Acquanetta (Ahwatukee, 1921. július 17. – Scottsdale, 2004. augusztus 16.) amerikai színésznő.

Az 1940-es és 1950-es években főként B-filmekben tűnt fel. A közönség és a stúdiók leginkább „egzotikus szépségéről” ismerték.

Fiatalkora Származása mindmáig bizonytalan, több ellentmondásos beszámoló is fennmaradt róla. Egyes források szerint Mildred Davenport néven született Norristownban, ő maga azonban azt állította, hogy Burnu Acquanetta néven látta meg a napvilágot Ozone-ban. A név jelentése „égő tűz/mély víz”. Saját elmondása szerint arapaho indián szülők gyermeke volt, akiknek halála után két- vagy háromévesen árván maradt, majd egy másik családhoz került, később pedig egy művész házaspár nevelte, egészen addig, amíg tizenöt évesen úgy nem döntött, hogy önálló életet kezd. Más beszámolók szerint azonban valójában világos bőrű afroamerikai volt, aki a korszak faji megkülönböztetése miatt titkolta valódi származását. Karrierjét ezért az afroamerikai sajtó is szoros figyelemmel kísérte. A Life magazin 1942-ben külön cikket közölt róla, amelyben hangsúlyozták titokzatos eredetét. A lap szerint korábban egy spanyol családnál élt a new yorki Spanish Harlemben, ahol venezuelainak adta ki magát, majd Mexikóba, később Venezuelába költözött, hogy állampolgárságot szerezzen. A cikk úgy vélte, hogy az arapaho árvás történet pusztán kitaláció volt, mivel nem tudott semmilyen azonosító okmányt bemutatni a Screen Actors Guild számára. Az 1940-es amerikai népszámlálásban öt testvér szerepel mellette, köztük nővére, Kathryn Davenport és bátyja, Horace Davenport, aki később Montgomery megye első afroamerikai bírája lett.

Pályafutása Pályafutását New Yorkban kezdte modellként, ahol Harry Conover és John Robert Powers ügynökségeinél dolgozott. 1942-ben szerződést kötött az Universal Studioszal, amely főként B-kategóriás filmekben foglalkoztatta. Szerepelt többek között az Arabian Nights, The Sword of Monte Cristo, Captive Wild Woman és Jungle Woman című alkotásokban. Az Universal ez utóbbi két filmmel egy női szörnyfilmes sorozatot próbált elindítani, amelyben Acquanettára bízták a főszerepet, egy majomból átalakuló nő megformálását. Miután az Universalnál lejárt a szerződése, a Monogram Pictureshöz szerződött, de végül nem játszott egyetlen filmjükben sem. Ezt követően az RKO-val írt alá, ahol egyetlen nagy költségvetésű filmjében, a Tarzan és a leopárdnőben kapott szerepet.

Magánélete 1947-ben kapcsolatban élt a „mexikói–zsidó milliomosként” emlegetett Luciano Baschukkal, akitől fia született, Sergei. A kisfiú azonban 1952-ben, mindössze öt évesen rákban meghalt. Acquanetta és Baschuk házassága 1950-ben válságba került és válással végződött, amely során a színésznő perelt a férfi vagyonának feléért, ám mivel házasságukról nem sikerült hivatalos iratot bemutatni, a keresetét elutasították. Ugyanebben az évben feleségül ment Henry Clive festőhöz és illusztrátorhoz, aki negyven évvel volt idősebb nála. A házasság azonban rövid életűnek bizonyult, 1953-ban elváltak, és Acquanetta még abban az évben visszavonult a filmezéstől. Ezt követően a Los Angeles-i KPOL rádióállomásnál dolgozott lemezlovasként.

1955-ben összeházasodott Jack Ross autókereskedővel, aki később Arizona kormányzói székéért is indult 1970-ben és 1974-ben. A házaspár Mesa városában telepedett le, ahol Acquanetta ismét ismertté vált: férjével együtt szerepelt helyi televíziós reklámokban, valamint pénteki éjszakai filmekhez kapcsolódó műsort vezetett Acqua's Corner címmel. Ross-szal közösen jótékonykodtak is: támogatták többek között a Phoenix Szimfonikus Zenekart, a Mesa Lutheran Kórház felépítését és a Stagebrush Színház megalapítását. Négy fiuk született – Lance, Tom, Jack Jr. és Rex – de a házasság az 1980-as évek elején válással ért véget. 1987-ben eladta Mesa Grande romjait Mesa városának. Egy helyi legenda szerint, amikor megtudta férje hűtlenségét, bosszúból betöltötte annak Lincoln Continental kabrióját betonnal.

1974-ben egy verseskötetet is kiadott The Audible Silence címmel. Életmódjára is jellemző volt a tudatosság: nem dohányzott, és nem fogyasztott alkoholt, teát vagy kávét sem.

Élete utolsó éveiben Alzheimer-kórban szenvedett, amelynek szövődményeibe 2004. augusztus 16-án hunyt el Ahwatukee városrészben, a Hawthorn Court gondozóintézetben. 83 éves volt. Végső nyughelye a Paradise Memorial Gardens temetőben található, Scottsdale-ben.Resting Places: The Burial Places of 14,000 Famous Persons, by Scott Wilson

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1942 Arabian Nights Ishya 1943 Rhythm of the Islands Luani Captive Wild Woman Paula Dupree 1944 Jungle Woman Paula Dupree Dead Man's Eyes Tanya Czoraki 1946Tarzan és a leopárdnőTarzan and the Leopard WomanLea Földessy Margit Báthory Orsolya1951 The Sword of Monte Cristo Felice Lost Continent indián lány Callaway Went Thataway indián lány 1953 'Foglald el a fennsíkot! Take the High Ground! pultoslány

Jegyzetek

További információk

Kategória:1921-ben született személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Arizonaiak Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Alzheimer-kórban elhunyt személyek