyezetfreskókat az új egyetem aulájába: a fakultások (vagyis az egyes tanszékek) allegóriáit. Már a tervek is éveken át tartó, nyilvános vitát váltottak ki. A téma „a fény győzelme a sötétség felett” a racionális tudományok és társadalmi hasznosságuk apoteózisát, igazolását és dicsőítését óhajtotta kifejezni. Ám a három képen, amellyel megbízták, Klimt határozottan megtagadta a racionális világszemléletet.
bélyeg|100px|Salomé
A filozófia: Bal oldalt az emberi folyam látszik, melyben végigvonulunk a születéstől a halálig. Hatása felfelé emelkedő, ez a felfelé emelkedés több képén is vissza fog térni. Jobb oldalt a világ rejtélyes arca látszik. Inkább egy női figura ez. Alul egy korabeli hölgyet lehet felfedezni. Az emberiség folyamként való felfogása Schopenhauer filozófiájára utal: minden ember egy biológiai folyam része. Klimt eredetileg egy körforgást akart. A kép felháborodást keltett 77 professzorban, akik követelték, hogy a művet semmisítsék meg. Csak 12 professzor állt ki a kép mellett.