Kiss Géza, névváltozata: Hegyaljai Kiss Géza (Mád, 1893. március 21. – Debrecen, 1966. október 26.) református lelkész, költő, politikus.
Élete
Elemi iskoláit szülőfalujában, Mádon végezte. 1912-ben a Sárospataki Református Gimnáziumban érettségizett. 1912 és 1916 között a Sárospataki Református Főiskolán tanult tovább, majd 1918-ban református lelkészi vizsgát tett. 1925-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen irodalomtörténetből bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1927 és 1935 között hosszabb tanulmányúton járt Németországban.
Sok helyen dolgozott lelkészként. Megyaszón, Erdőhorvátiban és Ungvárott segédlelkész (1916–1924); közben Budapesten hitoktató (1921–1923). A monoki (1923–1924), a mádi gyülekezet helyettes lelkésze (1924–1925), a monoki (1925–1926), a felsőbőcsi (1926–1938), a Debrecen-Árpád téri gyülekezet lelkipásztora (1938–1952) is volt.
A Független Magyar Demokrata Párt listájáról országgyűlési képviselő (Bihar és Hajdú vármegyék Debrecen törvényhatósági jogi várossal, 1947–1949). A Tiszántúli Református Egyházkerület bíróságának tagja 1950–1952 között volt.
Pályáját költőként kezdte, majd szerelmes és hazafias verseit kötetekbe rendezte, később számos népszerű történelmi művet, élet- és jellemrajzokat írt. Irodalomtörténészként elsősorban a magyar reformáció irodalmával és művelődéstörténeti jelentőségével, történészként főleg Kossuth Lajos (1802–1894) és Széchenyi István (1791–1860) munkásságával foglalkozott. Jelentősek néprajzi gyűjtései is. Azon kevesek közé tartozott, akik az 1950-es években többször bírálta a kormány egyházpolitikai tevékenységét, több intézkedése ellen határozottan tiltakozott. A Tiszántúli Református Egyházkerület bírósága – 1952-ben nyugdíjigénye változatlanul hagyása mellett – lelkészi helyéről való elmozdításra ítélte. Írásai Hegyaljai Kiss Géza és H. Kiss Géza néven jelentek meg.
A következő társaságoknak volt a tagja: Magyar Történelmi Társulat, Országos Gárdonyi Géza Társaság, az ungvári Gyöngyössy Irodalmi Társaság, a nagykőrösi Arany János Irodalmi Társaság és a miskolci Lévay József Közművelődési Egyesület.
Tevékenységének nagy része Debrecenhez kötődik. Sírja a debreceni köztemetőben található.
Fontosabb munkái A búsuló juhász. Szövétnek, 1911 Tompa szobránál. Sárospatak [folyóirat], 1911 Sárosi Gyuláról. Szövétnek. 1912 A mi szerelmünk. Versek. Sárospatak [folyóirat], 1914 Tompa sírjánál. Szövétnek, 1914 Háborús csárdás. Versek. Sárospatak, 1915 Pataki diáknóták. – A pataki diáknyelv szókincse. Sárospatak [folyóirat], 1917 A virágok költője, Tompa Mihály. Eperjesi Lapok, 1917 Arany és Tompa barátsága. Határszéli Újság, 1917 Kálvin életrajza. Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai. Budapest, 1917. 2. kiadás 1918) Szív a szívnek. Versek. Ungvár, 1918 Szüreti tűz. Versek. Budapest, 1921 A szeretet bölcse, Aristoteles. Tanulmány. Budapest, 1923 Nagyasszonyok a magyar reformációban. I–II. köt. Bethlen Könyvtár. 7–9. Budapest, 1924–1925. Lélek és élet. Prédikációk. I–III. köt. Tahitótfalu–Sárospatak–Miskolc, 1926–1931. Ismeretlen érdekességek Kazinczyról. – Kazinczy Ferenc, mint levéltáros. Irodalomtörténet, 1928 Kossuth Lajos. Élet- és jellemrajz. I–II. kötet. (Miskolc, 1928–1930.) Dicsőség Istennek! Templomi imakönyv ünnepi, vasárnapi és alkalmi előfohászok, imádságok, könyörgések és áldások. Debrecen, 1936 Arany János bibliássága. (Arany János Társaság Évkönyve. Nagykőrös, 1936) Kossuth Lajos élete. Monográfia. Budapest, 1940 Imádságok távollevőkért. Árpádtéri kis könyvtár. Debrecen, 1946 Hegyaljai csillagok. Válogatás Hegyaljai Kiss Géza írásaiból. Szerkesztette Hőgye István. Kazinczy Könyvtár. Sátoraljaújhely, 1993
Jegyzetek
Források
Bényei József. Debreceni irodalmi lexikon. Debrecen. 2009.
Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Magyar költők Kategória:Mádiak