Az Egy másik Párizs (eredeti cím: The Wrong Paris) 2025-ben bemutatott amerikai romantikus filmvígjáték Janeen Damian rendezésében. A főbb szerepekben Miranda Cosgrove és Pierson Fodé látható.

Az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon 2025. szeptember 12-én mutatta be a Netflixen.

Cselekmény Dawn Francis Blanton nagymamája, Birdie mellett nőtt fel Texasban. Dawn szülei egy autóbalesetben haltak meg, amikor ő még kislány volt. Próbál elmenekülni szülővárosából, majd felveszik egy művészeti főiskolára Párizsban. Azonban nincs elég pénze az utazási és megélhetési költségek fedezésére. Megtakarításainak egy részét nagymamája balesete után a számlák kifizetésére fordította.

Kisebbik testvére, Emily azt javasolja neki, hogy jelentkezzen a Mézes bödön című randevú-műsorba. Kiderült, a műsor helyszíne az amerikai Texas államban található. Dawn így egy valóságshow versenyzője, amely 60 mérföldre van szülővárosától.

A műsor főszereplőjét, Trey McAllent III-t már korábban megismerte egy bárban. Először megpróbálja elhagyni a műsort, de végül mégis, tíz versenyző egyikeként, arany sarkantyút kap Treytől, így továbbjut a következő fordulóba. Dawn hozzáállása a műsorhoz megváltozik, miután szobatársától, Jasmine-től megtudja, hogy az egyes kihívásokért pénzdíj jár.

Miután a lovak megvadulnak Trey farmján, Dawn segít neki befogni az állatokat. Eközben megtudja, hogy Trey azért jött a műsorba, mert egy videója, amelyen cowboyként megment egy cicát, híressé vált. Egy újabb forduló után Dawn rájön, az utolsó két versenyző Párizsba repül.

Titokban, a kamerákon kívül Dawn és Trey felkeresik a férfi kedvenc helyét, ahol bevallják érzéseiket és megcsókolják egymást. Dawn azonban elismeri, hogy jobb lenne, ha nem kedvelné őt, mert ez nem a megfelelő időpont. Később a két fiatal Dawnhoz megy, ahol a lány megmutatja neki művészeti projektjeit. Trey meghívja őt Franciaországba, mint versenyző, míg Dawn azt tervezi, hogy az országban marad, hogy ott művészeti főiskolára járjon.

Miután Trey Lexi Miller versenyzőtől információkat kap Dawnról, az utolsó arany sarkantyúját Lexi-nek adja. Dawn ezzel kiesik a műsorból, és egyedül repül Párizsba. Rachel, a műsor producere elmondja Dawnnak, hogy Lexi megmutatta neki a művészeti főiskola felvételi levelét, és tájékoztatja, ez egy kétéves program. A producer meghívja őket a műsor fináléjának forgatására Lexi és Jasmine társaságában, és meglepődik, hogy Dawn egy cowboyt rajzol, pedig Franciaország sok inspirációt tartogat. Úgy véli, talán mégsem volt olyan rossz választás Párizs.

Rachel gondoskodik arról, hogy a versenyzők, Lexi és Jasmine ne jelenjenek meg a döntőben, helyettük Trey találkozik a már kiesett Dawnnal. Trey és Dawn kibékülnek, Dawnnak, mint a műsor utolsó versenyzőjének, el kell döntenie, a pénzt vagy Treyt választja. Megegyeznek, hogy Dawn a pénzt választja, és függetlenül attól, ki nyeri a pénzt, együtt maradnak.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Dawn Francis Blanton Miranda Cosgrove Csuha Borbála Trey McAllen III Pierson Fodé Brasch Bence Alexis Miller Madison Pettis Staub Viktória Jasmine Christin Park Csarkó Bettina Carl Torrance Coombs Fehér Tibor Cindy Madeleine Arthur Urbán-Szabó Fanni Birdie Frances Fisher Igó Éva Rachel Yvonne Orji Peller Anna Eve Hannah Stocking Nagy Petra Amber Naika Toussaint Barbinek Paula Heather Veronica Long Gubik Petra Emily Blanton Emilija Baranac Dobó Enikő Maxine Blanton Ava Bianchi Dajka Bíbor Csillag Jesus Hugo Ateo Barát Attila Oscar Eric Cole Smith Konfár Erik Levi William Wilder Stephen Kaden Connors Berkes Bence Jimmy Harry Jowsey

Magyar változat Magyar szöveg: Szemere Laura Hangmérnök: Sári-Szemerédi Gabriella Vágó: Cs. Németh Bálint Gyártásvezető: Gelencsér Adrienne Szinkronrendező: Bercsényi Péter Produkciós vezető: Felföldi Anna

A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette el.

A film készítése A filmet Nicole Henrich forgatókönyvéből Janeen Damian rendezte a Netflix számára. A producerek Brad Krevoy (MPCA) és Michael Damian voltak. A szereplőgárdát Miranda Cosgrove, Pierson Fodé, Torrance Coombs, Madison Pettis, Frances Fisher, Yvonne Orji, Hannah Stocking, Naika Toussaint, Christin Park, Madeleine Arthur, Veronica Long, Emilija Baranac és Ava Bianchi alkotja.

A forgatás 2024 szeptemberében és októberében zajlott Vancouverben és Agassizban (Brit Columbia).

Jegyzetek

További információk

Kategória:2025 filmjei Kategória:Amerikai romantikus filmvígjátékok Kategória:A Netflix saját gyártású filmjei