A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola Budaörs egyik oktatási intézménye, amit 1964-ben alapítottak.

Az iskola története A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolát (régebben Budaörsi Gimnázium, 1964 és 1968 között) 1964-ben alapították. A gimnáziumot, megalakulása óta (a jelenlegi igazgatóval együtt) 6 igazgató vezette. Az alapítás úttörő tevékenysége Bandur Aladár nevéhez fűződik (1964-1980).

A gimnázium átmeneti éveit Dr. Veresegyházi Béla (1984-1989) szervezte meg (5 évig a mai Bleyer iskolában működött az intézmény). Az intézmény 1988-ban vette fel Illyés Gyula költő, író nevét, ekkor indult a szakképzés.

Egy szülői ötletet felkarolva, Magyarországon először itt vezették be a nyelvi előkészítő évfolyam (0. évfolyam) intézményét.

Neves tanulói Dörnyei Bendegúz Fazekas Gergely zenetörténész, muzikológus, a Zeneakadémia docense Kovács Ferenc Soma középtávfutó Kemény István József Attila-díjas magyar író, költő Ságvári Bence szociológus, szoftverfejlesztő, Junior Prima díjas kutató Bernáth Szilárd filmrendező, forgatókönyvíró, tanár, a Larry című film rendezője

Jegyzetek

Források

Kategória:Budaörs Kategória:Pest megye középiskolái